A tabellamásodik látogat Fehérvárra

   

Jó formában érkezik a Linz Fehérvárra, de a házigazdák is a Salzburg skalpjával megerősödve várják őket. Szirányi visszatérhet a csapatba.

A szeptember végi, október eleji hullámvölgyet követően legutóbbi négy mérkőzésén nyolcból hat pontot szerzett a Fehérvár, így kisimultabb idegrendszerrel nézhetnek a kék-fehérek a jelenleg a második helyen tanyázó Linz vendégjátéka elé. Különösen a salzburgi idegenbeli győzelem hathatott gyógyírként, az EBEL krőzusának továbbra is mumusa a magyar csapat. A Sarauer, Marino, Kovács, Lovecchio, Banham ötösfogat megbízhatóan szállítja a gólokat, Sarauer egyenesen a kanadai táblázat negyedik helyén áll. Szükség is van a jó teljesítményükre, mert a Dornbirn után a Fehérvár kapta eddig a legtöbb gólt a ligában. A szezon előtt Rob Pallin éppen arról beszélt, hogy a meccsenként kapott 3-4 gól túl sok, ebben egyelőre nem látszik előrelépés, ám a szezon eleji sérüléshullám éppen a védelmet sújtotta. A Linz ellen azonban, ha minden jól megy, Szirányi Bence visszatérhet, és ezzel remélhetőleg nő a stabilitás hátul, és javul a tűzerő is a kék vonalnál.

A Linz is jó formában érkezik, legutóbbi két meccsét biztosan nyerte, ráadásul 14 gólt szerzett. Figyelmeztető, hogy a liga egyik legveszélyesebb támadósora mellett az egyik legjobb védelem is a Black Wingsnél található, így övék a legjobb gólkülönbség egyelőre a ligában. Ouzas kapus vezetésével a Linz eddig átlagban kevesebb, mint 2 gólt kasszírozott meccsenként.

avfbwl-SAE_5332

Rob Pallin is ezt emelte ki a mérkőzés előtt. “A Linz nagyon veszélyes csapat – mondta – , rengeteg gólt lő és csak nagyon keveset kap. mind a négy sora rendkívül veszélyes. Éppen ezért nagyon fontos lesz, hogy stabilizáljuk a védekezésünket, és mivel a speciális helyzetekben is nagyon jók, ezért el kell kerüljük a kiállításokat is mindeközben. Lendületben vagyunk, legutóbbi négy meccsünkből hármat megnyertünk, erre kell építenünk. Természetesen az első pillanattól az utolsóig maximális odafigyelésre van szükségünk.”

Rob Daum, a linziek trénere azt emelte ki, hogy nem lesz könnyű dolguk Fehérváron. “A magyaroknak erős csapatuk van, ráadásul a Salzburg elleni győzelem idegenben biztosan meghozta az önbizalmukat is. Ráadásul a csarnokukban mindenkinek nagyon nehéz dolga van. Az első pillanattól az utolsóig maximális odafigyelésre lesz szükségünk.”

Fehérvár–Linz 6-2

   

Hihetetlenül hatékony emberelőnyös játékának és fegyelmezett védekezésének köszönhetően újabb bravúrgyőzelmet aratott a Fehérvár, amely a Salzburg után a liga másik nagyágyúját is simán verte. Szirányi Bence egy hónap kihagyás után ponttal tért vissza.

Álomszerűen kezdett a Fehérvár, Kovács Csaba a hatodik, Frank Banham a 10. percben talált be a ligamásodik hálójába. Negyven másodperccel Banham gólja után a Linz jelezte, hogy nem lesz ez sima meccs és Ulmer góljával egyre zárkóztak a vendégek. A második harmad 4-4 elleni játékkal kezdődött, miután az előző harmad végén előbb LoVecchiót, majd nem sokkal később a túloldalon Murphyt látták szabálytalannak a játékvezetők. 13 másodperc elég volt a Linznek az egyenlítésnek, de Marino a legjobbkor, még az emberelőny lejárta előtt visszavette a vezetést csapatának a 22. perc elején. Következett két fehérvári előny, és a második végén ismét gólt szerzett a hazai csapat, a 30. percben Boivin talált be, akinek ez volt aznapi harmadik pontja, összesen hat fehérvári meccsen már hetediknél jár az egykori salzburgi tartalék.

avsbwl

A harmadik harmad Jeff LoVecchióról szólt, valamint a Fehérvár elképesztő emberelőny-kihasználásáról. Az amerikai légiós a 46. percben egyenlő létszám mellett talált be, 5-2-re alakítva az állást. Majd az 55. percben társaival 11 másodperc alatt váltott gólra egy újabb előnyt. Eddig a pillanatig ötször került emberelőnybe a Volán, beleszámítva a Murphy kiállítását követő 40 másodperces létszámfölényt is, és ebből nem kevesebb, mint három gólt szereztek Rob Pallin tanítványai, ami egészen félelmetes, 60%-os mutató.

EBEL, 3416 néző. Játékvezetők: Erd, Nagy, Wassmer.
Robinson: 94,4% (Rajna)
K
Ouzas: 83,3% (Dechel)
Boivin, Ejdepalm, LoVecchio, Sarauer, Banham
1
Murphy, Lukas R., Lebler, Moran, Ulmer
Wehrs, Szirányi, Kovács, Sikorcin, Marino
2
Dorion, MacDonald, Kozek, Hisey, Hofer
Orbán, Tokaji, Benk, Nemes, Németh
3
Mitterdorfer, Fechtig, Iberer, Oberkofler, Rau
Reiter, Hetényi P., Kocsis, Erdély, Vincze
4
Mayrhauser, Macierzynski, Spannring, Lukas P., Baumgartner
Rob Pallin, Sille Tamás
E
Rob Daum, Mark Szücs
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 05:03 AVS Kovács Marino Sikorcin
2-0 09:40 AVS Banham Sarauer Boivin
2-1 10:18 EHL Ulmer Moran
2-2 20:13 EHL Lebler MacDonald Dorion
3-2 21:23 AVS PP Marino Boivin LoVecchio
4-2 29:46 AVS PP Boivin Banham Wehrs
5-2 45:44 AVS LoVecchio Sarauer Szirányi
6-2 54:48 AVS PP LoVecchio Banham Wehrs
36 Kapura lövések száma 36
4 Kiállításpercek 10

A Fehérvár–Linz képes összefoglalója

 

A teljes galériát ide kattintva láthatja.

A Fehérvár–Linz videó-összefoglalója

   

A fényes magyar siker rövid változata máris megtekinthető.Kattintsanak ide.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
szeptember 17., vasárnap
ROM 10:30 SCCSPO 18-0VÉGE
EWHL 12:15 MEMKMH 3-4 HVÉGE
EBYSL 13:40 AVSVSV 5-0VÉGE
EBYSL 14:00 ETOSLL 5-3VÉGE
U20 16:00 MISVAS 1-3VÉGE
EBEL 17:45 AVSZNO 1-2VÉGE
EL 18:00 FTCDAB 5-1VÉGE
EL 18:30 UTEMAC 1-5VÉGE
szeptember 18., hétfő
U18 14:35 GEPSCC 0-0 VVÉGE
EL 20:00 MISVC2 7-1VÉGE
    • M4 SPORT
szeptember 19., kedd
U18 18:40 KMHSCC 0-17VÉGE
U18 19:00 DHKVAS 5-1VÉGE
szeptember 21., csütörtök
U18 14:20 UTESCC 
KHL 15:00 AVGSZK 
    • SPORT 2
U20 15:40 KMHZNO 
U18 16:00 PEFAVS 
U20 17:40 AVSETO 
U20 17:40 VASDHK 
U18 17:45 SZDKMH 
U18 18:00 ZEGMIS 
U20 18:30 UTEMAC 
szeptember 22., péntek
U18 15:40 RBSMAC 
U18 15:40 VSVETO 
U18 16:30 PEFSCC 
EL 17:50 VC2BRA 
EL 18:30 MISSCC 
EL 18:30 TITUTE 
EL 19:00 MACFTC 
U18 19:00 EHLMIS 
U18 19:00 ZASAVS 
szeptember 23., szombat
U18 12:40 VSVMAC 
U18 12:40 ZASETO 
KHL 13:00 BAADMO 
    • SPORT 2
U18 16:00 EHLAVS 
U18 16:00 KACVAS 
U18 16:00 RBSMIS 
ROM 17:30 GALSST 
U18 18:00 VICUTE 
U18 18:55 OHWKMH 
EBEL 19:15 HCIAVS 
szeptember 24., vasárnap
U20   DHKAVS 
U18 09:15 VSVAVS 
U18 09:15 ZASMIS 
ROM 10:30 GALSST 
U20 12:10 KMHVAS 
U18 12:30 EHLMAC 
U18 12:30 RBSETO 
U20 12:40 ZNOUTE 
U20 14:40 MACETO 
EL 17:00 DABVC2 
EL 17:30 TITMIS 
EBEL 18:00 HCBAVS 
EL 18:00 FTCBRA 
EL 18:30 UTESCC 
szeptember 25., hétfő
EL 18:00 DABSCC 
EL 20:00 MACBRA 
    • M4 SPORT
szeptember 27., szerda
MK   KMHVAS 
U20   ETOMIS 
U20   KMHPEF 
MK 18:00 UTEMAC 
MK 18:30 MISFTC 
MK 18:30 TITDAB 
szeptember 28., csütörtök
U18   AVSMAC 
U18   DHKSZD 
U18   ETOVAS 
U18   ZEGPEF 
   H I R D E T É S
Partnerünk