Szlovákiai meccsekkel emlékeznek Demitrára

   

Háromszor csap össze Szlovákia All Star-válogatottja a St. Louis Blues öregfiúkcsapatával.

Szeptember 7-én lesz három éve annak, hogy a Lokomotiv Jaroszlavl tragikus kimenetelű repülőgép-szerencsétlenséget szenvedett. Ennek emlékére szervezett három jótékonysági mérkőzést Pavol Demitra két egykori csapattársa, Kelly Chase és Lubos Bartecko. A program szerint a két csapat augusztus 20-án játszik először egymással Poprádon, majd 22-én Trencsénben, végül 23-án a fővárosban, Pozsonyban találkoznak. A tervek szerint olyan játékosok lépnek majd jégre, mint Anton Stastny, Kelly Chase, Lubos Bartecko, Scott Young, Jamal Mayers, Marc Bergevin, Bernie Federko és Tyson Nash. Demitra 1996 és 2004 között volt a Blues tagja, a felsorolt játékosok mindannyian rövidebb-hosszabb időre Demitra társaiként jégkorongoztak.

Az esemény egyik főszervezője, Bartecko így nyilatkozott: “Kelly és én sokat dolgoztunk azon, hogy ez az esemény létrejöjjön. Nagyon sok segítséget kaptunk a játékos-szakszervezettől és magától a Bluestól is, amiért hálásak vagyunk. Az ötlet lassan egy éve született meg, és nekem rögtön megtetszett. Sok emberrel beszéltem, és örülök, hogy sikerült tető alá hozni. Pavol azon kevés ember egyike volt, aki mindenkire hatást gyakorolt, akivel valaha is játszott. Bárki bármikor számíthatott rá, mindenkinek a segítségére volt a pályán és a pályán kívül is. Igazi barát és csapattárs volt. Nem számít, hogy merre vagy Szlovákiában, de ha kiejted a nevét, akkor mindenki tisztelettel és elismeréssel beszél róla, mindenki tudja, mit ért el és mit tett a rajongók számára. Ezt akarjuk mi továbbvinni, emlékezni rá, mert tudjuk, hogy ki volt és mit tett.”

Demitra St Louis

Demitra 847 mérkőzésen lépett jégre az NHL-ben, amelyeken 304 gólt és összesen 768 pontot gyűjtött. A St. Louis mellett viselte az Ottawa, a Los Angeles, a Minnesota és a Vancouver mezét is. A Blues történetének ötödik legeredményesebb játékosa majdnem pont/meccs átlaggal zárt, hiszen 493 pontot szerzett 494 fellépésen. Háromszor szerepelt az All Star-gálán, 2000-ben pedig megkapta a legsportszerűbb sztárnak járó Lady Byng-trófeát. Háromszor játszott a téli olimpián, 2002-ben, 2006-ban és 2010-ben. Torinóban a szlovák válogatott csapatkapitánya volt, Vancouverben tíz pontjával a torna legeredményesebb játékosa volt. #38-as mezszámát a HC Dukla Trencín és a szlovák válogatott is bevonta, a Blues pedig halála óta nem adta ki senkinek.

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum