NHL-t megjárt kapus Ljubljanában

 

Chiodo visszatér a ligába, korábban három szezonon át védett a Klagenfurtban.

Komoly erősítést vitt végbe az Olimpija Ljubljana, miután egy évre szóló szerződést kötött Andy Chiodóval. A 31 éves kanadai kapus a 2003/04-es szezonban nyolc mérkőzésen jégre lépett az NHL-ben, ám 90% alatt teljesített, így a tengerentúlon a következő években az AHL és az ECHL között ingázott. 2006 óta főként Európában játszik, megfordult Finnországban, 2008-ban finn bajnoki címet nyert a Karpattel, 2010 és 2013 között pedig a Klagenfurt kapuját védte, tagja volt a bajnokcsapatnak, továbbá első EBEL-szezonjában a legjobb kapott gólátlaggal zárt a kapusok között. A legutóbbi szezonban három csapatnál is megfordult, ősztől viszont az Olimpija kapuját védi.

Átigazolások terén a Salzburg is kitett magáért. Próbajátékra érkezett a Red Bullhoz Kyle Beach, a kanadai támadó az elmúlt négy évben néhány meccsnyi svéd kitérőt leszámítva az AHL-ben játszott. Nála jóval nagyobb név Zdenek Kutlák, a cseh védő 16 NHL-meccset játszott, 2007 óta főleg az NLA-ban jégkorongozott, leszámítva a tavalyi szezon elejét, akkor ugyanis a KHL-es Slovannál játszott. 2006-ban ezüstérmet, míg 2012-ben bronzmérmet nyert Csehországgal a világbajnokságon.

chiodo

Cimkék: , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
május 18., csütörtök
VB 16:15 RUSCZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:15 USAFIN 0-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:15 CANGER 2-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:15 SUISWE 1-3VÉGE
    • SPORT 1 (23:30)
május 20., szombat
INL 09:00 MSKPHC 5-3VÉGE
INL 10:00 PHCMAC 3-7VÉGE
INL 11:00 MACMSK 2-5VÉGE
INL 12:15 ETOSZE 12-1VÉGE
INL 13:05 SZEROK 0-17VÉGE
INL 13:40 ROKETO 1-3VÉGE
VB 15:15 CANRUS 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:15 SWEFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
május 21., vasárnap
VB 16:15 RUSFIN 5-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:45 CANSWE 1-2 BVÉGE
    • C8 (SPORT 2 22:00)
május 26., péntek
NHL 02:05 OTTPIT 
    • SPÍLER TV
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk