Nincs válasz a honosítási kérdésekre
Az IIHF nem foglalkozik az önellentmondásokkal és velünk. Szomorú, de érthető. Újabb levelet kaptunk Zürichből.
Az úgynevezett nyári uborkaszezonban igyekeztünk feldobni a hangulatot a nemzetközi jégkorong-szövetség (IIHF) zürichi irodáiban. Azok után, hogy megtudtuk, az IIHF odafigyel Donyeckre, bíztunk abban, hogy második kérdéscsoportunkra érdemi válasz jön. Hiszen voltaképpen nem akartunk nagy dolgot, csak kibogozni egy nem egyértelmű helyzetet. Ezért egy rövid, négy egyszerű és nem félreérthető kérdésre tagolt levelet küldtünk. Nem feltételezhetjük, hogy a nyelvi nehézségek álltak a válaszadás útjába.
Az IIHF egyik médiafelelőse egy hét után jelezte, levelünket továbbította az illetésnek, aki majd válaszol. Az IIHF jogi osztályvezetője két napra rá a következő választ küldte: “Kérjük, hogy keressék a magyar szövetséget, ott a magyar játékosok játékjogosultságával kapcsolatban teljes körű felvilágosítást tudnak nyújtani.” Nem lepődtünk meg, tavaly hasonló tartalmú riposzttal pattintottak le minket. Tudomásul kell vennünk, hogy amire nincs válasz, arra nincs válasz.
A tisztánlátás érdekében mutatjuk, ez volt az IIHF-nek múlt hétfőn megküldött 4 kérdésünk:
“1) Amikor nagyjából 15 éve bevezették a honosítási szabályokat, az azért történt, mert 15-18 tengerentúli hokis játszott az osztrák és az olasz válogatottban. Ez az olaszok esetében ma is így van, és egyre több válogatott honosít. Hogy érzik, célt ért a szabályzás?
2) A májusi kongresszuson tovább enyhítettek, már a leigazolást követő szezonban játszhat valaki új hazája válogatottjában. Miért módosítottak a 24 hónapról 16-ra?
3) Mi az IIHF célja a honosítás ösztönzésével?
4) Egy 10-15 amerikai-kanadai NHL/AHL-est foglalkoztató európai válogatott mennyire reprezentálja az adott ország jégkorongkultúráját, utánpótlás-nevelését?”
A jogi osztálynak vajmi kevés köze van ezekhez, inkább neveznénk sportszakmai vagy sportpolitikai kérdéseknek őket.
Mint emlékezetes, az IIHF 2 éve azzal indokolta Hári Norbert játékjogának megvonását attól az országtól, ahol született, hogy nem reprezentálja a magyar jégkorongsportot, magyarul mondva túl fiatalon szerződött a második állampolgárságát adó országba, tehát Magyarországról Svédországba. Ezt követően szabályt is hoztak erre, mert a döntést nem publikus belső policykre hivatkozva hozták. A szabályt idén módosították, 12-ről 10 éves korra szállították le a határt, amit követően 2 évig folyamatosan a régi hazában kell játszania valakinek a játékjogosultság elnyeréséhez. A rengeteg kivételtől és egyedi elbírálásról már volt szó, ne is ezen lovagoljunk.
A probléma most már valóban a normális válogatottak világbajnoksága. A minap ismét jelentős sikerként hozta az IIHF hivatalos honlapja a fő helyen, hogy a tavaly nyáron a Medvescakhoz igazolt NHL-t megjárt kapus, Mark Dekanich áprilisban már játszhat is a vb-n a horvátok színeiben ? hála a májusi kongresszus szabályváltoztatásának ?, s nincs megállás, követik majd még egy csomóan.
Szymon Szemberg, a Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) kommunikációs igazgatója másfél éve ezt nyilatkozta a Jégkorongblognak: “Az IIHF-tagországok véleménye szerint minden nemzeti válogatottnak az adott ország jégkorongsportjának az állapotát, fejlettségi szintjét kell tükröznie. Ez nem az IIHF-tanácstagok véleménye, hanem a 72 tagországot számláló teljes szervezeté, amelyben tag Magyarország is. Ez az alapelv hosszú évek óta érvényes, ez alapján állapítottuk meg azokat a szabályokat, amelyek évek óta érvényesek a honosított játékosokra.”
Ő volt az utolsó, aki érdemben kommunikált a cégnél, nagy kár, hogy azóta távozott, a Bajnokok Ligája szervezésében kulcsember. Utána maradtak a kérdések. Meg hát ezek a fránya alapelvek és szabályok, by-law-k és policyk, ezekkel van mindig a legnagyobb probléma.
