Minden napra egy NHL-rekord

 

695. góljával most éppen Mark Messiert hagyta le Jágr, és már egyedül áll az örökranglista hetedik helyén. Felkészül a 708 gólos Mike Gartner.

A New Jersey a Bell Centerben lépett jégre, ahol egygólos hátrányban maga Jágr egalizált és érte el a történelmi találatot. A Devils számára az egyenlítő találat jelentette az ébresztőt, ezután még háromszor vették be a Canadiens kapuját, amiből a cseh szélső még egy gólpasszal vette ki a részét, így 1+1-el zárta a mérkőzést, akárcsak az Adam Henrique, Dainius Zubrus kettős.

9 másodperc alatt szerzett két gól elég volt a Tampanak ahhoz, hogy fordítson és 2-1 arányban győzni tudjon a Rangers vendégeként a Gardenben. A Lightningban Ben Bishop  33 védéssel pályafutása ötödik győzelmét szerezte a Rangers ellen, amivel továbbra is százszázalékos a New York-i gárda ellen.

Hiába vezetett kétszer is hazai jégen a Bruins a Leafs ellen, végül pont nélkül maradt az Original Six-rangadón. Az 1100. mérkőzésén jégre lépő Zdeno Chára fémjelezte hazai védelem teljesen tehetetlennek bizonyult a Tyler BozakPhil Kessel kettős által vezettet Torontónál. Kessel három gólpasszt adott a mérkőzésen, kettőt a kétszer egyenlítő Bozaknak, egyet pedig a győztes gólt szerző Jake Gardinernek. A Leafs a győzelmével megszakította a hárommeccses nyeretlenségi sorozatát a Bostonnal szemben.

Szenzációsan megy a San Josénak a Washington ellen, az utolsó 18 mérkőzésükből a 17-et nyerték meg. A Sharks az újabb sikert szétlövések után szerezte meg, ahol az egyetlen találatot Patrick Marleau szerezte a harmadik párosban. A hazai jégen játszó fővárosi csapaton még az sem segített, hogy Ovecskin megszerezte 33. gólját amivel vezeti a góllövőlistát.

A Flyers, ha vért izzadva is, de nyert a Keleti-konferencia legrosszabb csapatának, a Buffalónak az otthonában. A Philly végig futott az eredmény után, mire alig több mint négy perccel a vége előtt megszerezte a vezetést Scott Hartnell révén. Öröme azonban nem tartott sokáig, mert Tyler Ennis 56 másodperccel később egyenlíteni tudott. Már mindenki a hosszabbításra készült, amikor jött a november 27-e óta gólképtelen Vincent Lecavalier és pontosan negyed perccel a lefújás előtt eldöntötte a mérkőzést.

Véget ért az Islanders nagy sorozata, hét idegenbeli győztes meccs után a Panthers otthonában fejet hajtottak. A mérkőzés tulajdonképpen az első húsz perc után eldőlt, amikor a Florida háromgólos előnnyel mehetett pihenni. A folytatásban Scottie Upshall emberhátrányos gólja négyre növelte a különbséget, végképp szertefoszlatva a Szigetlakók győzelmi álmait. A Panthers ezután visszavett és kapott ugyan két gólt, de a győzelme nem forgott veszélyben egy pillanatig sem.

A Blackhawksnak nagyon nem megy a ráadásban ebben a szezonban, ötödször kaptak ki a hirtelen halálban és még egyszer sem nyertek. Most a Colorado távozott győztesen hosszabbítás után, köszönhetően Szemjon Varlamovnak és Tyson Barrienak. Az orosz kapus 46 lövést hárított, míg a kanadai bekk két gólt szerzett, a másodikat emberelőnyben a ráadás utolsó percében.

Az évadbeli legrosszabb formáját hozza a Phoenix, amely zsinórban negyedik alkalommal hagyta el vesztesen a játékteret. A Coyotes nótáját ezúttal a Blues húzta el a amelyben T.J. Oshie és Jaroslav Halak vitte a prímet. A St. Louis jobbszélsője, aki egyben tagja az USA olimpiai csapatának is, duplázni tudott, míg szlovák csapattársa 20 alkalommal hárított.

Alsóházi rangadót rendeztek Nashville-ben, ahol a Central-csoport utolsó előttije fogadta a Pacific-csoport utolsó előtti csapatát, a Calgaryt. A találkozó 1-1 után az utolsó harmad első felében dőlt el, amikor a hazaiak háromszor vették be a ellenfelük kapuját. A gól- és pontgyártásban Ryan Ellis és David Legwand járt az élen, előbbi 1+1-et, utóbbi három gólpasszt tett a közösbe a mérkőzésen.

Kyle Turris és Robin Lehner volt a Senators két nyerőembere Minnesotában, ahol a kanadai csapat 3-0-s győzelmet ünnepelhetett. A Wild elleni mérkőzésen Turris egy-egy góllal és gólpasszal jelentkezett, míg Lehner 27 védéssel szezonbeli első, pályafutása második hibátlan mérkőzésén van túl.

Különösebb megerőltetés nélkül gyűrte le a Dallas az Edmontont, megszakítva ezzel hatmeccses nyeretlenségi sorozatát. A találkozó mindössze az első harmad feléig volt nyitott, amikor 1-1-es állásnál a Stars kevesebb mint két perc alatt kétszer köszönt be Brizgalovnak. A második játékrész 70. másodpercében Cody Eakin gólja már háromgólos előnyt jelentett a texasi csapatnak, ami után az Oilers gyakorlatilag el is búcsúzhatott a pontszerzéstől.

Boston–Toronto 3-4 (videó)
G.: Marchand, Bergeron, Campbell ill. Bozak (2), Gardiner, van Riemsdyk

NY Rangers–Tampa Bay 1-2 (videó)
G.: Richards ill. Hedman, Kucserov

Washington–San José 1-2 (videó)
G.: Ovecskin ill. Kennedy

Buffalo–Philadelphia 3-4 (videó)
G.: Hodgson, D’Agostini, Ennis ill. Vorácek, Schenn, Hartnell, Lecavalier

Montreal–New Jersey 1-4 (videó)
G.: Pacioretty ill. Jágr, Gelinas, Henrique, Zubrus

Florida–NY Islanders 4-2 (videó)
G.: Barkov, Shore, Bjugstad, Upshall ill. McDonald, Vanek

Chicago–Colorado 2-3 (videó)
G.: Oduya, Shaw ill. Barrie (2), O’Reilly

St. Louis–Phoenix 2-1 (videó)
G.: Oshie (2) ill. Ekman-Larsson

Nashville–Calgary 4-2 (videó)
G.: Weber, Ellis, Smith, Stalberg ill. Stempniak, Backlund

Minnesota–Ottawa 0-3 (videó)
G.: – ill. MacArthur, Condra, Turris

Dallas–Edmonton 5-2 (videó)
G.: Cole, Garbutt, Benn, Eakin, Daley ill. Schultz, Gagner

NHL

sorsolás
tabella
kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
december 8., péntek
ROM 12:00 STEGAL 2-9VÉGE
DEBL 15:15 KMHGRZ 7-0VÉGE
EL 17:30 BRAMAC 1-2VÉGE
EL 17:50 VC2DAB 1-5VÉGE
EL 18:00 SCCMIS 1-3VÉGE
EL 18:30 TITFTC 3-2VÉGE
DEBL 19:15 GEPLNZ 10-0VÉGE
december 9., szombat
DEBL 11:15 GEPGRZ 9-2VÉGE
U18 13:00 VICETO 3-2 BVÉGE
U18 13:40 AVSOKR 5-1VÉGE
U18 15:00 KACMAC 0-3VÉGE
EWHL 16:15 SAEKMH 1-4VÉGE
DEBL 16:25 MACLNZ 4-0VÉGE
EL 17:00 SCCMAC 3-4VÉGE
EL 17:00 VC2UTE 4-6VÉGE
U18 17:10 OKWMIS 2-3VÉGE
EL 17:30 BRAMIS 0-3VÉGE
U18 17:30 KMHEHL 0-10VÉGE
EBEL 17:45 AVSDEC 2-1VÉGE
U18 18:40 UTERBS 1-2VÉGE
december 10., vasárnap
DEBL 11:35 MACGRZ 4-3 BVÉGE
DEBL 14:25 KMHLNZ 7-0VÉGE
EWHL 15:00 SSTKMH 0-8VÉGE
U18 15:00 AVSVAS 7-3VÉGE
ROM 17:30 GALSTE 9-6VÉGE
VB20 18:00 HUNLAT 1-4VÉGE
december 11., hétfő
U20 13:00 OHCUTE INFO
ROM 17:30 SCCSTE 9-3VÉGE
VB20 19:00 FRAHUN 4-3 HVÉGE
EL 20:00 DABTIT 5-3VÉGE
    • M4 SPORT
december 12., kedd
U18 15:00 DHKPEF 
U18 17:20 ETOUTE 
ROM 17:30 STESCC 
EL 18:30 MISMAC 
U18 18:40 VASMIS 
EBEL 19:15 MZAAVS 
BL 20:00 ZSCLIB 
    • SPORT 2
december 13., szerda
VB20 15:30 HUNKAZ 
EL 17:50 VC2MAC 
MK 18:00 DABVAS 
december 14., csütörtök
U18   MISMAC 
U18 16:00 PEFZEG 
MK 18:00 UTEMIS 
U18 18:00 SZDDHK 
december 15., péntek
VB20 13:00 GERHUN 
EL 18:00 FTCSCC 
EL 18:30 TITBRA 
december 16., szombat
U18   AVSMIS 
U18   MACETO 
U18 15:00 SZDZEG 
VB20 16:00 AUTHUN 
U18 16:30 DHKGEP 
EBEL 17:45 AVSHCB 
EL 18:00 DABSCC 
EL 18:30 UTEBRA 
december 17., vasárnap
EL 17:50 VC2FTC 
december 18., hétfő
EL 20:00 UTEMIS 
    • M4 SPORT
december 19., kedd
DEBL 19:15 GEPMAC 
Partnerünk