2-1 a nap slágere

 

A Flyers és a Senators a rendes játékidőben, a Bolts szétlövések után, míg a Flames a hosszabbításban harcolta ki a soványka hazai győzelmet.

A Philly kapusának, Steve Masonnak nem sok hiányzott ahhoz, hogy shutouttal zárja az estét a Montreal ellen. A szezonbeli második hibátlan mérkőzés lehetőségét Alex Galchenyuk vette el tőle mindössze 56 másodperc a mérkőzés vége előtt.

Ottawában igencsak megszenvedett a Senators a Buffalo ellen, ám Craig Andersonnak és Bobby Ryannak köszönhetően otthon tartották a pontokat. Előbbi 40 védéssel, utóbbi egy-egy góllal és gólpasszal vezette győzelemre a Szenátorokat.

Tampában nem volt meglepetés, hogy a Detroit szétlövések után kikapott. A Red Wings zsinórban a hatodik, az elmúlt szezont is hozzátéve tizenegyedik büntetőpárbaját bukta el. Az autóvárosiak végzetét most Martin St. Louis hozta el a hatodik körben, aki egyedüliként értékesítette büntetőjét a rávezetések alatt.

Calgaryban négy másodpercen múlt, hogy nem torkollott büntetőkbe a találkozó. A 65. perc lejárta előtt 1-1-es állásnál Chris Butler  vette be a vendég Carolina kapuját, extázisba borítva a Saddledome közel húszezer nézőjét.

Zsinórban negyedik vereségét szenvedte el a Rangers a Gardenben, ma hajnalban a Columbus vitte el simán a pontokat. A Jackets a 11. percben már három góllal ment nem csoda, hogy Lundqvistot Vigneault mester lerántotta a harmad felénél. A hazaiak hosszú hajrát nyitottak felzárkóztak egy találatra, azonban Ryan Johansen gólja másfél perccel a vége előtt megpecsételte a sorsukat.

King Henrikhez hasonlóan nem járt sokkal jobban a Leafs kapusa, James Reimer sem, akit a 17. percben cserélték le St. Louisban. A helyére beálló Berniert szintén háromszor avatták fel a Blues játékosai igazságosan elosztva a gólokat. A kiütéses vereséget a becsülettel küzdő Toronto elkerülte, a kanadai gárda a mérkőzés végére három gólt szerezve kikozmetikázta a vereséget.

A Blueshoz hasonlóan 6-3-ra nyert a Phoenix is, amely azt az Islanderst verte, amely az utolsó 11 bajnoki mérkőzéséből a 10. bukta el. A Prérifarkasok sima győzelmét a Rob KlinkhammerMikkel Bödker duó szállította, mindkét játékos két-két alkalommal vette be a Szigetlakók hálóját. A Prérifarkasok ezzel a sikerrel pontosan egy hónap után tudtak győztes sorozatot építeni.

0-1 után az első harmad utolsó percében, 28 másodperc alatt fordított két emberelőnyös góllal a Nashville a Dallas ellen. A pillanatok alatt bekapott két találat annyira megzavarta a vendégeket, hogy már nem is tértek magukhoz a mérkőzés során, sőt Paul Gaustad találata a második játékrész derekán végérvényesen megadta számukra a kegyelemdöfést. A Predators ezzel a diadallal három hét után tudott ismét két mérkőzést nyerni egymás után.

Hiába vezetett már a hatodik percben két góllal a Winnipeg hazai pályán a Colorado ellen, végül örülhetett, hogy az egyik pontot megszerezte. Az Avalanche három gólt ütve fordítani tudott a második játékrész végére, így innen már a hazaiaknak kellett kapaszkodniuk. Az egyik pontot végül Blake Wheeler mentette meg, aki pontosan a záró játékrész felénél egalizált. Az ezt követő negyedórában már nem esett több gól, jöhettek a rávezetések, amelyben a vendége idegei voltak jobbak. A Jetsből nem akadt gólszerző, a vendégektől kettő is, így az extra ponttal a Lavinák gazdagodtak.

A Bruins egy sima mérkőzést tett szorossá a könnyelműségével Edmontonban. A Boston az első harmadban háromgólos előnyt épített alig több mint hét perc leforgása alatt, ami azonban a második harmad végére egygólosra olvadt David Perron duplájának köszönhetően. Az Oilers mindent megtett az egyenlítésért az utolsó 20 percben, 13-3-ra nyerte a lőpárbajt, ám Jarome Iginla üres kapus gólja az utolsó percben szertefoszlatta a hazaiak minden reményét.

A játéknap utolsó meccse a Joe Pavelski, Tomás Hertl kettősről szólt. A Sharks két játékosa összesen három emberelőnyös gólt ütve vezette győzelemre csapatát a Minnesota ellen. Sikerével a San Jose megszakította négy meccsből álló nyeretlenségi sorozatát.

NY Rangers–Columbus 2-4 (videó)
G.: Moore, Girardi ill. Calbert, Anyiszimov, Savard, Johansen

Philadelphia–Montreal 2-1 (videó)
G.: Raffl, Giroux ill. Galchenyuk

Ottawa–Buffalo 2-1 (videó)
G.: Ryan, Smith ill. Ennis

Tampa Bay–Detroit 2-1 (videó)
G.: Kucserov ill. Quincey

St. Louis–Toronto 6-3 (videó)
G.: Backes (2), Schwartz, Roy, Stewart, Steen ill. Kadri, Kuljomin, van Riemsdyk

Nashville–Dallas 3-1 (videó)
G.: Hörnqvist, Legwand, Gaustad ill. Cole

Winnipeg–Colorado 3-4 (videó)
G.: Wheeler (2), Frolík ill. Duchene (2), O’Reilly

Calgary–Carolina 2-1 (videó)
G.: McGrattan, Butler ill. Skinner

Phoenix–NY Islanders 6-3 (videó)
G.: Bödker (2), Klinkhammer (2), Yandle, Ribeiro ill. Boulton, Tavares, Okposo

Edmonton–Boston 2-4 (videó)
G.: Perron (2) ill. Iginla (2), Seidenberg, Marchand

San José–Minnesota 3-1 (videó)
G.: Pavelski (2), Hertl ill. Brodin

NHL

sorsolás
tabella
kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
szeptember 22., péntek
U18 15:40 RBSMAC 6-2VÉGE
U18 15:40 VSVETO 5-2VÉGE
U18 16:30 PEFSCC 1-7VÉGE
EL 17:50 VC2BRA 4-3 HVÉGE
EL 18:30 MISSCC 4-1VÉGE
EL 18:30 TITUTE 5-2VÉGE
EL 19:00 MACFTC 6-1VÉGE
U18 19:00 EHLMIS 2-4VÉGE
U18 19:00 ZASAVS 4-5VÉGE
szeptember 23., szombat
U18 12:40 VSVMAC 4-3VÉGE
U18 12:40 ZASETO 0-10VÉGE
KHL 13:00 BAADMO 3-5VÉGE
    • SPORT 2
EWHL 15:00 KMHHVI 8-0VÉGE
U18 16:00 EHLAVS 4-9VÉGE
U18 16:00 KACVAS 7-0VÉGE
U18 16:00 RBSMIS 13-1VÉGE
U18 18:00 VICUTE 6-0VÉGE
U18 18:55 OHWKMH 4-2VÉGE
EBEL 19:15 HCIAVS 4-2VÉGE
szeptember 24., vasárnap
U18 09:15 VSVAVS 8-2VÉGE
U18 09:15 ZASMIS 0-3VÉGE
EWHL 09:50 HVIKMH 1-5VÉGE
U20 12:10 KMHVAS 1-5VÉGE
U18 12:20 EHLMAC 0-8VÉGE
U18 12:20 RBSETO 11-2VÉGE
U20 12:40 ZNOUTE 7-1VÉGE
U20 14:40 MACETO 5-2VÉGE
EL 17:00 DABVC2 7-2VÉGE
EL 17:30 TITMIS 3-4 BVÉGE
U20 17:30 DHKAVS 7-5VÉGE
EBEL 18:00 HCBAVS 7-2VÉGE
EL 18:00 FTCBRA 5-4VÉGE
EL 18:30 UTESCC 4-2VÉGE
szeptember 25., hétfő
EL 18:00 DABSCC 
EL 20:00 MACBRA 
    • M4 SPORT
szeptember 27., szerda
MK   KMHVAS 
U20   ETOMIS 
U20   KMHPEF 
MK 18:00 UTEMAC 
MK 18:30 MISFTC 
MK 18:30 TITDAB 
szeptember 28., csütörtök
U18   AVSMAC 
U18   DHKSZD 
U18   ETOVAS 
U18   ZEGPEF 
szeptember 29., péntek
U20 15:40 VASRBS 
U20 17:10 MACVIC 
U20 18:00 UTEHCI 
U20 19:10 DHKEHL 
   H I R D E T É S
Partnerünk