National Hug League

 

Az ölelkezés a hokinak egy méltatlanul kevés figyelmet kapó momentuma.

Pedig egyrészt mindig valamilyen fontos eseményt, legtöbbször gólt jelez. Másrészt a hoki egy fizikai játék, aminek az ölelkezés (angolul hug) nagyon is fontos része. Ha valakik, hát a jégkorongosok tudják, hogyan kell ezt csinálni. Kedvenc hokis portálunk, a Puck Daddy még ősszel tematikus válogatással készült a témában, amit most mi is bemutatunk. Sőt, azóta már egy best ofot már az idei szezon eddigi terméséből is kiadtak, azt is érdemes megtekinteni.

Fontos tudni, hogy az ölelkezés a kivételesen őszinte pillanatok egyike, amikor alkalmunk van megismerni azt, mit is gondolnak a játékosok valójában. Az alábbi galéria ebben is segít.

Az első képen az első MOL ligás meccse után 5 pont per meccs átlaggal rendelkező és azóta is igen eredményes Martin Frolik öccse, Michael Frolik láható, amint egy ugrással kombinált szuperölelést visz végbe csapattársán, Eric Tangradin. Sajnos a hosszúra nyúlt winnipegi hokiszünet után ezen még bőven van mit javítani.

Evander Kane Jordan Eberle.

A második kép az egyik legjobb bizonyíték arra, hogy a mérkőzés hevében a játékosok néha belépnek a másik intimszférájába. Mintha Beauchemin Koivu szájába mondana valamit, nem a fülébe.

Francois Beauchemin, Saku Koivu

A következő képen Tomas Hertl saját háziszörnyével, Brent Burnsszel beszélget. A 193 centis és közel 100 kilós csatárra az idén komoly feladatok hárulnak, feltehetően aktívan kell védelmeznie majd fiatal cseh sortársát, aki különösen a tiszteletlen negyedik gólok terén rendelkezik nagy szakértelemmel. (Azóta tudjuk, nem sikerült megvédeni őt egy komoly térdeléstől, amely szezonja végét jelentette.)

New York Rangers v San Jose Sharks

Bár a kapusok sokszor tűnnek magányosnak, valójában gyakori az intim pillanat köztük és csapattársaik között. A képen Cam Atkinson és Szergej Bobrovszkij látható a Columbus Blue Jacketsből.

Columbus Blue Jackets v New York Islanders

Előfordul, hogy a gól utáni önfeledt ünneplés hirtelen rettegésbe megy át. Így járt a washingtoni Backström, Green, Ovecskin trió is, amikor hirtelen rádöbbentek, hogy Oates edző a látványos gólokat a tiszteletlenség jeleként értelmezi. Nem lennénk a srácok helyében, szemükben szinte tapintható a mester haragjától való rettegés.

Calgary Flames v Washington Capitals

Szokatlan pillanat, amikor a játékosok az ellenfél góljának örülnek, de Vernon Fiddler, Brenden Dillon éppen így tesz a San José dallasi vendégjátékán, amikor Joe Thornton, a vendégek csapatkapitánya meglövi élete első mesternégyesét…

Brenden Dillon, Vernon Fiddler

Bónusz trackként álljon itt egy videó, amely arról tanúskodik, hogy ölelkezni nem csak a felnőttek, de a juniorok is szoktak. Márpedig ez speciális veszélyhelyzeteket rejt magában.

Cimkék: , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
január 17., kedd
MOL 17:00 GALSCC 2-3VÉGE
MOL 18:30 MISFTC 7-4VÉGE
január 18., szerda
U20 16:50 KMHMIS 5-1VÉGE
U20 19:30 MACZEG 10-1VÉGE
január 19., csütörtök
U18 15:30 DHKPEF 6-1VÉGE
U18 16:00 AVSUTE ÉLŐ
U18 16:00 ETOMIS ÉLŐ
EBYSL 18:00 AVSVIC INFO
MOL 18:00 DABBRA INFO
U18 18:10 VASMAC INFO
január 20., péntek
NHL 01:05 CBJOTT 
    • SPÍLER TV
U20 14:30 DHKAVS 
MOL 18:00 UTEBRA 
MOL 18:30 TITSCC 
EBJL 18:40 HKBMAC 
MOL 19:00 FTCGAL 
EBEL 19:15 G99AVS 
január 21., szombat
NHL 01:05 BOSCHI 
    • SPÍLER TV
EBJL 12:40 HKBVIC 
EBYSL 14:30 RBSHKB 
EBJL 15:00 UTEEHL 
EBJL 16:10 MACOHC 
EBYSL 17:00 DMJOLL 
EBYSL 17:10 VASMZA 
EBYSL 18:00 EHLMAC 
EBJL 18:30 MRBDMJ 
EBJL 18:55 VSVAVS 
MOL 19:00 MACGAL 
MOL 19:00 MISSCC 
NHL 21:05 WINSTL 
    • SPÍLER TV
január 22., vasárnap
EBJL   ZASVAS 
NHL 04:00 CGYEDM 
    • SPÍLER TV
EBYSL 12:00 RBSMAC 
EBJL 15:30 RBSETO 
EBYSL 15:40 VASTRK 
EBYSL 15:40 ZNOHKB 
EBYSL 17:30 SLLAVS 
MOL 18:00 BEOTIT 
MOL 18:00 FTCBRA 
EBEL 18:15 AVSVSV 
    • M4 SPORT
MOL 18:30 MACUTE 
NHL 21:05 PITBOS 
    • SPÍLER TV
január 23., hétfő
MOL 18:00 BEODAB 
MOL 18:00 DHKSCC 
    • M4 SPORT
MOL 18:30 MISGAL 
január 24., kedd
U20 18:40 AVSKMH 
január 25., szerda
MK   MACDHK 
MK   MISDAB 
U20   DHKMAC 
U20 18:40 KMHVAS 
január 26., csütörtök
EBJL   UTEMAC 
U18   DHKTVS 
U18   KMHMIS 
U18   PEFAVS 
U18   VASETO 
EBYSL 18:10 AVSDMJ 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk