Saku Koivu visszavonult

A finn klasszis 18 NHL-szezon után akasztja szögre a korcsolyát.

A novemberben 40. születésnapját ünneplő Saku Koivu a TPS Turku csapatában nevelkedett, onnan került a tengerentúlra. 1993-ban az akkor bajnoki címet ünneplő Montreal Canadiens foglalta le a játékjogát az első kör 21. helyén. Bemutatkozására két évet kellett várni, az 1995/96-os szezonban lépett először jégre, ott volt mind a 82 mérkőzésen a Canadiensben. Összesen 45 pontot termelt 20 gól és 25 gólpassz formájában.

A mindig csupaszív és óriási közönségkedvenc centert 1999-ben csapatkapitánynak nevezték ki, ezzel ő lett a kanadai alakulat történetének első európai kapitánya. Pályafutásában hatalmas törést okozott, amikor Hodgkins-limfómát diagnosztizáltak nála, ami miatt gyakorlatilag a 2001/02-es szezont teljes egészében ki kellett hagynia. Az évad utolsó három mérkőzésére tért vissza, az Ottawa elleni hazai mérkőzésen nyolcperces ováció fogadta.

Erőfeszítéseit a liga is honorálta, 2002-ben megkapta a legnagyobb visszatérőnek járó Bill Masterton-trófeát. A betegsége után visszatért a jégre, de a játék mellett rengeteg humanitárius tevékenységet végzett, amiért 2007-ben megkapta a King Clancy Memorial-kupát.

2009-ig maradt a Bell Centerben, a Montreal 13 szezon után nem hosszabbított vele, így július 8-án aláírt az Anaheimhez. 2011. január 11-én tért vissza először Montrealba, ahol óriási tapsvihar fogadta, akárcsak a betegsége visszatértekor. A Kacsáknál összesen öt szezont töltött el kisebb-nagyobb sikerekkel, majd a visszavonulása mellett döntött.

Összesen 1124 alapszakaszmeccsen lépett jégre, ezeken 832 (255 G + 587 A) pontot gyűjtött, 641-et (191 G + 450 A) a Montreal, 191-et (64 G + 127 A) az Anaheim színeiben. A rájátszásokban 80 meccsen 59 pontig jutott.

Karrierje során állandó tagja volt a finn válogatottnak, ahol nem kerülték el a sikerek. 1995-ben világbajnoki címet szerzett ? ebből a legendás csapatból így már csak Petteri Nummelin maradt aktív ?, emellett pedig kétszer volt második és egyszer harmadik hazája válogatottjával. Az olimpiákon is szépen gyűjtögette az érmeket, egy ezüst mellett (2006), három bronzot szerzett (1994, 1998, 2010).

A legendás 11-es nagyon röviden foglalta össze az újságíróknak a visszavonulás okát: “Most jött el az idő, most volt a legmegfelelőbb alkalom erre. A döntésemen rengeteget gondolkodtam, 100%-ig biztos vagyok benne, hogy jól döntöttem, mind a családomat, mind saját magamat figyelembe véve.”