A Skoda Plzen nyert a nyitónapon

   

A cseh Extraligával együtt kezdetét vette a finn és a svájci bajnokság is.

A cseh szezon legelső meccsén a legutóbbi idényben hatodik Verva Litvínov az alapszakaszgyőztes PSG Zlínt fogadta. A találkozón kétszer is vezettek a hazaiak, de mindkétszer egyenlítettek a vendégek, végül büntetők döntöttek a zlíniek javára. Az alapszakasz legjobbja után a rájátszást megnyerő csapat is jégre lépett, a Skoda Plzenhez a Vítkovice Steel látogatott. A rutinos Martin Straka már a 26. másodpercben megszerezte a vezetést a címvédőnek, így szinte végig vezetve nyertek a plzeniek 5-2-re.

A cseh nyitányhoz hasonlóan Finnországban is két találkozóval vette kezdetét az idény, ahol szintén egy rendes játékidőn túli és egy 60 perc alatti győzelem született. A legutóbbi szezonban 12. helyen végző Blues Espoo a 13. TPS Turkut fogadta, a hazaiak a 20 éves Miro Aaltonen mesterhármasával hosszabbítás után nyertek 4-3-ra. A másik találkozón a SaiPa két második harmad elején szerzett góllal meglépve 3-1-re verte a KalPát.

Svájcban a Zürich Lions visszavágott a legutóbbi rájátszás elődöntőjében elszenvedett vereségekért a Fribourg-Gottéronnak. A harmadik harmadban két gólt lőttek a hazaiak, míg a döntőben bukó fribourgiak gólt sem lőttek, Lukas Flüeler shutouttal kezdte a szezont.

Szlovákiában újabb mérkőzést játszott az U20-as válogatott, Ruzinovban már a 40. másodpercben vezetést szerzett a SHK 37 Piestany Vladimir Nemec révén, a harmad végén pedig Jan Románek tovább növelte a pöstyéniek előnyét. A második harmad második percében Jozef Tibensky szépített, több gól nem született, a legutóbbi szezon negyedik helyezettje 2-1-re diadalmaskodott.

 

Extraliga (Csehország)
sorsolás
tabella
kanadai táblázat

Liiga (Finnország)
aktuális forduló
sorsolás
tabella
kanadai táblázat

DEL (Németország)
aktuális forduló
tabella
kanadai táblázat

NLA (Svájc)
aktuális forduló
tabella
kanadai táblázat

SHL (Svédország)
sorsolás
tabella
kanadai táblázat

Extraliga (Szlovákia)
sorsolás
tabella
kanadai táblázat

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
augusztus 3., csütörtök
U20   HUN20USA18 
augusztus 10., csütörtök
PRE   ZILSCC 
PRE 18:00 MISMIC 
PRE 18:00 NZÁFTC 
augusztus 11., péntek
PRE   POPSCC 
PRE 17:00 TOPFTC 
augusztus 12., szombat
PRE 19:00 MACVIC 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk