Így készül Lengyelország a vb-re

 

Világbajnoki ellenfelünk minden bizonnyal új szakvezetéssel és korán megkezdi a felkészülést az áprilisi világbajnokságra, már júliusban jégre lép.

Amíg a legtöbb helyen a klubcsapatokban alapoznak az új szezonra a játékosok, addig Lengyelországban a válogatott tart erőpróbákat. Várhatóan június közepén megnevezik az új szövetségi kapitányt, miután Igor Zaharkin és Vjacseszlav Bikov annál a KHL-es SZKA Szentpétervárnál vállalt feladatot, amellyel  július 20-án összecsap a lengyel nemzeti együttes Krynica-Zdrójban. Augusztus végén egy felkészülési tornán vesz részt Lengyelország, ahol az első napon a DEL2-es Drezden Eislöwennel találkozik, másnap pedig a vagy a DEL-es Grizzly Adams Wolfsburggal, vagy a cseh Verva Litvínovval méri össze erejét.

A fent említett mérkőzések után komoly jubileumhoz érkezik a lengyel jégkorong, ugyanis az 1000. hivatalos mérkőzésük következik, amelynek másik résztvevőjét még nem nevezték meg. A novemberi és a februári EIHC-tornákról már tettünk említést, ahol mind Magyarország, mind Lengyelország érdekelt, április 9-én és 10-én pedig Nagy-Britanniában lépnek jégre a lengyelek, ahol bíznak a szigetországba kitelepült és ott munkát vállaló honfitársaik szurkolásában.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 22., hétfő
VB 15:20 CANNOR 2-3 BVÉGE
VB 15:20 DENSWE 1-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 AUTHUN 4-3 BVÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 KAZSLO 4-3VÉGE
május 23., kedd
VB 11:20 GERFRA 5-0VÉGE
    • SPORT 2
VB 11:20 SVKNOR 4-1VÉGE
VB 15:20 CANCZE 3-1VÉGE
VB 15:20 SWEUSA 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 FINDEN 7-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SUILAT 3-4 HVÉGE
május 25., csütörtök
VB 15:20 SUIGER 1-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 15:20 USACZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 CANFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SWELAT 1-3VÉGE
május 27., szombat
VB 13:20 CANLAT 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 17:20 USAGER 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
május 28., vasárnap
VB 14:20 USALAT 3-4 HVÉGE
VB 19:20 CANGER 5-2VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum