A nézők visszakövetelték a lányokat

 

A Flyersnél láthatóan gondokat okoz a női egyenjogúság értelmezése.

A Philadelphia legfontosabb szakmai problémáit már egy korábbi cikkünkben áttekintettük, azonban a nyár a a pr- és marketingrészleg számára is okozott fejtörést. Az egész azzal indult, hogy júniusban egy politikai és társadalmi igazságtalanságokkal foglalkozó honlap részletes beszámolót közölt a Flyers csarnokában a jégfelújításoknál segédkező hölgyek embertelen munkakörülményeiről. A klub azonnal reagált, menesztette az Ice Girls csapatát és a helyükre alaposan felöltöztetett fiúkat rakott.

Az Ice Boys szeptember 22-én a Wells Fargo Center idei első felkészülési meccsén debütált, ahogyan az várható volt, a közönség hangos fújolása kísérte a 12 fiatalember bevonulását. Már ez is megítélés kérdése, hiszen az NHL leghangosabb szurkolótáborához képest ez kimondottan mérsékelt reakciónak tekinthető. Ahogy azonban minden kritikát, a közönségét is túlreagálta a Philly és az Imigyen szóla Zarathustra jobb sorsra érdemes dallamaira komponált videóüzenetben jelentette be, hogy az Ice Girls visszatér, a casting október 5-én kezdődik. Ez aztán kiváltotta a hokis média gúnyos iróniáját, lényegében a teljes amerikai hokiközvélemény a Flyersen röhög.

Az Ice Girls ruhaviselete kétségtelenül erősen szexista. Mindezt azonban a tengerentúli major sportok háza táján ne nevezzük egyedi jelenségnek. A legkülönösebb azonban az, hogy az egész lavinát elindító elemzés nem is elsősorban ezt, hanem a megalázó és embertelen munkakörülményeket tette szóvá. A lányok nem ehettek nyilvános helyen, nagyon fáztak, igazi tortúra volt számukra egy-egy NHL-es mérkőzés. A klub pedig ahelyett, hogy ezt az egyszerű kérdést kezelte volna, egy egészen másik szintre helyezte a problémát, olyan zsákutcába kormányozva magát, amelyből nem jöhet ki jól.

Cimkék: , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
január 18., szerda
U20 16:50 KMHMIS 5-1VÉGE
U20 19:30 MACZEG 10-1VÉGE
január 19., csütörtök
U18 15:30 DHKPEF 6-1VÉGE
U18 16:00 AVSUTE 3-4 HVÉGE
U18 16:00 ETOMIS 2-3 HVÉGE
EBYSL 18:00 AVSVIC 5-1VÉGE
MOL 18:00 DABBRA 3-4 HVÉGE
U18 18:10 VASMAC 1-4VÉGE
január 20., péntek
U20 14:40 DHKAVS 6-5VÉGE
MOL 18:00 UTEBRA 6-2VÉGE
MOL 18:30 TITSCC 3-4 BVÉGE
EBJL 18:40 HKBMAC 0-6VÉGE
MOL 19:00 FTCGAL 9-0VÉGE
EBEL 19:15 G99AVS 5-2VÉGE
január 21., szombat
NHL 01:05 BOSCHI 
    • SPÍLER TV
EBJL 12:40 HKBVIC 
EBYSL 14:30 RBSHKB 
EBJL 15:00 UTEEHL 
EBJL 16:10 MACOHC 
EBYSL 17:00 DMJOLL 
EBYSL 17:10 VASMZA 
EBYSL 18:00 EHLMAC 
EBJL 18:30 MRBDMJ 
EBJL 18:55 VSVAVS 
MOL 19:00 MACGAL 
MOL 19:00 MISSCC 
NHL 21:05 WINSTL 
    • SPÍLER TV
január 22., vasárnap
EBJL   ZASVAS 
NHL 04:00 CGYEDM 
    • SPÍLER TV
EBYSL 12:00 RBSMAC 
EBJL 15:30 RBSETO 
EBYSL 15:40 VASTRK 
EBYSL 15:40 ZNOHKB 
EBYSL 17:30 SLLAVS 
MOL 18:00 BEOTIT 
MOL 18:00 FTCBRA 
EBEL 18:15 AVSVSV 
    • M4 SPORT
MOL 18:30 MACUTE 
NHL 21:05 PITBOS 
    • SPÍLER TV
január 23., hétfő
MOL 18:00 BEODAB 
MOL 18:00 DHKSCC 
    • M4 SPORT
MOL 18:30 MISGAL 
január 24., kedd
U20 18:40 AVSKMH 
január 25., szerda
MK   MACDHK 
MK   MISDAB 
U20   DHKMAC 
U20 18:40 KMHVAS 
január 26., csütörtök
EBJL   UTEMAC 
U18   DHKTVS 
U18   KMHMIS 
U18   PEFAVS 
U18   VASETO 
EBYSL 18:10 AVSDMJ 
január 27., péntek
U20   MACMIS 
MOL 18:00 SCCBEO 
EBEL 19:15 AVSOLL 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk