Hayes a Rangersbe igazolt

 

A Chicago négy év alatt nem tudott megegyezni a 2010-es draft első körében lefoglalt játékossal, ezért szabadügynökké vált.

Ritkán fordul elő, hogy egy első körös játékos nem ír alá az általa draftolt csapathoz, most azonban megtörtént, több dolognak köszönhetően. Először is annak, hogy a Chicagót sújtja a fizetési plafon átlépése, ennek rendbetétele pedig elsőbbséget élvez mindennél. Másodsorban pedig azért, mert Hayes elutasította a Blackhawks ajánlatát, amiről több elmélet is született, habár a részletek nem teljesen világosak.

A legvalószínűbb forgatókönyv szerint az történt, hogy Hayes egyszerűen nem illeszkedik ebbe a rendszerbe, és nem látta biztosítottnak azt, hogy hosszabb távon számolnak vele, ennek következtében pedig megrendült a bizalma a csapatban. Hayes az utolsó napon öt-hat csapatot nevezett meg lehetséges befutóként, amiben biztosan ott volt a Boston, a Nashville, a Colorado és végül az a Rangers, amelynek elfogadta az ajánlatát. Joe Haggerty, a Comcast riportere szerint a döntésben szerepet játszott Chris Kreider, akivel együtt játszott a bostoni egyetemen.

A Rangersnek 1,3 millió dollár szabad helye volt a fizetési keretben, így könnyedén be tudja kalkulálni a 22 éves jobb szélső 975 ezer dolláros fizetését, amit az entry level szerződés biztosít számára.

És hogy mit kell tudni Hayesről? A remek testi adottságokkal és kiváló fizikummal rendelkező Hayes 2012-ben egyetemi bajnoki címet szerzett. Három év alatt 142 mérkőzésen 132 pontot termelt az NCAA-ben szereplő Boston College csapatában. A 2013/14-es szezont követően az év legjobb egyetemi játékosa szavazáson a Hobey Baker-díj átadáson második lett és bekerült az év kezdőcsapatába.

hayes

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN ÉLŐ
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum