Lehet EBEL-meccs a Tüskecsarnokban

   

A múlt héten megkezdődött a Tüskecsarnok átépítése. Vajon játszhat-e benne a Docler Budapest vagy a KMH Budapest szeptembertől? Megírjuk, mennyien férnek majd el a lelátókon jégkorongmeccs esetén. Kiderült, egy ennél nagyobb hokira alkalmas létesítményt is tervez a kormány.

“Ahogy arról már korábban is szó volt, a Tüskecsarnok központi arénája valóban alkalmas lesz a jeges sportok kiszolgálására – kaptunk kérdésünkre tájékoztatást a Nemzeti Sportközponttól. – A csarnok ugyanis cserélhető burkolatot kap, és beépítjük a jégkészítéshez szükséges gépeket is. A multifunkcionális épület befogadóképessége természetesen attól függ majd, hogy éppen milyen sportág eseményét rendezik benne. Az EBEL-mérkőzéseknél, illetve bármilyen jégkorongos eseménynél, amikor szabványos méretű hokipályát kell használni, nagyjából 3000 néző fér majd el a Tüskecsarnokban.

tuskecsarnok2

Jó hír viszont a budapesti hokicsapatoknak, hogy a jelenlegi elképzelések szerint a Puskás Ferenc Stadion mellett kialakítandó Nemzeti Olimpiai Központban lesz olyan, jégkorongmérkőzések megrendezésére is alkalmas létesítmény, amelyik ennél több néző befogadására is alkalmas lesz. A tervezés fázisában konkrét számokat még nem tudunk mondani. Ez a létesítmény 2016/17-re készülhet el.

Természetesen az NSK részéről nincs akadálya annak, hogy a Tüskecsarnokban jégkorongmérkőzéseket, akár EBEL-bajnokikat rendezzenek, konkrét megkeresés ez ügyben még egyetlen fővárosi csapattól sem érkezett.”

Tuske ejszaka

Cimkék: , , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
március 25., szombat
U20 12:15 DHKAVS 5-7VÉGE
U20 18:00 MACVAS 4-0VÉGE
március 26., vasárnap
ROM 17:30 SCCBRA 3-4VÉGE
U16 18:00 AVSMAC 3-1VÉGE
március 27., hétfő
U18 18:10 UTESCC 3-2 HVÉGE
március 28., kedd
U18 18:40 SCCUTE 3-8VÉGE
március 29., szerda
KHL 18:00 LOKSZK 
    • SPORT 2
március 30., csütörtök
U14   UTEAVS 
NHL 02:05 PITCHI 
    • SPÍLER TV
KHL 18:00 AKBMMG 
    • SPORT 2
március 31., péntek
NHL 02:05 NSHTOR 
    • SPÍLER TV
ROC 15:40 VSVAVS 
ROC 16:10 MISVIC 
április 1., szombat
NHL 01:05 NYRPIT 
    • SPÍLER TV
ROC 15:40 MÜNAVS 
ROC 16:10 MISSLL 
április 2., vasárnap
NHL 01:05 TBLMTL 
    • SPÍLER TV
NHL 04:00 EDMANA 
    • SPÍLER TV
ROC 10:10 OLLAVS 
ROC 13:10 MISRIT 
NHL 21:05 BUFNYI 
    • SPÍLER TV
április 3., hétfő
U14   AVSUTE 
NHL 00:05 CBJWSH 
    • SPÍLER TV
U18 15:30 HUNSLO 
VÁL 19:00 HUNSWE 
április 4., kedd
U18 13:10 HUNSLO 
április 5., szerda
U14   UTEAVS 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk