Itt az idő a revánsra

   

Rövid időn belül harmadszor is összecsap a Fehérvár és az Olimpija. Eddig nem állunk jól, 4:1 a megszerzett pontok száma, nem a javunkra. A fiatalokkal elégedettek az edzők, maradnak a csapatban.

Rajtunk kívül továbbra is mindenki – még a mögöttünk álló is – elveri a szlovénokat, de látható, hogy egyre nehezebben. Szinte hihetetlen, de a tabellán mögöttünk álló 3 csapat ellen játszott mind a 6 mérkőzésen alulmaradtunk, mindössze 2 pontot szereztünk, két ráadásbeli vereség formájában.

“Volt kakaó a csapatban, amit a fiatal játékosok bevetésének köszönhetünk – mondta Marty Raymond, a Fehérvár vezetőedzője a hivatalos ligahonlapon. – Mindenekelőtt Vincze és Erdély tett rám mély benyomásokat a bemutatkozásuk alkalmával. A védelem és Bálizs is remek munkát végzett. Bálizs a szezonbeli legjobbját nyújtotta. A fiúknak mindig így kellene a védelemben játszaniuk, és persze a helyzeteket még ennél is jobban ki kellene használnunk. Mivel Tóth, Kocsis, Vincze és Erdély jó teljesítményt nyújtott, így a kvartett marad a Ljubljana ellen is.

Itt az idő a revánsra. Tiszteljük a szlovénokat, de egyszerűen muszáj a saját játékunkat rájuk kényszerítenünk. Fegyelmezett játékra van szükség, és nagyon szeretnénk végre mi megszerezni a vezetést. Mind a négy sornak sokat kell tennie ezért, és ismét szükségünk lesz a remek kapusteljesítményre. Az Olimpija nem turistáskodni érkezik Székesfehérvárra. Sokat léptek előre az utóbbi hetekben, és mindenekelőtt MacAulay érkezése is nagy segítség volt nekik.”

Kocsis AVSOLL

Az Olimpija szlovén edzője, Ivo Jan szerint csapata éppen azért vesztett az Innsbruck ellen a legutóbbi meccsen, mert túlzottan is támadó felfogásban játszottak. “Ha valaki öt gólt lő otthon, akkor normális körülmények között övé kellene legyen a meccs. A Salzburg ellen is jól játszottunk, megérdemelten szereztünk vezetést. Jól védekeztünk, és sikerült is újra egyenlíteni 2-2-nél. A Salzburg azonban megmutatta, hogy klassziscsapat. Mindenesetre felemelt fejjel jöhettünk le a jégről, és erre a teljesítményre tudunk építeni a jövőben is.

Készen állunk a Fehérvár elleni újabb meccsre, amely kulcsa a jó védekezés lesz. Csak akkor érhetünk el bármit is, ha hátul biztos lábakon állunk. De a fiúk pontosan tudják ezt, elvégre nyertünk már Fehérváron az idén.”

Az Olimpijában Scott Howes sérülés miatt továbbra is hiányozni fog, hogy Kuhn vagy Sila kezd-e a kapuban, az csak a meccs előtt derül ki.

A mérkőzést a Sportklub Tv élőben közvetíti.

Fehérvár–Ljubljana 1-2

   

A mumus azért mumus, mert mindenféle körülmény esetén képes fölénk kerekedni. Ezúttal épp egy olyan Ljubljana vitte el mindkét pontot Székesfehérvárról, amely 55 percen át nem szolgált rá egyre sem.

Nagyon jól állt bele a mérkőzésbe a Fehérvár, gyakorlatilag szétverte a Ljubljana védekezését, sokszor annyit lőtt kapura a Marty Raymond vezetőedző helyett Rob Pallin irányította csapat. Sokféle eseményt jegyezhettünk fel, lőttünk egy gólnak látszó gólt, de Kuhn fejvédője leesett, ezért azt nem adták meg Erdék, Mihály Árpád a vasat trafálta telibe, és hárított olyan helyzetekben a szlovénok kapusa, amikor fogalma nem volt arról, merre jár a korong. Szerencséjük voltm, ha 3-4 góllal vezetünk 20 perc után, egy szót nem szólhatott volna Ivo Jan.

A második harmadra ideért a Ljubljana, kiegyenlítettebb lett a játék, ezúttal már több nagy szlovén helyzet alakult ki, de még mindig jobban játszott a magyar csapat. A gól azonban sokáig nem jött egész a 37. percig. Ekkor fórból tört meg a jég. Sarauer óriási passza utána Banham pöttyintette a hálóba a korongot. Kuhn szenzációsan védett eddig, többször óriási szerencséje is volt, megérdemelten, de a Fehérvár is maximálisan rászolgált a vezetésre, még akkor is, ha ebben a szakaszban akár a vendégek is lőhettek volna gólt. Sajnos egyre többször hibáztunk hátul, nem egyszer mázlink volt, hogy nem lett belőle gól. A 40. percben Verlic gólt is lőtt, de szerencsére elmozdult a kapu előtte, ezt elsőre csak az alapvonali játékvezető látta, de a lassítás igazolta éles szeműségét.

A harmadik harmadban nem sikerült bevinni a második gólt, ami a győzelemhez vezető út legfontosabb állomása lett volna. Az Olimpijában nem mutatkozott sok erő, még az emberelőnyöket is gyengén játszották meg, a magyar csapat keményen és jól dolgozott ezekben a helyzetekben. Nem nyugodhattunk meg, aztán az 55. percben egyenesen idegeskedni kezdhettünk. Hebar óriási távoli lövéssel egyenlített. Ez felhozta az addig nem túl jó játékot mutató vendégeket, egy percen belül újabb nagy helyzetet alakítottak ki, Bálizs hatalmas védéssel mentette meg a Volánt az Olimpija gyors fordításától. Az 58. percben Blackwater lövésénél már kapusunk sem tudott segíteni, mégiscsak fordított a Ljubljana a végén. Erre már nem volt válaszunk, 2-1-re a Ljubljana nyert, egymás után harmadszor is övék a két pont. A Ljubljana 5 meccset nyert a szezonban, ebből 3-at a Fehérvárral szemben.

A fiatalok ismét végig játszottak, ez mindenképpen hasznos. Komolyat küzdöttek, ez szintén. Nagyon vagány megoldásként emberhátrányban rendszeresen Erdély Csanád és Kocsis Ferenc védekezett elöl, kiválóan tették ezt 17-18 éves fiataljaink.

Tanulságok bőven vannak, a szakemberek levonják majd, egy részét nyilván el is mondják. Egy biztos, egy lőtt góllal kevés meccset lehet megnyerni.

EBEL, 2619 néző. Játékvezetők: Erd, Johnston, Németh.
Bálizs: 90,5% (Rajna)
K
Kuhn: 97,4% (Sila)
Sertich, Jackman, Sarauer, Naglich, Kocsis
1
MacAulay, LaPlante, Ulmer, Blackwater, Morency
Szirányi, Tokaji, Benk, Sikorcin, Banham
2
Ross, Cvetek, Verlic, Music, Hebar
Pozsgai, Hetényi, Kovács, Erdély, Mihály
3
Dervaric, Erman, Ograjensek, Pesut, Koblar
Kiss, Tóth, Magosi, Vincze
4
Groznik, Grahut, Pesjak, Hocevar
Rob Pallin, Sille Tamás
E
Ivo Jan
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 36:39 AVS PP Banham Sarauer Jackman
1-1 54:56 OLL Hebar Verlic Ross
1-2 57:48 OLL Blackwater Ulmer MacAulay
39 Kapura lövések száma 21
6 Kiállításpercek 10

A Fehérvár–Ljubljana képei

   

További képek itt tekinthetők meg.

A Fehérvár–Ljubljana góljai

   

Mindkét edző szerint saját csapata érdemelt volna győzelmet a Fehérvár és a Ljubljana keddi találkozásakor.

A mérkőzés összefoglalóját máris megtekinthetik itt.

Cimkék: , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
március 23., csütörtök
U18 16:40 KMHPEF 3-5VÉGE
március 24., péntek
ROM 17:30 BRASCC 5-4VÉGE
U16 19:40 MACAVS 1-4VÉGE
március 25., szombat
U20 12:15 DHKAVS 5-7VÉGE
U20 18:00 MACVAS 4-0VÉGE
március 26., vasárnap
ROM 17:30 SCCBRA 3-4VÉGE
U16 18:00 AVSMAC 3-1VÉGE
március 27., hétfő
U18 18:10 UTESCC 3-2 HVÉGE
március 28., kedd
U18 18:40 SCCUTE 
március 29., szerda
KHL 18:00 LOKSZK 
    • SPORT 2
március 30., csütörtök
KHL 18:00 AKBMMG 
    • SPORT 2
március 31., péntek
ROC 16:10 MISVIC 
április 1., szombat
ROC 16:10 MISSLL 
április 2., vasárnap
ROC 13:10 MISRIT 
április 3., hétfő
VÁL 19:00 HUNSWE 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk