Az első fogadja a másodikat

   

A két legjobban rajtoló MOL Liga-csapat vívja a pénteki forduló rangadóját.

Három forduló után kisebb meglepetésre az Érsekújvár és a Brassó vezeti a MOL Ligát. A két, egyaránt 7 pontos csapat pénteken este Érsekújváron így igazi rangadót játszik egymással, remélhetőleg népes közönség előtt. Az esélyeket nehéz megtippelni, némi iránymutatást jelenthet ez eddigi mérkőzések eredménye. Mindkét csapat hazai pályán kiegyenlített meccset játszott a Dab.Doclerrel, de míg az Érsekújvár a végén 3, a Brassó csak 1 pontnak örülhetett. Mindkét klub még egy komoly rangadón van túl, Lubina mester csapata Miskolcon szenvedett vereséget, a Brassó a nagy rivális HSC Csíkszereda otthonában nyert. Ezen kívül mindketten begyűjtötték egy-egy budapesti csapat trófeáját hazai pályán. Ennek alapján talán a hazai pálya billentheti valamelyest az Érsekújvár javára az esélyeket. Érdekes, izgalmas mérkőzésre van tehát kilátás, amelyen a tabella első helye a tét, aki nyer, az vezeti a mezőnyt 4 játéknap után.

“A második helyezett csapat látogat hozzánk – fogalmaz Ladislav Lubina a klub előzetesében –, amely szintén nagyon jó eredményeket ért el eddig a ligában. Nagy elszántsággal készülünk, jó eredményt akarunk elérni, és ezzel megtartani a vezető pozíciónkat, illetve megőrizni hazai veretlenségünket. Marek Uram vállsérülése, amelyet a Dab.Docler ellen az első fordulóban szedett össze, még nem jött rendbe, így ő továbbra is hiányozni fog. Jó kapusteljesítményre lesz szükségünk, agresszív védekezésből akarjuk gyors ellentámadásokkal feltörni a brassói védelmet. Reméljük, ismét sokan látogatnak ki a pályára, és az utóbbi időben megszokott, fantasztikus szurkolással támogatnak bennünket. Mi ezt gyors és közönségszórakoztató játékkal szeretnénk meghálálni.”

NZA

Fotó: Mudra László (MJSZ)

“A listavezető vár ránk, amelynek a játékosállománya az egyik legjobb a ligában – mondta érdeklődésünkre Kjell G. Lindqvist, a Brassó edzője. – Kemény feladat áll előttünk, de ebben a ligában szerencsére már nincsenek könnyű mérkőzések. Eddig minden meccsünkön szereztünk pontot, és ezzel előkelő helyen állunk a táblázaton. Érsekújváron szeretnénk folytatni ezt a jó sorozatunkat. A jól sikerült nyári felkészülésnek hála nincsenek sérültjeink, és az eddig jó játékot nyújtó csapatunkon nem is kívánok változtatni, marad a felállásunk ugyanúgy, ahogy eddig. Sok nézőre és jó hangulatra számítok, remélem, a nézők élvezni fogják a mérkőzést.”

Érsekújvár–Brassó 3-2

   

Érsekújvár egyelőre bevehetetlen, Nagy Gergőék ismét otthon tartották a három pontot, ezzel megőrizték első helyüket a tabellán.

A MOL Liga pénteki rangadóján a két legtöbb pontot gyűjtő csapat találkozott. A mérkőzés 14. percében Pavel Kowalczyk megszerezte első érsekújvári gólját, ám két percen belül Bonar révén egyenlített a Brassó. A második harmad elején kettős emberelőnybe kerültek a hazaiak, Kowalczyk újra vezetéshez juttatta az Érsekújvárt, viszont a játékrész felénél újfent Bonar egalizált, mindketten 2-2 gólnál jártak, de a MOL Liga- szezon első mesterhármasa nem lett meg.

A 42. percben Nagy Gergő öt gólpassza után megszerezte első érsekújvári gólját, a találatnál pontot jegyzett Kowalczyk. A mérkőzés végén a Brassó időt kért, lekorcsoláyzott Patrick Polc, ám harmadjára már nem tudott egyenlíteni a vendégcsapat, így 3-2-es HC Nové Zámky-diadal született.

Győzelmével az érsekújvári csapat megőrizte vezetőhelyét a tabellán, a brassóiakat pedig beérte a Dab.Docler.

Lindqvist lelkes vesztes

   

Igazi win-win szituáció alakult ki az Érsekújvár–Brassó meccsen, mindkét edző elégedett.

Stanislav Meciar (edző, Érsekújvár): “Nem kezdtük jól a ma esti mérkőzést, de a harmadik harmadban már sokkal jobban játszottunk, mint addig. Nagyon boldogok vagyunk, hogy ezt a komoly meccset meg tudtuk nyerni idehaza, nagy köszönettel tartozunk az ebben fontos szerepet játszó fantasztikus szurkolóinknak.”

Kjell G. Lindqvist: (vezetőedző, Brassó): “Ez egy nagyszerű hokimeccs volt. Mindkét csapat sok lehetőséget teremtett a gólszerzésre, sokkal többet, mint amennyit kihasznált. Azt kell mondjam, óriási ziccereket hagytunk ki. Egy ilyen szoros mérkőzésen ez döntő volt. Végig nyílt volt a küzdelem, és még egyszer hangsúlyozom, kiváló mérkőzést játszottunk az Érsekújvárral.”

MOL Liga, Érsekújvár, 861 néző. Játékvezetők: Babic, Gangel, Timár, Székely.
Chovan: 92,0% (Krajcovic)
K
Polc: 92,1% (Fülöp: 100%)
Baron, Kowalczyk, Podstavek, Nagy G., Dubec Marek
1
Wehrs, Nagy Cs., Saluga, Bonar, Gliga
Sucharda, Siska, Stefanka M., Weissmann, Caladi
2
Piszarenko, Hietamaki, Antal, Péter R., Petres
Král, Zajac, Korytko, Stefanka O., Ruzicka
3
Imecs, Mastaleriu, Molnár, Zsók, Virág
Púchovsky, Pavesic, Kraus, Lehocky, Hrudík
4
János, Márton, Dumitru, Bálint, Péter Zs.
Ladislav Lubina, Stanislav Meciar
E
Greg Lindqvist
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 13:09 NZÁ Kowalczyk Dubec Marek Nagy G.
1-1 15:58 BRA Bonar Wehrs
2-1 24:44 NZÁ PP2 Kowalczyk Weissmann Dubec Marek
2-2 29:37 BRA Bonar
3-2 41:41 NZÁ Nagy G. Podstavek Kowalczyk
39 Kapura lövések száma 25
8 Kiállításpercek 12

Az Érsekújvár–Brassó képei

 

Harmadik hazai győzelem mellé jár a harmadik felvidéki galéria.

Fotó: HC Nové Zámky Facebook

Cimkék: , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
március 25., szombat
U20 12:15 DHKAVS 5-7VÉGE
U20 18:00 MACVAS 4-0VÉGE
március 26., vasárnap
ROM 17:30 SCCBRA 3-4VÉGE
U16 18:00 AVSMAC 3-1VÉGE
március 27., hétfő
U18 18:10 UTESCC 3-2 HVÉGE
március 28., kedd
U18 18:40 SCCUTE INFO
március 29., szerda
NHL 01:00 BOSNSH 
    • SPÍLER TV
NHL 04:30 SJSNYR 
    • SPÍLER TV
KHL 18:00 LOKSZK 
    • SPORT 2
március 30., csütörtök
U14   UTEAVS 
NHL 02:05 PITCHI 
    • SPÍLER TV
KHL 18:00 AKBMMG 
    • SPORT 2
március 31., péntek
NHL 02:05 NSHTOR 
    • SPÍLER TV
ROC 15:40 VSVAVS 
ROC 16:10 MISVIC 
április 1., szombat
NHL 01:05 NYRPIT 
    • SPÍLER TV
ROC 15:40 MÜNAVS 
ROC 16:10 MISSLL 
április 2., vasárnap
NHL 01:05 TBLMTL 
    • SPÍLER TV
NHL 04:00 EDMANA 
    • SPÍLER TV
ROC 10:10 OLLAVS 
ROC 13:10 MISRIT 
NHL 21:05 BUFNYI 
    • SPÍLER TV
április 3., hétfő
U14   AVSUTE 
NHL 00:05 CBJWSH 
    • SPÍLER TV
U18 15:30 HUNSLO 
VÁL 19:00 HUNSWE 
április 4., kedd
U18 13:10 HUNSLO 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk