Gratton pályafutása veszélyben

 

Közeleg november 19., ami az EBEL-ben a try-out időszak vége, és a Vienna Capitalsnál nehéz döntés előtt állnak.

A kiszivárgott információk szerint a bécsi klub jelenlegi kerete a próbaszerződésekkel rendelkező játékosokkal együtt 64 pontos, november 19. után azonban már csak maximum 60 pont lehet a szerződtetett játékosok összértéke. Benoit Gratton, a csapat egyik legendája – Szuper Levente korábbi klubtársa – az augusztus 24-i, Valerenga elleni CHL-meccsen hátulról elszenvedett ütközés miatt azonban még mindig harcképtelen. A 37 éves játékosnak – mint azt a Kronen Zeitungnak adott interjújában elmondja – azóta is minden fejmozdulat fájdalmat okoz, érzi a kezeit, a nyakát.

Több specialista is megvizsgálta már a 300 EBEL-meccsen 400 pontot termelő kiváló csatárt, ám egyelőre még a diagnózis sincs meg. “Jobb lenne egy szalagszakadás vagy egy csonttörés is ennél – mondta Gratton –, mert ott legalább tudnánk, mi a bajom.” A játékos már edz a jégen, ám nem ütközhet és őt sem ütközhetik le. “Lehet, hogy soha többé nem játszhatok tétmeccsen – mondja. – Ha operálni kell, az majdnem biztosan a pályafutásom végét jelenti majd. De nem így akarom abbahagyni.”

A provokatív, konfrontatív stílusa miatt sokak által kevésbé szeretett támadó a liga legjobbjai közé tartozik, üde színfolt minden egyes ellene játszott mérkőzés, komoly űrt hagyna maga után az EBEL-ben.

Gratton

Cimkék: , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
január 13., péntek
U18 15:00 SCCAVS 3-7VÉGE
MOL 18:00 DHKBEO 5-3VÉGE
MOL 18:00 SCCMAC 0-7VÉGE
MOL 18:00 UTEFTC 4-5VÉGE
MOL 18:30 TITMIS 1-7VÉGE
EBEL 19:30 VSVAVS 5-3VÉGE
január 14., szombat
EBJL 13:00 DMJVIC 5-2VÉGE
EBYSL 13:15 G99AVS 1-9VÉGE
EBJL 14:00 HKBEHL 5-1VÉGE
EBJL 14:40 AVSKAC 7-6 HVÉGE
EBJL 15:10 UTEOHC 5-1VÉGE
EBJL 15:45 ZASETO 1-4VÉGE
EBJL 15:50 MACMRB 16-0VÉGE
EBYSL 16:10 VASDMJ 6-3VÉGE
MOL 18:30 MISBEO 9-1VÉGE
EBYSL 18:40 ZNOHKB 4-3 HVÉGE
EBYSL 18:50 MACRBS 3-2VÉGE
NU18 19:00 HUNAUT 3-0VÉGE
január 15., vasárnap
EBYSL 12:10 MACRBS 3-4 HVÉGE
EBYSL 14:30 MZAAVS 2-3 HVÉGE
EBYSL 16:20 VSVDMJ 3-2VÉGE
EBYSL 16:40 VASSLL 1-2VÉGE
EBEL 17:00 AVSG99 1-5VÉGE
EBYSL 17:00 HKBZNO 1-5VÉGE
MOL 17:00 GALMAC 1-7VÉGE
MOL 18:30 DHKTIT 4-3VÉGE
január 16., hétfő
U18 17:15 MISPEF INFO
MOL 17:30 BRAMAC INFO
MOL 18:00 UTEDAB INFO
    • M4 SPORT
január 17., kedd
MOL 17:00 GALSCC 
MOL 18:30 MISFTC 
január 18., szerda
U20   KMHMIS 
U20   MACZEG 
NHL 00:55 BOSNYI 
    • SPÍLER TV
NHL 04:05 ANATBL 
    • SPÍLER TV
KHL 15:00 MMGAVG 
    • SPORT 2
január 19., csütörtök
EBYSL   AVSVIC 
NHL 01:35 MTLPIT 
    • SPÍLER TV
NHL 04:30 LAKSJS 
    • SPÍLER TV
U18 15:30 DHKPEF 
U18 16:00 AVSUTE 
U18 16:00 ETOMIS 
EBYSL 17:40 VASMZA 
MOL 18:00 DABBRA 
U18 18:10 VASMAC 
január 20., péntek
EBJL   HKBMAC 
NHL 01:05 CBJOTT 
    • SPÍLER TV
U20 14:30 DHKAVS 
MOL 18:00 UTEBRA 
MOL 18:30 TITSCC 
MOL 19:00 FTCGAL 
január 21., szombat
NHL 01:05 BOSCHI 
    • SPÍLER TV
EBJL 12:40 HKBVIC 
EBYSL 14:30 RBSHKB 
EBJL 15:00 UTEEHL 
EBJL 16:10 MACOHC 
EBYSL 17:00 DMJOLL 
EBYSL 18:00 EHLMAC 
MOL 18:00 MACGAL 
EBJL 18:30 MRBDMJ 
MOL 18:30 MISSCC 
EBJL 18:55 VSVAVS 
NHL 21:05 WINSTL 
    • SPÍLER TV
január 22., vasárnap
EBJL   ZASVAS 
EBYSL   SLLAVS 
NHL 04:00 CGYEDM 
    • SPÍLER TV
EBYSL 12:00 RBSMAC 
EBJL 15:30 RBSETO 
EBYSL 15:40 VASTRK 
EBYSL 15:40 ZNOHKB 
MOL 18:00 BEOTIT 
MOL 18:00 FTCBRA 
MOL 18:30 MACUTE 
NHL 21:05 PITBOS 
    • SPÍLER TV
január 23., hétfő
MOL 18:00 BEODAB 
MOL 18:00 DHKSCC 
    • M4 SPORT
MOL 18:30 MISGAL 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk