Szűkült az ifjúságiak kerete

   

Glen Williamson kijelölte a hétvégi nemzetközi ifjúsági torna 22 fős keretét. Szombat este Ukrajnával kezdünk.

Pénteken egész napos edzőtáborral készült a bő keret az eseményre. Az a kilenc U18-as játékos, aki ott volt a miskolci juniorvébén, ezt a hetet kihagyja, a többiek bizonyíthatnak ezúttal. Ez ellenfeleinknél is így van, de náluk jóval kevesebb ifista játszott az U20-as vb-n. 3 nap alatt 4 meccs vár a csapatokra, akik szombaton 1-1, majd vasárnap 2-2 csoportmeccset játszanak, végül hétfőn az első két helyezett a döntőt, a 3. és a 4. pedig a bronzmeccset.

Ellenfelünk lesz Ukrajna, Szlovénia és Lengyelország, érdekesség, hogy áprilisban ez a négy ország Japánnal és Ausztriával kiegészülve találkozik Székesfehérváron a divízió 1/B csoportos világbajnokságon.

“Pénteken 2 teljes csapatot állítottunk ki egymás ellen, összesen több mint 3 órát játszottak – értékelte az edzőtábor napját Antal István edző. – A célkitűzés minden játékos számára a végső 22 fős keretbe való bejutas volt. A második mérkőzés után tartottuk a keretszűkítést. Sajnos sérülések is történtek, ami benne van a hokiban, tehát van, akinek most elsősorban a regenerálódás a fontos. Nehéz ellenfelekkel állunk szemben, kőkemény mérkőzések várnak ránk, a játék minden elemére szeretnénk koncentrálni és folyamatosan fejlődni úgy a harciasságban, mint a játékrendszerek elsajátításában. Kitűnő felkészülést nyújt ez a torna, fel tudjuk mérni, hol is állunk a vb-ellenfeleinkhez képest.”

Ifjúsági (U18), Megyeri út:

A menetrend:

december 28., 20.00: Magyarország–Ukrajna
december 29., 9.30: Magyarország–Szlovénia
december 29., 20.00: Magyarország–Lengyelország
december 30., 9.30: mérkőzés a 3. helyért
december 30., 12.30: mérkőzés az 1.helyért

Az ifjúsági válogatott játékoskerete:

Név Szül. év Csapat
Kapusok:
Daoda Olivér 1996 Flemingsbergs IK (SWE)
Kornakker Dániel 1996 Fehérvár
Védők:
Antal Arnold 1997 Fehérvár
Boros Dániel 1997 MAC
Gerencsér Dominik 1997 Jukurit (FIN)
Herner Olivér 1996 MAC
Herszényi András 1996 MAC
Kovács Attila 1996 Notre Dame (CAN)
Szaller Márk 1996 Fehérvár
Szautner Márk 1996 MAC
Támadók:
Baranyai Balázs 1997 Fehérvár
Bödök Bence 1996 MAC
Egyed Márk 1996 Jukurit (FIN)
Fekete Gergő 1996 MAC
Imre Patrik 1997 Fehérvár
Mátyásy Bence 1996 Dab.Docler
Nagy Zoltán 1997 HPK (FIN)
Pápa Márton 1996 Vasas
Szabad Kevin 1997 Junior-Capitals (AUT)
Terbócs István 1996 MAC
Vincze Péter 1996 Debrecen
Vizi Dániel 1997 Fehérvár

A stáb:

Szövetségi edző: Glen Williamson
Edző: Antal István, Jánosi Csaba és Ondrejcik Rastislav
Kapusedző: Farkas Tamás
Csapatvezető: Nagy Attila
Felszerelésmenedzser: Magyar Péter

 

u18plakát

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
szeptember 16., szombat
EWHL 11:30 INGKMH 3-4VÉGE
U18 12:00 ETOMAC 2-5VÉGE
U18 14:40 MISVAS 4-2VÉGE
U20 14:40 MACUTE 4-2VÉGE
U18 16:10 AVSKMH 12-1VÉGE
EL 17:30 BRATIT 6-3VÉGE
ROM 17:30 SCCSPO 17-1VÉGE
SVK3 18:00 ISKKMH 4-3VÉGE
EBJL 18:20 UTEZNO 3-4VÉGE
szeptember 17., vasárnap
ROM 10:30 SCCSPO 18-0VÉGE
EWHL 12:15 MEMKMH 3-4 HVÉGE
EBYSL 13:40 AVSVSV 5-0VÉGE
EBYSL 14:00 ETOSLL 5-3VÉGE
U20 16:00 MISVAS 1-3VÉGE
EBEL 17:45 AVSZNO 1-2VÉGE
EL 18:00 FTCDAB 5-1VÉGE
EL 18:30 UTEMAC 1-5VÉGE
szeptember 18., hétfő
U18 14:35 GEPSCC 0-0 VVÉGE
EL 20:00 MISVC2 7-1VÉGE
    • M4 SPORT
szeptember 19., kedd
U18 18:40 KMHSCC 0-17VÉGE
U18 19:00 DHKVAS 5-1VÉGE
szeptember 21., csütörtök
U20 12:55 KMHZNO 
U18 14:20 UTESCC 
KHL 15:00 AVGSZK 
    • SPORT 2
U18 16:00 PEFAVS 
U20 17:40 AVSETO 
U20 17:40 VASDHK 
U18 17:45 SZDKMH 
U18 18:00 ZEGMIS 
U20 18:30 UTEMAC 
szeptember 22., péntek
U18   EHLMIS 
U18   RBSMAC 
U18   VSVETO 
U18   ZASAVS 
U18 16:30 PEFSCC 
EL 17:50 VC2BRA 
EL 18:30 MISSCC 
EL 18:30 TITUTE 
EL 19:00 MACFTC 
szeptember 23., szombat
U18   EHLAVS 
U18   KACVAS 
U18   OHWKMH 
U18   RBSMIS 
U18   VICUTE 
U18   VSVMAC 
U18   ZASETO 
KHL 13:00 BAADMO 
    • SPORT 2
szeptember 24., vasárnap
U18   EHLMAC 
U18   RBSETO 
U18   VSVAVS 
U18   ZASMIS 
U20   DHKAVS 
U20   ZNOUTE 
U20 12:10 KMHVAS 
U20 14:40 MACETO 
EL 17:00 DABVC2 
EL 17:30 TITMIS 
EL 18:00 FTCBRA 
EL 18:30 UTESCC 
szeptember 25., hétfő
EL 18:00 DABSCC 
EL 20:00 MACBRA 
    • M4 SPORT
   H I R D E T É S
Partnerünk