Zajlik az élet Bolzanóban

 

Első körös NHL-draftossal erősített a dél-tiroli csapat. Az EBEL-újonc Villach elleni meccsének bevételét lefoglalták.

A szlovén válogatott Ziga Pance megszerzése után újabb komoly erősítés érkezett az első helyen állókhoz. Piros-fehérbe mezbe öltözik a kanadai-olasz kettős állampolgár Angelo Esposito, a már bolzanói John Esposito 3 évvel idősebb testvére. A családegyesítésre Milánóból érkezik a báty, aki mögött 24 éves kora ellenére is figyelemre méltó karrier áll. A CHL és a QMJHL különféle különdíjai mellett elmondható róla, hogy tagja volt a 2008/09-ben világbajnok kanadai juniorválogatottnak, pár évvel korábban a 17 évesek számára rendezett világkupán győztes kanadai válogatottnak is. 2007-ben első körben, 20. helyen draftolta a Pittsburgh, de a rögtön ezt követő térdsérülése miatt az NHL-be sosem jutott el. 124 AHL-meccsel a háta mögött igazolt az előző idény elején a finn élvonalba, onnan került a milánóiakhoz.

Angelo Esposito 2

A. Esposito a Bolzano játékoskeretének 15. idegenlégiósa, de közülük néhány kanadainak van olasz állampolgársága is. Igaz, utóbbiakból viszont egy kivétellel mindenki játszott legalább AHL-ben vagy a kanadai utánpótlás-válogatottban. Nagy kérdés, ők vajon hány pontot érnek az EBEL-szisztémában. Mindenesetre nagyon ügyes a bolzanói klubvezetés, hogy így is befér a csapat a ponthatár alá,  különösen ha figyelembe vesszük, hogy a légiósokon kívül 7-8 olasz válogatott játékosuk is van, akik közül 5-en A csoportos is vb-ken is játszottak már.

Mindeközben végrehajtók tették rá a kezüket a Bolzano Villach elleni meccsének bevételére. A két bírósági alkalmazott a mérkőzés kezdetekor jelent meg a klubnál, és lefoglalta az aznapi jegyértékesítésből befolyt pénzösszeget. Mint hírlik, erre azért került sor, mert a klub korábban egy munkaügyi perben szerepelt, amelyet megnyert, de az ügyvédi költségeket elfelejtette kiegyenlíteni. A megrövidített ügyvéd ezúttal a klubbal szemben lépett fel a bíróságon és ismét nyert, ezért került sor a végrehajtásra.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
szeptember 16., szombat
EWHL 11:30 INGKMH 3-4VÉGE
U18 12:00 ETOMAC 2-5VÉGE
U18 14:40 MISVAS 4-2VÉGE
U20 14:40 MACUTE 4-2VÉGE
U18 16:10 AVSKMH 12-1VÉGE
EL 17:30 BRATIT 6-3VÉGE
ROM 17:30 SCCSPO 17-1VÉGE
SVK3 18:00 ISKKMH 4-3VÉGE
EBJL 18:20 UTEZNO 3-4VÉGE
szeptember 17., vasárnap
ROM 10:30 SCCSPO 18-0VÉGE
EWHL 12:15 MEMKMH 3-4 HVÉGE
EBYSL 13:40 AVSVSV 5-0VÉGE
EBYSL 14:00 ETOSLL 5-3VÉGE
U20 16:00 MISVAS 1-3VÉGE
EBEL 17:45 AVSZNO 1-2VÉGE
EL 18:00 FTCDAB 5-1VÉGE
EL 18:30 UTEMAC 1-5VÉGE
szeptember 18., hétfő
U18 14:35 GEPSCC 0-0 VVÉGE
EL 20:00 MISVC2 7-1VÉGE
    • M4 SPORT
szeptember 19., kedd
U18 18:40 KMHSCC 0-17VÉGE
U18 19:00 DHKVAS 5-1VÉGE
szeptember 21., csütörtök
U20 12:55 KMHZNO 
U18 14:20 UTESCC 
KHL 15:00 AVGSZK 
    • SPORT 2
U18 16:00 PEFAVS 
U20 17:40 AVSETO 
U20 17:40 VASDHK 
U18 17:45 SZDKMH 
U18 18:00 ZEGMIS 
U20 18:30 UTEMAC 
szeptember 22., péntek
U18   EHLMIS 
U18   RBSMAC 
U18   VSVETO 
U18   ZASAVS 
U18 16:30 PEFSCC 
EL 17:50 VC2BRA 
EL 18:30 MISSCC 
EL 18:30 TITUTE 
EL 19:00 MACFTC 
szeptember 23., szombat
U18   EHLAVS 
U18   KACVAS 
U18   OHWKMH 
U18   RBSMIS 
U18   VICUTE 
U18   VSVMAC 
U18   ZASETO 
KHL 13:00 BAADMO 
    • SPORT 2
szeptember 24., vasárnap
U18   EHLMAC 
U18   RBSETO 
U18   VSVAVS 
U18   ZASMIS 
U20   DHKAVS 
U20   ZNOUTE 
U20 12:10 KMHVAS 
U20 14:40 MACETO 
EL 17:00 DABVC2 
EL 17:30 TITMIS 
EL 18:00 FTCBRA 
EL 18:30 UTESCC 
szeptember 25., hétfő
EL 18:00 DABSCC 
EL 20:00 MACBRA 
    • M4 SPORT
   H I R D E T É S
Partnerünk