USA–Svájc 3-2

   

A legutóbbi világbajnokság bronzérmese nagy csatában legyőzte az ezüstérmest. Az Egyesült Államok visszavágott a vb-elődöntőben elszenvedett vereségért.

A mérkőzés első harmadában 11-11 kaput eltalált lövést jegyeztek fel, de főleg az amerikaiak előtt adódtak nagyobb lehetőségek. A találkozó egészen a 17. percig barátságos hangulatban telt, ekkor viszont Tim Thomast megvédték a bekkjei. A második játékrész elején viszont megszületett az első gól, Fiala korongot szerzett, Hollensteinnek passzolt, aki nem hibázott, vezetést szerzett Svájc. Nem sokkal később emberelőnybe kerültek az európaiak, ám nemhogy nem növelték tovább az előnyüket, hanem a büntetésből visszatérő Mueller kiugrott, a korongot pedig ellőtte Berra lábai között. Ám mindösszesen három percig volt döntetlen az állás, ugyanis Romy kapu mögüli passzának mellényúlt Thomas, Brunner pedig betalált az őrizetlenül maradt kapuba.

A záró húsz perc áthúzódó amerikai előnnyel kezdődött, amit másfél perc alatt ki is használtak Smith révén, egy kapu előtti kavarodás után. Az 54. percben már az Egyesült Államok vezetett Johnson találatával, a mérkőzés során először. A teljes igazsághoz hozzátartozik, az amerikaiak vezető gólja előtt és után Svájc egy-egy olyan gólt szerzett, melyet les miatt érvénytelenítettek. A végén nyomtak az európaiak, de több gól nem született, az USA 3-2-re nyert.

Hivatalos honlap
A csoportok állása
Csapatok

Időpont Mérkőzés Eredmény/Televízió
2014. május 9., 15.45 Svájc–Oroszország 0-5
2014. május 9., 15.45 Franciaország–Kanada 3-2 b.
2014. május 9., 19.45 Fehéroroszország–USA 1-6
2014. május 9., 19.45 Szlovákia–Csehország 2-3 h.
2014. május 10., 11.45 Kazahsztán–Németország 1-2 b.
2014. május 10., 11.45 Olaszország–Norvégia 0-3
2014. május 10., 15.45 Finnország–Lettország 2-3
2014. május 10., 15.45 Svédország–Dánia 3-0
2014. május 10., 19.45 USA–Svájc 3-2
2014. május 10., 19.45 Kanada–Szlovákia
2014. május 11., 11.45 Franciaország–Olaszország
2014. május 11., 12.45 Németország–Lettország Sport1 (GER)
2014. május 11., 15.45 Norvégia–Dánia
2014. május 11., 16.30 Fehéroroszország–Kazahsztán
2014. május 11., 19.45 Svédország–Csehország
2014. május 11., 20.00 Finnország–Oroszország
2014. május 12., 15.45 Svájc–Fehéroroszország Sport1 (GER)
2014. május 12., 15.45 Szlovákia–Franciaország
2014. május 12., 19.45 Oroszország–USA Sport 2
2014. május 12., 19.45 Csehország–Kanada
2014. május 13., 15.45 Németország–Finnország Sport 2
2014. május 13., 15.45 Olaszország–Dánia
2014. május 13., 19.45 Kazahsztán–Lettország
2014. május 13., 19.45 Norvégia–Svédország Sport1 (GER)
2014. május 14., 15.45 Svájc–Németország
2014. május 14., 15.45 Csehország–Olaszország
2014. május 14., 19.45 Oroszország–Kazahsztán Sport 2
2014. május 14., 19.45 Szlovákia–Norvégia
2014. május 15., 15.45 USA–Lettország Sport1 (GER)
2014. május 15., 15.45 Kanada–Dánia
2014. május 15., 19.45 Finnország–Fehéroroszország Sport 2
2014. május 15., 19.45 Svédország–Franciaország
2014. május 16., 15.45 USA–Kazahsztán Sport1 (GER)
2014. május 16., 15.45 Kanada–Olaszország
2014. május 16., 19.45 Finnország–Svájc Sport1 (GER)
2014. május 16., 19.45 Svédország–Szlovákia Sport 2
2014. május 17., 11.45 Lettország–Oroszország Sport 2
2014. május 17., 11.45 Franciaország–Norvégia
2014. május 17., 15.45 Fehéroroszország–Németország Sport1 (GER)
2014. május 17., 15.45 Dánia–Csehország
2014. május 17., 19.45 Svájc–Kazahsztán
2014. május 17., 19.45 Szlovákia–Olaszország
2014. május 18., 15.45 USA–Finnország
2014. május 18., 15.45 Kanada–Svédország Sport 1
2014. május 18., 19.45 Oroszország–Németország Sport1 (GER)
2014. május 18., 19.45 Csehország–Norvégia
2014. május 19., 15.45 Kazahsztán–Finnország Sport1 (GER)
2014. május 19., 15.45 Dánia–Franciaország
2014. május 19., 19.45 Lettország–Fehéroroszország Sport 2
2014. május 19., 19.45 Olaszország–Svédország
2014. május 20., 11.45 Németország–USA Sport1 (GER)
2014. május 20., 11.45 Norvégia–Kanada
2014. május 20., 15.45 Lettország–Svájc Sport1 (GER)
2014. május 20., 15.45 Dánia–Szlovákia Sport 2
2014. május 20., 19.45 Oroszország–Fehéroroszország Sport 2
2014. május 20., 19.45 Csehország–Franciaország
2014. május 22., 15.00 negyeddöntő Sport Tv
2014. május 22., 16.00 negyeddöntő Sport Tv
2014. május 22., 19.00 negyeddöntő Sport Tv
2014. május 22., 20.00 negyeddöntő Sport Tv
2014. május 24., 13.45 elődöntő Sport Tv
2014. május 24., 17.45 elődöntő Sport Tv
2014. május 25., 15.30 bronzmérkőzés Sport Tv
2014. május 25., 20.00 döntő Sport Tv

Cimkék: , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
január 17., kedd
MOL 17:00 GALSCC 2-3VÉGE
MOL 18:30 MISFTC 7-4VÉGE
január 18., szerda
U20 16:50 KMHMIS 5-1VÉGE
U20 19:30 MACZEG 10-1VÉGE
január 19., csütörtök
U18 15:30 DHKPEF INFO
U18 16:00 AVSUTE INFO
U18 16:00 ETOMIS INFO
EBYSL 17:40 VASMZA 
EBYSL 18:00 AVSVIC 
MOL 18:00 DABBRA INFO
U18 18:10 VASMAC INFO
január 20., péntek
EBJL   HKBMAC 
NHL 01:05 CBJOTT 
    • SPÍLER TV
U20 14:30 DHKAVS 
MOL 18:00 UTEBRA 
MOL 18:30 TITSCC 
MOL 19:00 FTCGAL 
EBEL 19:15 G99AVS 
január 21., szombat
NHL 01:05 BOSCHI 
    • SPÍLER TV
EBJL 12:40 HKBVIC 
EBYSL 14:30 RBSHKB 
EBJL 15:00 UTEEHL 
EBJL 16:10 MACOHC 
EBYSL 17:00 DMJOLL 
EBYSL 18:00 EHLMAC 
MOL 18:00 MACGAL 
EBJL 18:30 MRBDMJ 
MOL 18:30 MISSCC 
EBJL 18:55 VSVAVS 
NHL 21:05 WINSTL 
    • SPÍLER TV
január 22., vasárnap
EBJL   ZASVAS 
NHL 04:00 CGYEDM 
    • SPÍLER TV
EBYSL 12:00 RBSMAC 
EBJL 15:30 RBSETO 
EBYSL 15:40 VASTRK 
EBYSL 15:40 ZNOHKB 
EBYSL 17:30 SLLAVS 
MOL 18:00 BEOTIT 
MOL 18:00 FTCBRA 
EBEL 18:15 AVSVSV 
    • M4 SPORT
MOL 18:30 MACUTE 
NHL 21:05 PITBOS 
    • SPÍLER TV
január 23., hétfő
MOL 18:00 BEODAB 
MOL 18:00 DHKSCC 
    • M4 SPORT
MOL 18:30 MISGAL 
január 24., kedd
U20 18:40 AVSKMH 
január 25., szerda
MK   MACDHK 
MK   MISDAB 
U20   DHKMAC 
U20 18:40 KMHVAS 
január 26., csütörtök
EBJL   UTEMAC 
U18   DHKTVS 
U18   KMHMIS 
U18   PEFAVS 
U18   VASETO 
EBYSL 18:10 AVSDMJ 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk