Hertl és a San José nagy napja

   

Megvan az év gólja? Óriási verést kapott a Rangers a Sharkstól, a cseh center négy gólt lőtt, tinédzser 25 éve nem tett ilyet.

A kaliforniai csapat csak egy góllal maradt el a franchise-csúcstól, kilencet rámolt be ellenfelének, amiből a Csehországból balhés körülmények között távozó 19 éves csatár egymaga négyet vállalt. A történelem nem utalt erre a megalázó vereségre, ugyanis a Rangers a liga történetének legjobb vendége San Joséban, a megszerezhető pontok 80%-át elhozta története során. Ezek után nem volt meglepő, hogy a Rangers Richards révén megszerezte a vezetést már a negyedik percben. Ám ekkor Fortuna megfogta a San José kezét. A Cápáknak mindenhonnan jól pattant a korong, a palánkról, a plexiről, a bíróról, a törött botról és az így adódó ziccereket pedig kegyetlenül kihasználták, Hertllel az élen, akinek semmit nem von le az érdemeiből a szerencsefaktor. A fejben teljesen elfáradó és reménytelenül játszó New York-iak egyszer még szépítettek, de valójában csak a megváltó dudaszóra vártak.

Hertl

Nyilván bolondság lenne kijelenteni a szezon második hetében, hogy az év gólját láttuk, de hogy közel lesz a célszalaghoz az alábbiakban megmutatott Hertl-gól, abban biztosak vagyunk. A Sharks cseh centere hajnalban parádés gólja mellett még háromszor volt eredményes, ezzel a liga történetének negyedik legfiatalabb játékosa lett, aki tinédzserként, 19 évesen és 330 naposan négy gólt ütött. Utoljára a Kings játékosa, Jimmy Carson volt képes hasonlóra, aki 1988. március 30-án 19 évesen és 254 naposan két gólpassz mellett négyszer vette be Doug Dadswell kapuját a Flames elleni 9-7-es győzelem alkalmával. Hertl ezzel a mutatvánnyal mind a góllövőlistán, mind a kanadai táblázaton az élre állt.

A városi riválisnál fényévekkel jobb teljesítményt nyújtott az Islanders, amely a Phoneixet ütötte ki Long Islanden 6-1-re. A Szigetlakóknál először volt eredményes csapatkapitányként John Tavares, rögtön kétszer is, mellette pedig Matt Donovant kell megemlíteni, aki első gólját szerezte az NHL.ben.

Harmadik mérkőzését is megnyerte a Colorado az új vezetőedző, Patrick Roy irányítása alatt, amely még sohasem kezdte így a szezont, amióta Denverbe költözött a franchise. A csapat legjobbja a kapus Szemjon Varlamov volt, aki a Toronto 28 kísérletéből mindössze egyet engedett maga mögé.

Új seprű jól seper, megszerezte idénybeli első diadalát az edzőváltáson átesett Philadelphia, Craig Berube fiai Schenn és Coburn góljaival verték 2-1-re a Floridát. Rossz hír a Panthers szurkolóinak, hogy a második gólnál megsérült Tim Thomas, azonban öröm az ürömben, hogy a helyére érkező Markström hibátlanul védett a maradék 52 percben.

Erős volt a párhuzam a Philadelphia mérkőzéséhez Nashville-ben, ahol a Minnesota vendégszerepelt. Az első győzelmét szerezte a Predators is, amely 0-1 után a hat perc alatt rámolt be hármat a Wild kapujába. Annak a Wildnak a kapujába, amelyben Nicklas Backström ugyanúgy járt, mint kollégája, Tim Thomas, megsérült, és a harmadik gól után a 12. percben le kellett cserélni. A helyére érkező Harding remekelt, a kapujára tartó mind a 20 lövést hatástalanította ám ez nem mentette meg a Wildot a vereségtől.

Tovább várat magára a New Jersey első győzelme, amely ismét többgólos előny után szenvedett ismételt vereséget. A előző fordulóban Edmontonban három, ma hajnalban Vancouverben kétgólos előnyt herdáltak el az Ördögök, de legalább az egyik pontot megmentették, akárcsak az Oilers ellen. A mindent eldöntő találatot Jason Garrison ütötte a ráadás harmadik percében.

1994 óta nem kezdte három győzelemmel a szezont a Pittsburgh, amely ma hajnalban harmadik harmadbeli három találatával verte a Carolinat. A meccs legjobbja az egykori Hurricanes játékos Jussi Jokinen volt, aki 2007. november 16., a dallasi elleni meccs óta szerzett ismét mesterhármast.

Kétszer egyenlített a Tampa a hatvan perc során, a hosszabbításban pedig a győzelmet is kiharcolta a Buffalo vendégeként. A mindent eldöntő találatot a ráadás második percében Alex Killorn szerezte.

Toronto–Colorado 1-2 (videó)
G.: Lupul ill. Sarich, Parenteau

NY Islanders–Phoenix 6-1 (videó)
G.: Tavares (2), Regin, Donovan, McDonald, Bailey ill. Hanzal

Philadelphia–Florida 2-1 (videó)
G.: Schenn, Coburn ill. Boyes

Pittsburgh–Carolina 5-2 (videó)
G.: Jokinen (3), Martin, Glass ill. Staal, Gerbe

Buffalo–Tampa Bay 2-3 (videó)
G.: Hodgson, McBain ill. Johnson, Purcell, Killorn

Nashville–Minnesota 3-2 (videó)
G.: Forsberg, Wilson, Nyström ill. Parise, Spurgeon

Vancouver–New Jersey 3-2 (videó)
G.: D. Sedin, Edler, Garrison ill. Jágr, Elias

San José–NY Rangers 9-2 (videó)
G.: Hertl (4), Vlasic, Boyle, Nieto, Couture, Braun ill. Richards, Dorsett

NHL

sorsolás
tabella
kanadai táblázat

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
szeptember 23., szombat
U18 12:40 VSVMAC 4-3VÉGE
U18 12:40 ZASETO 0-10VÉGE
EWHL 15:00 KMHHVI 8-0VÉGE
U18 16:00 EHLAVS 4-9VÉGE
U18 16:00 KACVAS 7-0VÉGE
U18 16:00 RBSMIS 13-1VÉGE
U18 18:00 VICUTE 6-0VÉGE
U18 18:55 OHWKMH 4-2VÉGE
EBEL 19:15 HCIAVS 4-2VÉGE
szeptember 24., vasárnap
U18 09:15 VSVAVS 8-2VÉGE
U18 09:15 ZASMIS 0-3VÉGE
EWHL 09:50 HVIKMH 1-5VÉGE
U20 12:10 KMHVAS 1-5VÉGE
U18 12:20 EHLMAC 0-8VÉGE
U18 12:20 RBSETO 11-2VÉGE
U20 12:40 ZNOUTE 7-1VÉGE
U20 14:40 MACETO 5-2VÉGE
EL 17:00 DABVC2 7-2VÉGE
EL 17:30 TITMIS 3-4 BVÉGE
U20 17:30 DHKAVS 7-5VÉGE
EBEL 18:00 HCBAVS 7-2VÉGE
EL 18:00 FTCBRA 5-4VÉGE
EL 18:30 UTESCC 4-2VÉGE
szeptember 25., hétfő
EL 18:00 DABSCC INFO
EL 20:00 MACBRA INFO
    • M4 SPORT
szeptember 27., szerda
U20   ETOMIS 
U20   KMHPEF 
MK 18:00 UTEMAC 
MK 18:30 MISFTC 
MK 18:30 TITDAB 
MK 18:55 KMHVAS 
szeptember 28., csütörtök
U18 17:15 ETOVAS 
U18 17:40 AVSMAC 
U18 18:00 ZEGPEF 
U18 19:00 DHKSZD 
szeptember 29., péntek
U20 15:40 VASRBS 
U20 17:10 MACVIC 
U20 18:00 UTEHCI 
EBEL 18:45 AVSRBS 
    • M4 SPORT
U20 19:10 DHKEHL 
szeptember 30., szombat
NŐI 12:00 HUNPOL 
U20 12:40 AVSVIC 
U20 12:40 MACOHC 
U18 13:00 MISUTE 
U20 13:10 DHKHCI 
U20 15:00 UTERBS 
U18 15:40 KMHZNO 
GÁLA 16:00 HUNFIN 
U20 16:10 KMHG99 
U20 16:40 VASEHL 
ROM 17:30 SCCGAL 
ROM 17:30 SSTPRO 
VÁL 19:00 HUNPOL 
október 1., vasárnap
U20 09:40 DHKRBS 
U20 10:10 UTEEHL 
ROM 10:30 SSTPRO 
U20 13:10 MACG99 
U20 13:40 KMHOHC 
U20 13:40 VASHCI 
U20 15:30 ETOVSV 
U20 15:40 AVSHDJ 
EBEL 17:30 EHLAVS 
ROM 17:30 SCCGAL 
október 2., hétfő
ROM 17:30 STEBRA 
   H I R D E T É S
Partnerünk