Negyedszerre már le kell győzni a Dornbirnt

   

A Fehérvárnak nem megy a tabella második felében álló csapatokkal szemben. Az Innsbruck ellen megtört a nyeretlenségi sorozat. Szombaton a hárommeccses pontszerző széria folytatódhat.

“Nagyon jó volt a védekezésünk, és Hetényi Zoltán nagyon erős támogatást adott ehhez a kapuban ? emlékezett vissza a dicsőséges villachi meccsre Marty Raymond, a Sapa Fehérvár AV19 vezetőedzője, amelyet 6-3-ra nyert csapata kedden. ? Nagyon fegyelmezetten játszottak a fiúk, és a helyzeteiket hidegvérrel használták ki. Csak tíz csatárunk volt, de mindannyian nagyszerű munkát végeztek.”

A Dornbirn ugyanúgy 33 ponttal áll a táblázaton, mint mi, de az osztrákok egy meccsel többet játszottak. Eddig háromszor meccselt a két csapat az idei EBEL-szezonban, mindháromszor a Dornbirn nyert, csak egy pontot fogott ellenül a Volán, azt is idegenben.

Raymond nagyon jó mérkőzést vár szombat este. “Mindkét csapat felszálló ágban van és az első 6 közé tartozó csapatok ellen nyert. Semmiképpen nem becsülhetjük le a Dornbirnt, elvégre remek támadóik vannak. Ha nyerni akarunk, ugyanarra a fegyelmezett játékra lesz szükségünk, mint a Villach ellen.”

Az ellenfél egyik kiváló kanadai csatára, Luciano Aquino így látja a helyzetet: “Ez egy olyan meccs, amit egyszerűen meg kell nyernünk. Csapatként kell keményen dolgoznunk ehhez.” Nem mellesleg Aquino az eddigi összes Fehérvár-verésen részt vett, és ezeken 1+5 a mérlege.

AVSDEC

“A csapat a legutóbbi meccsein sok önbizalmat gyűjtött, és jó a hangulat az öltözőben” ? teszi hozzá mindehhez Dave MacQueen edző, aki szintén bizakodva néz a hétvége elé. A Dornbirn Znojmóból érkezik Fehérvárra, és a csehek fölényes legyőzése után bizonyára tovább nőtt az önbizalmuk.

Nem jó hír, hogy a sérült Németh Attila és Colton Yellow Horn mellett Tokaji Viktor sem áll a csapat rendelkezésére, a kiváló hátvéd belázasodott. A junior-világbajnokságon szereplőkre sem számíthat a szakvezetés. Varga Arnold remélhetőleg visszatérhet kisebb sérülése után.

A héten Székesfehérváron is kiemelt figyelmet kapott a jótékonyság. A csapat ismét ellátogatott Tekerespusztára, a Winter Classicon használt mezeket pedig elárverezik.

A szombati mérkőzés 17.30-kor kezdődik, a helyszínen kívül a Fehérvár Médiacentrum élő online közvetítésében nézhető meg.

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN 0-4VÉGE
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum