A Bolzano otthon is két ponttal debütált

   

A végjátékban legyőzte a Salzburgot, így szombaton a Fehérvár verheti elsőként a két győzelemmel rajtoló olasz újoncot.

Első hazai találkozóját megnyerte a HCB Südtirolként versenyző dél-tiroli csapat. Az egyetlen keddi EBEL-meccsen a Bolzano és a Red Bull Salzburg izgalmas mérkőzést játszott. Az első harmadban megszerezték a vezetést a hazaiak, a második játékrészben fordítottak a vendégek, de két másodperccel a harmad vége előtt egyenlítettek az olaszok emberelőnyben. A záró húsz percben pedig két góllal elhúzott a Bolzano, felzárkózni még tudott a Salzburg, egyenlíteni viszont nem, így 4-3-as olasz siker született, az osztrákok pedig elbukták idei első mérkőzésüket.

A Fehérvár szombati esélyeit mindenképpen növeli, hogy a Bolzano pénteken meccset játszik Bécsben, annak lefújása után 20 órával kezdődik a magyarországi meccsük, miközben a Fehérvár pénteken nem játszik. Igaz, Bálizséknak vasárnap lesz nehezebb, amikor éppen az egy napot pihenő Vienna Capitalst fogadják.

EBEL, 2500 néző. Játékvezetők: Podlesnik, Kalb, Nikolic.
Hübl: 90,3% (Hell)
K
Gracnar: 87,1% (Brückler)
Egger, Nicoletti, Strömberg, Sharp, Santorelli
1
Lynch, Milam, Latusa, Cullen, Motzko
Piché, Tomassoni, Zisser, Whitfield, Beaudoin
2
Heinrich', Fahey, Raffl, Wahl, Keith
Charlebois, Oberdörfer, Gander, Bernard, Insam
3
Mühlstein, Boivin, Welser, Kristler, Brucker
Frank, Miglioranzi, Wunderer, Civitarese, Esposito J.
4
Obrist, Hofer
Tom Pokel
E
Don Jackson, Matt Mcilvane
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 06:17 HCB Wunderer Civitarese Esposito J.
1-1 28:58 RBS Kristler Obrist Hofer
1-2 31:45 RBS Welser Mühlstein Cullen
2-2 39:58 HCB PP Nicoletti Charlebois Whitfield
3-2 41:47 HCB Insam Bernard Charlebois
4-2 48:54 HCB Whitfield Santorelli Strömberg
4-3 52:45 RBS Raffl Boivin Kristler
31 Kapura lövések száma 31
2 Kiállításpercek 10
Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN ÉLŐ
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum