Menetelnek az újoncok Európában

 

A Leksand és az Örebro is győztesen hagyta el a jeget szombaton.

Svédországban a három kör után ötpontos Leksand az egy győzelemmel álló Farjestadhoz látogatott. Az első harmadban Johan Ryno révén vezetést szereztek a vendégek, a második játékrész közepén pedig előbb Pontus Aberg egyenlített, másfél perc múlva Jens Bergenström újra előnyhöz juttatta a Leksandot, de Tomas Hyka újra egalizált. A záró húsz percben egy találat született, Mikael Johansson góljával 3-2-re nyert az újonc, feljött a harmadik helyre a tabellán.

A másik SHL-be feljutott csapat, a két ráadásos győzelemmel rendelkező Örebro a HV71-et fogadta. Mindkét együttes nagyjából ugyanannyit lőtt kapura, ám különbség, hogy a hazaiak 29 lövéséből négy gól született, addig mind a 30 jönköpingi próbálkozást hárította Henrik Lundberg, az Örebro 4-0-ra diadalmaskodott, győzelmével a tabella negyedik helyére jött föl.

Svájcban az NLA újonca, a Lausanne a címvédő SC Bern ellen lépett jégre. Justin Krueger és Ryan Gardner góljaival már a kilencedik percben két góllal vezetett a fővárosi csapat, ám a második harmad végén a csapatkapitány Florian Conz szépített, a 43. percben pedig Juha-Pekka Hytönen egyenlített. Több gól nem esett a rendes játékidőben, a hosszabbításban igen, az elmúlt szezont Bernben kezdő Thomas Déruns találatával 3-2-re nyert az újonc Lausanne.

Extraliga (Csehország)
sorsolás
tabella
kanadai táblázat

Liiga (Finnország)
aktuális forduló
sorsolás
tabella
kanadai táblázat

DEL (Németország)
aktuális forduló
tabella
kanadai táblázat

NLA (Svájc)
aktuális forduló
tabella
kanadai táblázat

SHL (Svédország)
sorsolás
tabella
kanadai táblázat

Extraliga (Szlovákia)
sorsolás
tabella
kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
augusztus 3., csütörtök
U20   HUN20USA18 
augusztus 10., csütörtök
PRE   ZILSCC 
PRE 18:00 MISMIC 
PRE 18:00 NZÁFTC 
augusztus 11., péntek
PRE   POPSCC 
PRE 17:00 TOPFTC 
augusztus 12., szombat
PRE 19:00 MACVIC 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk