

Jók, de nem legyőzhetetlenek
A MOL Liga pénteki rangadóján a hazai pályán nagyon erős Brassó az élen álló címvédőt, a Dab.Doclert fogadja.
A Brassó és a román válogatott mestere mérkőzés előtti nyilatkozatában letette a garast, szerinte a Dab.Docler a liga legjobb csapata. De természetesen ők sem verhetetlenek, így a cél a három pont begyűjtése. Ehhez minden feltétel adott a hazaiak oldalán, hiszen sérültjük nincs és jó formában várják a találkozót, egy héttel ezelőtt a harmadik meccsre már elfáradtak az Érsekújvár ellen, de előtte a HSC-t és a Miskolcot is legyőzték. A DAB idén másodszor utazik Erdélybe, az első túrájukat négy ponttal fejezték be, győztek Csíkszeredában és Brassóban is, hasonló eredménnyel feltételezhetően most sem lennének elégedetlenek.
Fotó: Mudra László (dabdocler.hu)
A két csapat kétszer játszott idén egymással, a brassói hosszabbításos DAB-győzelem után Dunaújvárosban 5-2-re nyertek a hazaiak. Brassóban ugyan nem egyszerű, de nem is lehetetlen nyerni. Tíz mérkőzést játszottak eddig a Cenk alján, a megszerezhető harmincból 23 pontot gyűjtöttek be Lindqvist mester tanítványai, ami nem különbözik jelentősen a többi élcsapat hasonló mutatóitól, az Érsekújvár kicsit felfelé, a Miskolc kicsit lefelé lóg ki az első öt csapat közül. A DAB ellenben sokkal markánsabban nő a mezőny fölé az idegenben mutatott teljesítmény tekintetében. Az Acélbikák egy meccsel kevesebbet játszva is két ponttal többet gyűjtöttek idegenben, mint az utánuk következő Miskolc. Nagy kérdés, hogy a Ferencváros elleni vereség után mennyire sikerül jó irányba állítani a csapat szekerét.
Greg Kjell Lindqvist (Brassó): “Az eddigi mérkőzéseinket elemezve bátran állíthatom, hogy a Dab.Docler a MOL Liga jelenlegi legjobb csapata. Jók, de nem legyőzhetetlenek. Kulcsfontosságú lesz, hogy végig fegyelmezetten és koncentráltan játsszunk ellenük. Hazai pályán fogadjuk őket, ami mindig nagy segítség, sokat jelent számunkra a közönségünk biztatása. Szerencsére mindenki egészséges, teljes csapattal várjuk az összecsapást.”
Stephan Lundh (Dab.Docler): “Rengetegszer elmondtam már, ettől még a tényeken nem változtat: Brassóban minden csapat dolga hihetetlenül nehéz. Én is láttam a statisztikákat, amik alapján a sárga-kékek a legjobbak otthon. Nem kérdés tehát, hogy óriási erőbedobással kell a Farkasoknak esnünk, ha győzni szeretnénk. A Ferencváros elleni mérkőzésen megint volt jó pár hibánk, ezek kijavításán dolgoztunk az utóbbi napokban, remélem, hogy a kisebb-nagyobb igazítások az eredményen is látszanak majd. A csapat minden valószínűség szerint ugyanabban a felállításban lép majd pályára, mint legutóbb.”
Brassó–Dab.Docler 3-1
Az emberelőnyeit hatékonyabban megjátszó és fontos pillanatokban gólokat szerző Brassó nyerte a svéd edzőpárbajt.
Már a második percben fegyelmezetlen volt a DAB, Huba ment ki a büntetőpadra akadályozásért. A vendéglátók nem is vacakoltak sokat, 24 másodperc alatt gólra váltották az előnyt, Wehrs volt az ítéletvégrehajtó, Bonar és Zsók passzából. A negyedik percben megkapták a lehetőséget Stephan Lundh tanítványai is, ám Antal Zsombor kiállítását nem sikerült gólra váltani. Nagyon nyomott a Dunaújváros, ebben a harmadban 23-8-ra nyerték a kapuralövést. Gólt azonban csak egyet sikerült szerezni, Hegyi Ádám Zoltán a 17. percben volt eredményes. Nem sokáig örülhettek azonban az egyenlítésnek a dunaújvárosiak, hiszen egy újabb emberelőnyt kihasználva a Brassó még a harmad vége előtt visszavette a vezetést. Ezúttal is egy hátvéd villant, Hietemaki vette vissza a vezetést csapatának.
A második harmad újabb dunaújvárosi kiállításokkal kezdődött, előbb Jabornik, majd Papp szabálytalankodott két percet érően, így majdnem egy teljes percig kettős előnyben rohamozhattak a hazaiak. Ami azonban olajozottan működött az első harmadban, csődöt mondott a másodikban, nem tudott élni a lehetőséggel a Brassó. Ezután felváltva ültek ki a padra a játékosok, szinte alig volt olyan periódus, amelyben teljes létszámban játszottak volna a csapatok. A 38. percben Piszarenkót és Azarit egyszerre küldték ki a játékvezetők, a kiállítás után visszatérő román-ukrán kettős állampolgár csapatkapitány fontos pillanatban, 36 másodperccel a harmad vége előtt kettőre növelte csapata előnyét.
A harmadik harmadban tartotta előnyét a Brassó. Az 54. percben ismét Piszarenkót küldték ki a játékvezetők, a vendégek mestere pedig időt kért. Nem használt azonban a taktikai átbeszélése az Acélbikáknak, az előny kimaradt, elúszni látszott a mérkőzés. Az 57. percben Szappanos és Virág akaszkodott össze, amiért mindketten 2+2+10 perces büntetést kaptak. Ekkor kapusát lehozva támadott a DAB, azonban próbálkozásaikat nem kísérte szerencse, a Brassó három kapura lövéssel is meg tudta őrizni kétgólos előnyét.
Greg Lindqvist, vezetőedző, Corona Brassó “Nagyon jó meccs volt, és olyat is sikerült megvalósítanunk, amit már régóta nem: nem kaptunk gólt emberhátrányban. Az emberelőnyünk az elsőharmadban remekül működött, 2 gólt is lőttünk így, és az volt a legfontosabb, a döntő tényező a meccs végén, hogy az első szünetben így vezetéssel mehettünk pihenni. Ha a játékunkat nézem, sokkal jobban sikerült a mai nap, mint legutóbb az Érsekújvár ellen. A szurkolók nagyszerű mérkőzést láthattak, ennek nagyon örülök, és persze még jobban a megszerzett három pontnak, amelyre nagy szükségünk volt.”
Stephan Lundh, vezetőedző, Dab.Docler: “Jól játszott ma este a csapatom, az egyik legjobb meccsünk volt, amit Brassóban játszottunk. Nem hiszem, hogy ennél többet tehettünk volna a győzelemért, vagy 20-szal többet lőttünk kapura, mint ellenfelünk, de ma egy nagyszerű kapusteljesítményt láthattunk. Ma ők hatékonyabbak volta az emberelőnyökben, mi sajnos nem tudtunk gólt szerezni. Természetesen, minden pont számít, ha a cél a győzelem, de mindenképpen könnyebb úgy a tükörbe nézni, ha tudjuk, mindent megtettünk, amit csak lehetett,és úgy nem sikerült. Ez a mai egy ilyen nap volt, és bár a vereségnek nem örülök, de ennek igen.
Erste Liga, Patinoarul Olimpic Brasov, 2013. nov. 1., péntek. Játékvezetők: Lascar, Csomortani, Siko, Csata. |
Polc: 98,1% (Fülöp) | K |
Kiss T.: 89,7% (Sevela) |
Wehrs, Nagy Cs., Antal, Bonar, Petres | 1 |
Huba, Jaborník, Ladányi, Gröschl, Peterdi |
Mastaleriu, Hietamaki, Molnár, Zsók, Virág Cs. | 2 |
Lindgren, Hüffner, Somogyi, Hurtaj, Azari |
Piszarenko, Márton, Péter R., Saluga, Gliga | 3 |
Nagy R., Erdélyi, Pavuk, Papp, Szappanos |
Bálint, Dumitru, Imecs, Péter Zs. | 4 |
Szabados, Hegyi, Virág T., Kiss Á. |
Greg Lindqvist | E |
Stephan Lundh, Jonas Johnson |
Gólok | Idő | Csapat | Típus | Gól | Passz | Passz |
1-0 | 01:50 | BRA | PP | Wehrs | Bonar | Zsók |
1-1 | 16:49 | DAB | Hegyi | Kiss Á. | ||
2-1 | 18:28 | BRA | PP | Hietamaki | Bonar | |
3-1 | 39:24 | BRA | Piszarenko | Antal | Hietamaki |
29 | Kapura lövések száma | 53 |
26 | Kiállításpercek | 26 |
A Brassó–DAB góljai
A dunaújvárosiak Erdélyben tartózkodó videóstábja máris elkészítette a pénteki meccs összefoglalóját.
További cikkek
- Négy finn légiós távozik Dunaújvárosból
- Vincze Péter szerződést hosszabbított a címvédővel
- Joonas Uimonen Lengyelországban folytatja
- Pozsgai Tamás az alapszakaszgyőztesnél marad
- Pokornyi is UTE-játékos marad
- Kovács Sebestyén továbbra is Újpesten
- A GYHK elköszönt Saaritól és Marttinentől
- Szalma Zsolt hosszabbított a DAB-bal
- Nem mindenkiből lesz jégkorongozó, kell egy B opció is