Sosem volt még ennyi pénz a jégkorongban

40 hónapja irányítja társadalmi munkában a Magyar Jégkorong Szövetséget Németh Miklós, a Közgép Zrt. vezérigazgatója. Mandátuma érdemben a felnőtt-világbajnokság végéig tart. MOL Liga-bővítés, TAO, Nemzeti Jégcsarnok, edzőképzés, kihasználatlan jégcsarnokok, válogatottak, A csoport, második EBEL-csapat, MHL, KHL, Hári-ügy, jövőkép, sikerek, kudarcok, álmok. Jó sok kérdést tettünk fel.

Honnan hová jutott az MJSZ az irányítása alatt?

Első lépésként egy olyan elnökséget szerettem volna létrehozni, amely operatív, gyorsan dönt, alkalmazkodik, reagál. Amikor elnöknek választottak, 14 tagú volt a testület, jelenleg 11-en alkotják az elnökséget. Mivel tudom, hogy a csapatérdekeken nehéz felülemelkedni, fontos, hogy minél többen legyenek csapattól függetlenek, így kevesebb döntést befolyásolnak egyéni érdekek és több szolgálja a magyar jégkorong érdekeit. Nem mondom, hogy ebből a szempontból tökéletes a helyzet, de sokat javult.

Fontos lépésnek tartom, hogy Kangyal Balázs személyében új szakmai igazgatót neveztünk ki. Mivel sem Kovács Csaba szakmai alelnök, sem én nem vagyok fiatalnak mondható, fontos, hogy találtunk valakit, aki a kontinuitást tudja biztosítani a szövetségben. Nagyon lényeges a szakmai folytonosság, ezért ezt a kinevezést komoly eredménynek tartom.

Ettől az évtől megerősítettük Kovács Zoltán főtitkár munkáját egy ügyvezető igazgatóval. Szénási Alíz közgazdász, főállású munkatársként a pénzügyszakmai kérdésekben van tennivalója. Kinevezésére a megnövekedett feladatok és költségvetés miatt volt szükség, elsősorban a TAO-pénzek pontos és precíz elszámolása miatt.

Fotó: Mudra László (MJSZ)

Hogy áll a jégkorong a TAO-val?

A TAO pályázati pénzek felhasználása fontos feladat. Két éve lépett életbe a rendszer, és rengeteg pénz érkezett a sportágunkba, a 2011/12-es évadban 2,5 milliárd, 2012/13-ban 4,2 milliárd forint támogatáshoz jutottak így hozzá az egyesületek a szövetséggel együtt, a 2013/14-es szezonban pedig előreláthatón az 5 milliárd forintot is elérheti ez az összeg.

A TAO-pénzek felhasználása felett őrködni fontos feladat, mert ezt számon fogják kérni rajtunk. Egyrészt a közönség, amely megítéli a válogatottak teljesítményét, másrészt a kormányzat, aki elszámoltat minket ezzel a pénzzel. Ellentmondásosnak tűnik a TAO-rendszer működésében, hogy a döntések terén hatósági jogkörökkel ruházza fel a szakszövetségeket a jogszabály, de a másik oldalon nem ad elég mozgásteret a pénzfelhasználások ellenőrzéséhez. Folyamatosan monitorozzuk a csapatok működését, de abba, hogy az egyesületek hogyan gazdálkodnak a TAO-forrásokkal, csak olyan mélységben láthatunk bele, amennyire az MJSZ alapszabálya ezt engedi.

Az elmúlt két évet összefoglalva elmondhatom, hogy a TAO-pénzek felhasználásával nem vagyok maradéktalanul megelégedve, de ahhoz, hogy valóban mérhető és kézzelfogható legyen az eredménye, még időre van szükség.

A 2013/14-es időszaktól a létesítmény-fejlesztések felé toltuk el a hangsúlyt, és ez összecsengett az egyesületek elképzeléseivel is, hiszen mindenki villámgyorsan jégpályát akart építeni. Az illetékes bizottságunk az elmúlt évek tapasztalatai alapján úgy döntött, idén azok élveznek elsőbbséget, akik biztosan meg is tudják valósítani, amit a pályázatukban vállaltak. Hat jégpálya építését, illetve korszerűsítését támogatta a TAO Bizottság. Ezek az FTC kőbányai jégcsarnoka, a székesfehérvári sátras edzőpálya, a jászberényi jégpálya befedése, a Tüskecsarnok melletti sátras jégpálya, mobil jégpálya és könnyűszerkezetes fedél telepítése a Kisstadionba és az UTE Szilágyi úti edzőcsarnoka. A többieket rangsorolva tartalékba tettük, és akkor léphetnek elő, ha az elsők közül valamelyik nem halad az ütemterv szerint. Nem szeretnénk pénzt, lehetőséget hagyni a rendszerben.

Még egy gondolatra visszatérnék a Kisstadionhoz. A TAO-ból támogatjuk a MAC tervét, de ha elindul a Népstadion rekonstrukciója, az a hírek szerint a Kisstadiont is érintheti. Éppen ezért csak azzal a garanciával adtuk ki a beruházáshoz szükséges támogatást, hogy ezt a pályát így, ahogy van, egy másik helyszínre át lehessen helyezni.

Az MJSZ 2016-ig terjedő sportágfejlesztési stratégiájában szerepel egy Nemzeti Jégcsarnok építésének a terve. Mit lehet erről tudni?

Ezt a szövetség a TAO-ból nem tudja megoldani, és természetesen nem is lehet feladata, hiszen egy Nemzeti Jégcsarnok építéséhez költségvetési támogatás kellene. Azonban ha a jelenlegi helyzetet veszem alapul, a már folyamatban vagy tervezés alatt lévő projektek ismeretében egyhamar nem látom reálisnak, hogy egy ilyen aréna építésére kerüljön sor Budapesten.

A szövetségnek ugyanakkor feltett szándéka, hogy építsen egy gyakorló jégcsarnokot, amely a válogatottak és a metodikai központ bázisaként szolgálhat. Ez egy finn jellegű létesítmény lenne, tehát olyan jégcsarnok, amely néhány száz fő befogadására alkalmas, de komoly torna lebonyolítását is lehetővé teszi, például megfelelő számú öltöző kialakításával. El is kezdtük gyűjteni a pénzt, a TAO-törvény szerinti önrészből 200 millió forintot erre a célra különítünk el ebben a szezonban.

Mi történne, ha holnaptól nem lenne TAO?

Az egész jégkorongsportnak nagy érvágást jelentene, ha ezt a forrást nélkülöznie kellene. Azt látni kell, hogy a TAO-támogatás beáramlása óriási lehetőséget teremtett. Ebben a sportágban eddig még sosem láttak ennyi pénzt az utánpótlásban dolgozók, így jelenleg komoly motivációs tényezőt jelentenek már csak a megemelkedett fizetések is. Ahogy említettem, hogy ezt a pénzt valóban hatékonyan használják-e fel, csak a jövő, a következő évek teljesítménye igazolhatja.

Említette, hogy valaki egyszer számon kér majd valamit. Ebből a szempontból is fontos az U18-as és az U20-as vb-szereplés?

Igen, teljes mértékben. Úgy látom, hogy az U18-as válogatottunk a helyén van és a lehetősége is adott az előrelépésre. Az U20-as viszont évek óta a felnőttek átlagos színvonala alatt szerepel a vb-ken. Az U18-as és az U20-as korosztály közötti átmenetben ráadásul tehetséges fiatalok “vesznek el” a felnőtt élsport számára. Ezen sürgősen változtatnunk kell, az atlétikai, a kézilabda- és a vízilabda-szövetség után ezért is csatlakoztunk a Tanulj és sportolj! programhoz. Ez a gödöllői Szent István Egyetemen indult, hogy a továbbtanulni vágyó, de versenyszerűen sportoló diákoknak ne kelljen feladniuk a sportkarrierjüket, ha belépnek a felsőoktatásba, és jövőre olyan mintaprogrammá fejlesztik, amelyet más intézmények is átvehetnek. Az együttműködés segítheti, hogy még jobban hasznosítsák a már említett, a jászberényi kampuszon található jégpályát, hiszen az is a gödöllői egyetemhez kapcsolódik.

Milyen területen van hiányérzete?

A legnagyobb kudarcomnak azt tartom, hogy három év alatt nem sikerült megtalálnunk azokat a menedzser típusú szakembereket, akik fellendítenék a jégkorongéletet azokban a városokban, ahol jó ideje van jégpálya, de valamiért nem sikerült csatlakozniuk a minőségi utánpótlás-neveléshez. Nem tudom, miért nem nő ki szakember olyan helyeken, ahol komoly alkotómunkára van lehetőség. Szeged és Kaposvár ebből a szempontból továbbra is megoldásra váró feladat. Sajnos nem tudtunk és jelenleg sem tudunk olyan jégkorongos szakembert küldeni egyik városba sem, aki potenciálisan alkalmas lenne erre a feladatra és nem futamodik meg egy-két hónap után. Értem, hogy nem mindenki Ocskay Gábor vagy Kercsó Árpád, hogy a semmiből hosszú évek kemény munkájával felépítsen egy komoly bázist, de hiába van valahol jég, ha nincs mellette olyan ember, aki a hátán vinné a jégkorong ügyét. Kaposváron ráadásul még a városvezetés is elkötelezett a hoki fellendítése mellett, de akiket eddig találtunk a feladatra, azok közül mindenki feladta idő előtt. Zalaegerszegen jobb a helyzet, ott rengeteg gyerek játszik, a nagy kérdés az, miként tudnak majd a korosztályos és a felnőtt bajnoki rendszerhez csatlakozni.

Mi kell ahhoz, hogy több felnőtt csapatunk legyen?

Először is pénz. Másodszor megfelelő szervezőember, aki olyan habitusú, hogy ha kihajítják az ajtón, visszamászik az ablakon. Olyan nyelveket is beszélő menedzser, aki a helyi és a nemzetközi kapcsolatokat is ápolni tudja, például a városvezetőkkel, a gazdasági szereplőkkel, a potenciális partnerekkel, és ha kell, tud szerezni még 10, még 20 millió forintot. Sajnos kevés ilyet látok. Szegeden például még 1995-ben, az országban másodikként létesült fedett jégpályája, de nem tudtak élni ezzel az előnnyel, pedig többgenerációnyi játékost adhattak volna a jégkorongnak.

Mi lehet a MOL Liga jövője, és milyen fejlesztési lehetőségek állnak előtte?

A lehetőségekhez képest minél több magyar csapatot szeretnék látni a MOL Ligában. Jövőre jön a Debrecen, ez most már biztosnak látszik. Hogy belátható időn belül még ki csatlakozik, az a csapatokon is múlik. Az igazi fejlődést, a színvonal-emelkedést az jelentené, ha még két olyan csapatot “be tudnánk húzni” a mezőnybe, akik megfelelnek a liga elmúlt években jelentősen megemelkedett színvonalának. Az kiderült, hogy a szlovénok nem jönnek, ők az osztrákokkal közösen kívánnak fejleszteni. Ha körbenézünk, azt látjuk, hogy Ukrajna messze van, a szerbek és a horvátok nem jelentenek megfelelő előrelépést. Maradna a szlovák vonal. Az Érsekújvárt sikerült megnyernünk a MOL Ligának, és szerencsére a szlovák szövetség el is engedte őket. Jó lenne még két ilyen erősségű csapatot áthozni onnan, de ezt egyelőre nem látom kivitelezhetőnek, mint ahogy a MOL Liga és a szlovák 1. liga együttműködését sem tartom most reálisnak.

Miként ítéli meg, az MJSZ-nek van tennivalója a kiemelt magyar klubcsapatok ügyében? Például a tekintetben, hogy legyen egy második EBEL-csapat, hogy jövőre újra induljon magyar klub az MHL-ben és esetleg valamikor a távoli jövőben a KHL-hez is csatlakozhassunk?

A klubok működése független a szövetségtől. A szövetség és jómagam elnökként nem avatkozunk az egyesületek életébe. Annyi viszont biztos, hogy ha megkérnek, bármiben segítek. Bármikor tárgyalok a másik féllel, ha kell, elmegyek Ausztriába az elnökhöz, ha valamilyen együttműködésnek az útját egyengetni szükséges, számíthatnak rám a klubok. Ettől viszont még a lényegi dolgokat és a napi ügyeket nekik maguknak kell intézniük, a siker az ő lehetőségeiken, tehetségükön, kitartásukon múlik.

És még egy dolgot figyelembe kell venni: a ligák egyre inkább függetlenednek a szövetségektől. Márpedig ezekben a ligákban a tagok, azaz a bajnokságban részt vevő klubok akarata érvényesül. Ezt tiszteletben kell tartani. Ez így van az EBEL-ben, de így van a MOL Ligában is. Jó példa erre, hogy a Docler Budapestet nem vették fel az EBEL-be, mert nem szavazott rá a klubok többsége, itthon pedig szintén a csapatok voksoltak a Vasas csatlakozása ellen. Ha rajtam múlik, valamilyen megoldást kerestem volna, de a többi klub helyett nem dönthettem és persze nem is kívántam dönteni erről.

Fontosnak tartja, hogy a Fehérvár után újabb csapatok menjenek a MOL Ligánál erősebb külföldi bajnokságba?

Igen, szerintem egyértelműen fontos lenne. Tőlem és a szövetségtől minden segítséget meg is kapnak ehhez, a fenti keretek között. Egy második magyar EBEL-csapat indulása esetén hosszú távon, mindentől függetlenül stabilnak érezném a válogatottunk helyét a divízió 1/A csoportban. Ehhez legalább két olyan csapat kell, amelyik a hazai bajnokságnál erősebb ligában játszik. Úgy ítélem meg, az idei elutasítás ellenére az EBEL könnyebben járható út, mint a szlovák élvonal.

Említette a szakemberhiányt, ezért kénytelenek vagyunk a hazai edzőképzésről érdeklődni. Új vezetőt választottak, lesz új koncepció?

Mindenképpen változtatnunk kellett az eddigi gyakorlaton, az a cél, hogy kinőjenek megfelelő tudású szakemberek, és az oktatási intézményben igazi képzés folyjon. Ez égető szükséglet. Ehhez kapcsolódik a következő nagyon fontos feladatunk, az edzőképzés átalakítása. Nem tudom egész pontosan, hogy az elmúlt húsz évben mi történt ezen a területen, de azt látom, hogy nagyon komoly elmaradásban vagyunk. Kevés a megfelelő tudású magyar edző. Éppen ezért új alapokra helyezzük ezt a területet: Fekti István a magyar edzőképzés fejeként kollégáival új rendszert épít fel. A 2013/14-es szezonban egy külföldi, tapasztalt szakember vezeti majd a mentoredzői képzést, aki egész évben járja az utánpótlás-nevelő egyesületeket, bemutatóedzéseket tart, és folyamatosan ellenőrzi a csapatok szakmai munkáját. A legutóbbi IIHF-kongresszuson be is mutattuk, a nemzetközi szövetség pedig elfogadta az új képzési rendszerünket, és állja a felmerülő költségek felét.

Milyennek látja a sportág nemzetközi lehetőségeit, és ezen belül Magyarország helyzetét?

Az a tendencia érzékelhető a nemzetközi szövetség rendezvényein, hogy az IIHF egyre inkább az elit országok belterjes, keveseknek lehetőséget kínáló fórumává válik. Az A csoport is ebbe az irányba mozdult el, zárt világnak tűnik, az új szabályok értelmében gyakorlatilag 10-12 ország rendezhet elit vb-t a jövőben. Érthetetlen, hogy miközben minden sportág, amely szeretné szélesíteni a bázisát, nyit a korábban kevésbé preferált területek felé, addig a jégkorong éppen ellentétes utat kíván bejárni. Miközben látható, hogy a finnek vagy a svédek unják már a hazai világbajnokságaikat, a saját meccseiken sincs telt ház ? a délutáni meccseken meg van, hogy százak lézengenek ?, az gyakorlatilag kizárt, hogy mondjuk Magyarország megkapjon egy A vb-t, ami pedig garantáltan telt házas lenne, mint ahogy azt az eddigi budapesti rendezvényeink is bizonyították. Hogy a futballból hozzak példát: a labdarúgás a világ legnépszerűbb csapatsportja, üzletileg is a legműködőképesebb, mégis Dél-Afrikában rendeztek vb-t, abszolút sikerrel, 2022-re pedig Katart választották helyszínül, amely még soha nem szerepelt labdarúgó-világbajnokságon.

Hogy áll Hári Norbert ügye? Addig követtük az eseményeket, hogy az IIHF második elutasítását követően a Nemzetközi Sportdöntőbírósághoz fordulunk.

Teljes mellszélességgel kiálltunk a Svédországban játszó fiatal magyar csatár igazáért. A nemzetközi szövetségben hónapokon át napirenden tartottuk a kérdést, még a kedvezőtlen fogadtatás és döntés után is. Elmentünk a falig, addig a pontig, amíg nem érzékeltük azt, hogy az IIHF konkrét és tervezett ellenintézkedései veszélyesek a magyar jégkorongsportra, a válogatott helyzetére. Ekkor stratégiát váltottunk, de nem mondtunk le igazunk bizonyításáról. A szeptemberi kongresszuson újra napirendre került a kérdés, és úgy tűnik, ezúttal nyitottabb fogadtatásra talált. Olyannyira, hogy René Fasel, az IIHF elnöke munkacsoport felállításáról döntött, amely részletesen foglalkozik majd a honosítás és a kettős állampolgárság kérdésével, igaz, elvi szinten. Ez a döntési folyamat előreláthatóan nem lesz gyors, de remélem, végre elmozdultunk a holtpontról. Bár nem teljes az analógia, de hasonló most a helyzet, mint a Bosman-szabály bevezetése előtt, amely azzal, hogy kimondta a sportolók szabad mozgását, az átigazolások szabadságát, mérföldkövet jelentett a labdarúgásban. Számunkra továbbra is elfogadhatatlan, hogy miközben két év alatt bárki honosíthat bárhonnan idegenlégióst, addig egy Magyarországon született magyar fiú nem játszhat a magyar jégkorong-válogatottban.

Jövőre lejár a négyéves elnöki ciklusa. Újra indul az elnöki posztért?

Ezen még nem gondolkodtam, először a hátralévő időt szeretném hatékonyan levezényelni. Ha röviden számot vetek, azt mondom, az MJSZ elnökeként mindent megtettem, amit lehetett. Azt gondolom, ennyi pénz még soha nem áramlott a magyar jégkorongsportba. A plusz források 80%-a természetesen a TAO-ból érkezik a sportágba, de ha jól használják fel az egyesületek, annak 2-3 év múlva az eredményekben is meg kell mutatkoznia.

A sportág szponzorációja valamelyest visszaesett 2010-hez képest, de ez a TAO velejárója. Ahogy tapasztalom, általános jelenség, hogy minden cég TAO-ban szeretné kifizetni a támogatásokat. Csak egy példa: a Telenor kilépett a válogatott hivatalos főszponzori szerepéből, de a TAO-n keresztül továbbra is támogatja a jégkorongot.

A szövetség költségvetése 2013-ban meghaladja az egymilliárd forintot, de ebben például a csapatok versenyeztetési díja is benne van, mivel azt átvállaltuk és az MJSZ finanszírozza. Mind a 2013-as, mind a 2014-es költségvetést jelentősen megemelik a hazai rendezésű vb-k, hiszen az áprilisi divízió 1-es világbajnokság után Budapest a női U18-as, Székesfehérvár a férfi U18-as, Miskolc pedig az U20-as vb házigazdája lesz, a felnőtt válogatottnak pedig Dél-Koreába kell utaznia. Ezekre az eseményekre kapunk támogatást az IIHF-től, de így is növelik a büdzsét. Van tehát még bőven megoldandó feladat a következő hónapokban is.

Minden elnöknek vannak nagy tervei. Volt, aki A csoportos csapatot vizionált, volt, aki mindenáron A csoportos világbajnokságot kívánt rendezni. Németh Miklósnak mi az az egy vágya MJSZ-elnökként?

Az én “egy” kívánságom azzal teljesülne, ha három fronton egyszerre lépnénk előre: szeretném, ha lenne még egy EBEL-csapatunk, ha magyar résztvevőkkel erősödne a MOL Liga, miközben még egy szlovák csapat is csatlakozna, és persze ha belátható időn belül képesek lennénk egy KHL-csapatot is tető alá hozni. Ha mindez így együtt menne a közeljövőben, akkor azt mondanám, ennél nem kell most több.

Mit tekint az elmúlt három év legnagyobb sikerének?

A sportdiplomácia területén egyértelműen Kolbenheyer Zsuzsa IIHF elnökségi taggá választását. Világra szóló siker, hogy hosszú évek után újra magyar tagot sikerült belobbizni a hokivilág vezetőségébe. Zsuzsa jelenleg a női hoki felelős vezetője az IIHF elnökségében, de pozíciójából a teljes magyar jégkorong profitálhat.

Ha előretekintünk 5-10 évet, a felnőtt válogatott tekintetében milyen színvonalat lát elérhetőnek?

Az osztrák szint elérhetőnek tűnik, azaz hogy felváltva egyszer az elitben, másszor a divízió 1/A csoportban játsszunk. Feljutunk és kiesünk, de mi leszünk az egyik állandó ingázó. Ez ott van a lehetőségek között, de mindenkinek sokat kell még tennie érte.