12/13: Visszatalál-e a playoffba a Flyers?

 

Október elsején az NHL-ben is elkezdődik az alapszakasz. Október elsején az NHL-ben is elkezdődik az alapszakasz. Felvezető sorozatunk tizenkettedik kérdése.

Az nhl.com összeszedte azt a 13 legfontosabb kérdést, amelyekre az előttünk álló szezon választ fog adni. Egyenként ismertetjük ezeket a kérdéseket, illetve a lehetséges válaszokat.

Képes lesz-e rájátszásba kerülni a Flyers a Mason–Emery duóval a kapuban?

A Flyers tavaly történelmi mélypontra került, ugyanis 1994 óta második alkalommal fordult elő, hogy a csapat nem jutott be a rájátszásba. Nem is ültek tétlenül a holtszezonban: kapusposzton, a védelemben és az első két sor csatárainál is erősítéseket hoztak. Kezdjük a kapusokkal!

Philadelphiában mindenképpen előrelépést jelent a tavalyi szezonhoz képest, hogy idén az Emery, Mason duóval vágnak neki a bajnokságnak. Egyrészt Brizgalov mindig bizonytalansági tényezőt jelentett, másrészt Emery ugyanúgy jobb teljesítményre sarkallhatja Masont, mint tette azt tavaly a Chicagóban Corey Crawforddal. Emery tavaly 17-1-0-val kezdte a szezont, átlagban 1,94 számú gólt kapott és 92,2%-os hatékonysággal védett. De szezon közben megsérült, így Crawford lépett elő első számú kapusnak, aki olyan kiválóan teljesített, hogy ki sem lehetett már robbantani a kapuból, Stanley-kupa győztes lett, nyáron hat évre szóló, összesen 36 millió dollár értékű szerződést kapott klubjától. A Flyersben szeretnék, ha Mason első számú kapushoz méltóan teljesítene, nagyjából úgy, ahogyan első NHL-es évében Columbusban tette öt évvel ezelőtt, amiért akkor megkapta az év legjobb újoncának járó Calder Trophyt. Valahogy azóta nem ugyanaz a kapus, mint volt, bár tavaly, miután a Flyers elcserélte, 4-2-es mutatót produkált, meccsenként 1,9 gólt kapva és 94,4%-kal védve. Minden adott tehát egy stabil kapuspároshoz.

Ami a csatárokat illeti, a Flyers nem egy szupersztár köré épített csapat, a gólszerzés felelőssége és terhe jobban el van osztva a játékosok között, inkább a kreatív és potenciális veszélyt jelentő játékosok nagy száma a jellemző. Az első sor minden bizonnyal a Claude Giroux, Scott Hartnell és Jakub Voracek alkotta hármasból áll majd. Utóbbinak a tavalyi volt az áttörést hozó szezonja, egyéni legjobbnak számító 22 gólt ért el, amivel csapata leggólképesebb játékosa lett, és a kanadai táblázaton is második helyet ért el, 46 ponttal. Idén annyival lesz nehezebb dolga, hogy 82 meccses szezonban kell folyamatosan magas szinten teljesítenie. A Flyers rájátszáshoz fűzött álmainak beteljesüléséhez vezető úton ez az első lépés, no meg az, hogy sortársai a tavalyi gyengébben sikerült idény után rátaláljanak régi formájukra.

Ez nem lesz könnyű, mivel Giroux-nak augusztus 15-én műtötték a mutatóujját, Hartnell pedig tavaly hagyott ki egy hónapot azok után, hogy a szezon harmadik meccsén megsérült. A játékba ugyan visszatért, de már nem tudta megismételni tavalyelőtti formáját, amikor egyéni csúcsot jelentő 37 gólt szerzett. Végül szégyenszemre 32 meccsen mindössze nyolc gólt szerzett. Azt tudható volt, hogy a rövidített alapszakaszban a sérülésekből nem lesz könnyű visszajönni, márpedig Hartnell három hétig mozgásképtelen volt, csak nézte, ahogy sínbe tett lábával épül le a fizikuma. Az idei szezon előtt mindenesetre úgy nyilatkozott, hogy a nyarat végigdolgozta, élete legjobb formájában van fizikailag.

A második sorban a friss igazolás Vincent Lecavalier fog centerezni Brayden Schenn és Wayne Simmonds között. Lecavalier esetében szintén a sérülések jelentik a legnagyobb problémát, hiszen az elmúlt három szezon egyikében sem játszott 66 mérkőzésnél többet, tavaly is kilenc meccset ki kellett hagynia egy kisebb sérülés miatt. Lecavalier érkezésével Sean Couturier visszamegy a harmadik sorba, ami egyelőre testhez állóbb feladatnak tűnik a számára. A 21 éves center újoncként zárt kiváló szezont 2011/12-ben, 13 góllal, 27 ponttal és +18-as mutatóval. Tavaly egy sorral feljebb került, de úgy tűnik egyelőre nagy volt számára a kabát, hiszen teljesítménye visszaesett, 46 mérkőzésen összesen négy gólt és 15 pontot szerzett, +/- mutatója pedig a nulla alatti nyolcason állt meg.

A legnagyobb tolongás a védelemben van, hiszen az edzőtábort 13 hátvéddel kezdte a Flyers. A nyáron érkezett legnagyobb erősítés a hatalmas támadópotenciállal rendelkező svájci Mark Streit, aki a lockout előtti négy szezon mindegyikében 46 pont fölött teljesített, tavaly 48 meccsen 27 pontot ért el. Streit több szempontból is hasznos játékos, kékről elengedett bombái emberelőnyben jelenthetnek sokat. De emellett vezére is tud lenni mindenkori csapatának, ahogy kapitánya volt nem csak az Islandersnek, de a svájci válogatottnak vagy még korábban a Zürichnek is. Kérdés, hogy a sok vezéregyéniség, mint a csapatkapitány Giroux, Hartnell, Lecavalier, Timonen és Streit képesek lesznek-e egy irányba tolni a Flyers szekerét és segíteni a közös cél megvalósítását. A sérülések elkerülése talán még az eredeti, kapusposztot elemző kérdésnél is fontosabb. Mint láthattuk, csatárposzton sem volt rózsás tavaly a helyzet, de a hátvédek közül hat fejezte be sérült-listán a szezont. Márpedig a legjobb hat védő közül csak a 23 éves Luke Schenn fiatalabb 27 évesnél, a többiek már könnyebben sérülnek és lassabban gyógyulnak.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
október 16., hétfő
ROM 17:30 SSCBRA 3-1VÉGE
U18 17:30 SZDSCC 2-19VÉGE
EL 20:00 UTEFTC 4-3VÉGE
    • M4 SPORT
október 17., kedd
U18 18:40 MACSCC 5-6 BVÉGE
U20 20:00 UTEPEF 2-0VÉGE
október 18., szerda
MK 16:00 KMHFTC 1-6VÉGE
U18 17:35 SCCGEP 1-40VÉGE
MK 18:00 DABUTE 3-5VÉGE
MK 19:30 MACTIT 3-0VÉGE
október 19., csütörtök
U18 14:45 DHKMAC 2-3 BVÉGE
U18 16:00 PEFMIS 4-2VÉGE
U18 17:05 GEPVAS 0-15VÉGE
U20 17:20 ETOAVS 5-7VÉGE
U18 17:40 AVSSCC 6-0VÉGE
U18 18:00 ZEGUTE 1-5VÉGE
U18 19:00 SZDETO ÉLŐ
U20 19:00 UTEVAS ÉLŐ
október 20., péntek
U20   HDJMAC 
U20   SLLKMH 
KK 13:30 TXUMIS 
KK 17:30 BRACZB 
EL 18:00 DABMAC 
EL 18:00 UTEVC2 
EBEL 18:30 ZNOAVS 
EL 18:30 TITFTC 
október 21., szombat
U18   ZNOAVS 
U20   G99DHK 
U20   SLLMAC 
U20   VSVKMH 
KK 13:30 MISCZB 
EWHL 17:30 SKPKMH 
KK 17:30 BRATXU 
U18 18:00 ETOKMH 
U18 18:30 MACMIS 
U18 19:00 UTEVAS 
U18 19:00 UTEVAS 
október 22., vasárnap
U18   VSVKMH 
U20   HDJKMH 
U20   OHCUTE 
U20   VICVAS 
U20   VSVMAC 
EWHL 13:00 KMHNEH 
KK 13:30 CZBTXU 
KK 17:30 MISBRA 
EBEL 17:45 AVSEHL 
    • M4 SPORT
EL 17:50 VC2DAB 
EL 18:00 FTCMAC 
EL 18:30 UTETIT 
október 24., kedd
U18   AVSMAC 
október 25., szerda
MK 18:00 FTCTIT 
MK 18:40 VASMIS 
október 26., csütörtök
U18   MISVSV 
U18   PEFDHK 
U18   SZDGEP 
U20   UTEAVS 
U20   ZNOMAC 
U20 19:25 KMHDHK 
október 27., péntek
U18 15:40 VASOKR 
U18 17:10 KMHVIC 
EL 17:50 VC2BRA 
EL 18:00 FTCUTE 
EL 18:30 TITMIS 
EL 19:00 MACSCC 
U18 19:10 UTEKAC 
   H I R D E T É S
Partnerünk