Demitra előtt tisztelegtek

   

A Pozsonyban játszott emlékmérkőzésen Szlovákia 18-17-re verte a St. Louis öregfiúk csapatát.

Jamal Mayers háromszor talált be a Bluesban, Yan Stastny mindkét oldal mezében gólt szerzett, Kelly Chase négy góllal a legeredményesebb játékos lett, de nem ez számított, hanem amit Miroslav Satan, a korábbi csapattárs mondott.

“Ez egy másfajta hoki volt, az volt a célunk, hogy szórakoztassuk a közönséget és pénzt gyűjtsünk. A Bluesnak is köszönetet kell mondanunk, hogy ebben a társunk volt és több korábbi sztárját elhozta, amivel segített megtölteni a lelátókat. Tisztelegtünk Palo előtt, ami a legfontosabb, és pénzt gyűjtöttünk az iskoláknak.”

A mérkőzés legszebb jelenete a 38. percben jött el, amikor a Slovnaft Arenában megállt a játék és megjelent Demitra 38-as mezszáma.

A három emlékmeccsen Poprádban, Trencsénben és Pozsonyban összesen 225 ezer dollár jött össze, amit többfelé osztanak el. Egyrészt jut belőle a szlovák ifjúsági jégkorongra, azon belül is az Igor Liba-akadémiára és a Zdeno Cíger-akadémiára, másodsorban pedig részesül belőle Demitra szülőfalujában, Dubnica nad Váhomban az általános iskola.

Cimkék: ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
március 21., kedd
ROM 17:30 PROGAL 3-8VÉGE
ROM 17:30 SSCBRA 4-2VÉGE
március 22., szerda
U20 12:40 AVSDHK 2-3VÉGE
U16 16:00 AVSMAC 2-1VÉGE
MOL 17:00 MISMAC 2-1VÉGE
    • M4 SPORT
ROM 17:30 SSCBRA 1-4VÉGE
U20 17:30 ZEGMIS 0-2VÉGE
U20 17:40 VASMAC 2-5VÉGE
EBJL 19:40 AVSUTE 4-2VÉGE
március 23., csütörtök
U18 16:40 KMHPEF 3-5VÉGE
KHL 17:30 SZKLOK 5-4 HVÉGE
    • SPORT 2
március 24., péntek
KHL 15:00 MMGAKB 
    • SPORT 2
U16 19:40 MACAVS INFO
március 25., szombat
U20   DHKAVS 
NHL 00:05 PITNYI 
    • SPÍLER TV
U20* 18:00 MACVAS 
március 26., vasárnap
NHL 04:30 LAKNYR 
    • SPÍLER TV
U16 18:00 AVSMAC 
NHL 23:00 NJDDAL 
    • SPÍLER TV
március 27., hétfő
U18   UTESCC 
március 28., kedd
U16*   MACAVS 
március 29., szerda
U16*   AVSMAC 
U20*   AVSDHK 
U20*   VASMAC 
KHL 18:00 LOKSZK 
    • SPORT 2
március 30., csütörtök
KHL 18:00 AKBMMG 
    • SPORT 2
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk