Vas Mártonék megnyerték első meccsüket

   

Sok légiósunk lépett jégre pénteken. Begyűjtöttek győzelmeket, pontokat és kiváló védési mutatókat.

Tim Kehler és csapata, a német harmadosztályú Löwen Frankfurt a DEL 2-ben, azaz egy osztállyal feljebb érdekelt Chrimmitschaut fogadta. Az első harmadban a vendégek szereztek vezetést, amit a második harmad 9. percében emberelőnyből egyenlítettek ki a hazaiak, a védőt játszó Vas Márton adta a gólpasszt. Belejött a Löwen, a 36. percben a vezetést is megszerezték. A harmadik harmadban gyors góllal egyenlített a Chrimmitschau, emberelőnyös góljukkal, 47 másodperc elteltével 2-2 volt az állás. Most a Löwenen volt a sor és ők nem is tétlenkedtek, hiszen nem egészen két perccel később a vezetést is megszerezték, amit a hátralévő 17 percben már nem is változott, 3-2-re nyert a Löwen.

Hentes Kristófék tavalyi egyik legerősebb ellenfelükhöz, a Langenthalhoz látogattak. Ráadásul a legjobbjaik, például Alexandre Tremblay vagy az NLA-ból igazolt Raeto Raffainer, nem is játszottak. Két harmadon keresztül nem is volt egy súlycsoportban a két svájci másodosztályú csapatban, az első negyven perc után 6-1-et mutatott az eredményjelző. A záró harmadra összekapta magát a Lions, és 3-1-re nyerve a harmadot, végül is 7-4-es vereséget szenvedett. Hentes Kristóf a 43. percben gólpasszt adott.

janos_hari

Míg a farmcsapat Langenthalban játszott, addig a nagy csapat, a Zürich Lions Hári Jánosékhoz látogatott a European Trophy keretében. A találkozót a HIFK nyerte 6-4-re. Hári az első sorban kapott helyet, pontot a jegyzőkönyv szerint ezúttal nem szerzett, de AHL-es és KHL-es igazolásokkal felálló sora által lőtt negyedik gólnál valójában övé volt a második passz, amit a hátvédnek írtak be. A találkozóról készült összefoglalót megtekinthetik alább.

A svéd másodosztályú Bartalisék folytatták a nyeretlen szériát, pénteken újfent otthon kapott ki a Troja-Ljungby, ezúttal 4-1-re a Röglétől. A magyar csatár pontot nem szerzett.

Hetényi Zoltán nem a European Trophyban, hanem a Mestisben induló farmcsapat, a Leki meccsén kapott főszerepet. Az edző úgy döntött, ne a kispadon üljön a magyar kapus a Tappara mezében, hanem legyen mozgásban. Hetényi kiválóan dolgozott, majdnem kétszer annyi védést (30/32) mutatott be, mint ellenfele (17/23). A 93,75%-os védési hatékonyság fontos szerepet játszott a 6-2-es győzelemben.

Az előző napi fölényes győzelem után kikapott a Briancon Bledben a Rudi Hiti Emléktornán, az EBEL-ben érdekelt Olimpija Ljubljanától. Az első két harmad góltalansága után a harmadikban felpörögtek az események. Széligék a 46. percben megszerezték a vezetést, amit a szlovénok az 52. percben egalizáltak. A Briancon visszavette ugyan a vezetést az 57. percben, de Bojan Zajc tanítványai egy másodperccel a vége előtt másodszor is egyenlítettek. A tornán nincs hosszabbítás, a büntetőket pedig ezúttal jobban lőtte a Ljubljana, így 3-2-re nyert.

Basile mester így értékelt a csapat honlapján: “Nagyon elégedett vagyok azzal, ahogy a csapat küzdött. Nagy meccset játszottunk a roppant erős Ljubljana ellen, amely az utolsó másodpercben szerzett góllal jött vissza. Leginkább azért vagyok csalódott, mert hiába végeztünk hatalmas munkát, mégis vereséget szenvedtünk. Győzelmet érdemeltünk volna, de az ilyen meccsekből tudunk építkezni a jövőben. Nagyszerű csapattól szenvedtünk vereséget, mely az osztrák élvonalban játszik, ami sokkal erősebb, mint a Ligue Magnus. Ráadásul három alapemberünk hiányzott, úgyhogy tényleg azt gondolom, nagy hasznunkra volt ez a mérkőzés. Végül is a büntetők döntöttek, ahova felküldhettem volna sokkal tapasztaltabb játékosokat is, de most az is cél volt, hogy megnézzük, az új játékosok mennyire képesek elviselni a stresszes szituációkat. Szombaton a torna legnehezebb meccse vár ránk, a norvég Stavanger 8 millió euróból gazdálkodik, papíron semmi esélyünk. Feltehetően nem sokat lesz nálunk a korong, de legalább tudjuk gyakorolni a védekezést.”

Sebők Balázs továbbra is a Karpat Oulu juniorcsapatában edz és játszik. Sorsáról a jövő héten döntenek a szakvezetők. Vagy marad a Karpatnél, és ez esetben minden bizonnyal a junior A csapatnál kezdi a szezont, vagy odaadják a Mestis-csapatnak, és akkor a felnőtt másodosztályban fejlődhet sok jégidővel.

Szombaton is több mérkőzés vár a magyar fiúkra, többek között bemutatkozik a Feldkirchben Fekete Dániel, Sofron Istvánék elkezdik a hollandiai tornát, míg Szélig Viktorék zárnak Szlovéniában.

Légiósaink felkészülési mérkőzései:

Bartalis István (Troja-Ljungby, Allsvenskan, SWE-2.)
augusztus 9., 19:00 Troja-Ljungby–Oskarshamn 2-1, Bartalis nem szerzett pontot
augusztus 14., 19:00 Karlskrona–Troja-Ljungby 4-3 (b.) Bartalis nem szerzett pontot
augusztus 21., 19:00 Troja-Ljungby–Malmö, 1-2, Bartalis nem szerzett pontot
augusztus 23., 19:00 Troja-Ljungby–Rögle
szeptember 1., 19:00 Troja-Ljungby–Karlskrona
szeptember 3., 19:00 Oskarshamn–Troja-Ljungby
szeptember 5., 19:00 Troja-Ljungby–Tingsryd
1. bajnoki mérkőzés: szeptember 12., 19:00 Djurgarden–Troja-Ljungby

Fekete Dániel (Feldkirch, INL, AUT-2.)
felkészülés kezdete: augusztus 19.
augusztus 24., Feldkirch–SC Herisau (SUI-3.)
augusztus 31., 19:30 Feldkirch–Lustenau
szeptember 7., Feldkirch–EHC Seewen (SUI-3.)
szeptember 13., 19:30 Feldkirch–Bregenzerwald
szeptember 14., 19:30 Lustenau–Feldkirch
1. bajnoki mérkőzés: szeptember 21., Feldkirch–Ghardeina (ITA)

Gőz Balázs (Morzine-Avoriaz, Ligue Magnus, FRA-1.)
augusztus 27-én csatlakozik a felkészüléshez, addig Kanadában edzőtáborozik
augusztus 31., 20:00 Lyon–Morzine-Avoriaz
szeptember 3., 20:30 Morzine-Avoriaz–Grenoble
szeptember 6., 20:30 Chamonix–Morzine-Avoriaz
szeptember 10., Chamonix–Morzine-Avoriaz, Francia Ligakupa 1. forduló
1. bajnoki mérkőzés: szeptember 14.

Hári János (HIFK, SM-Liiga FIN-1.)
felkészülés kezdete: július 29.
augusztus 13., 19:00 Farjestad (SWE)–HIFK 4-2, Hárit nem nevezték
augusztus 16., 18:30 HIFK–Frölunda (SWE) 1-5, Hári nem szerzett pontot
augusztus 23., 18:30 HIFK–Zürich Lions (SUI)
augusztus 24., 18:30 HIFK–Zug (SUI)
augusztus 30., 18:30 Jokerit–HIFK
augusztus 31., 17:00 HIFK–Jokerit
szeptember 5., 19:30 Ingolstadt (DEL)–HIFK
szeptember 7., 19:30 Adler Mannheim (DEL)–HIFK
1. bajnoki mérkőzés: szeptember 13. HIFK–Blues

Hentes Kristóf (GCK Lions, NLB, SUI-2.)
augusztus 7., 19:00 Zürich Lions (SUI-1.)–GCK Lions 5-2, Hentes 1 gólt lőtt
augusztus 17., 16:30 EHC Arosa–GCK Lions 2-4, Hentes 1 gólpasszt adott
augusztus 23., 19:30 SC Langenthal–GCK Lions
augusztus 29., 20:00 GCK Lions–HC La Chaux-de-Fonds
szeptember 3., 20:00 GCK Lions–EHC Basel Sharks
szeptember 6., 20:00 HC Thurgau–GCK Lions
1. bajnoki mérkőzés: szeptember 13., 20:00 EHC Visp–GCK Lions

Hetényi Zoltán (Tappara, SM-Liiga, FIN-1.)
felkészülés kezdete: július 29.
augusztus 8., Tappara–Blues, 1-0 (h. u.), Hetényi shutout
augusztus 9., Tappara–Ilves, 4-2, Hetényi tartalék volt
augusztus 13., 18:30 Tappara–Djurgarden (SWE), 2-3, Hetényi 85%-kal védett
augusztus 15., 19:00 Brynas (SWE)–Tappara 2-1, Hetényi tartalék volt
augusztus 23., 18:30 Tappara–Fribourg (SUI)
augusztus 24., 18:30 Tappara–SC Bern (SUI)
augusztus 30., 18:30 Bilí Tygri Liberec (CZE)–Tappara
augusztus 31., 18:00 Pardubice (CZE)–Tappara
szeptember 5., 18:30 TPS–Tappara
szeptember 6., 18:30 Tappara–TPS
1. bajnoki mérkőzés: szeptember 13. Tappara–Ilves

Kóger Dániel (Toledo Walleye, ECHL)
1. bajnoki mérkőzés: Október 19., Fort Wayne Komets–Toledo

Nagy Krisztián (Minot Minotauros, NAHL)
1. bajnoki mérkőzés: szeptember 18., Minot–Corpus Cristi (Blaine)

Sebők Balázs (Karpat Oulu, SM-Liiga, FIN-1.)
felkészülés kezdete: július 29.
augusztus 2., 6-os torna, Sebők 1 gólpasszal mutatkozott be
augusztus 8., KalPa–Karpat 0-2, Sebőköt nem nevezték
augusztus 13., 18:30 Karpat–Eisbaren Berlin (DEL) 0-4, Sebőköt nem nevezték
augusztus 17., 18:30 Hamburg (DEL)–Karpat 4-5, Sebőköt nem nevezték
augusztus 23., 19:15 Red Bull Salzburg (AUT)–Karpat
augusztus 25., 17:00 Mountfield (CZE)–Karpat
augusztus 30., 18:30 Karpat–Skoda Plzen (CZE)
augusztus 31., 17:00 Karpat–Kometa Brno (CZE)
szeptember 6., 18:30 Karpat–Lulea
szeptember 8., 17:00 Lulea–Karpat
1. bajnoki mérkőzés: szeptember 13. JYP–Karpat

Sofron István (Krefeld Pinguine, DEL, GER-1.)
felkészülés kezdete: augusztus 8.
augusztus 13., 19:30 EV Duisburg–Krefeld Pinguine 1-2 (b.), Sofron győztes büntetőt lőtt
augusztus 16., 19:30 Landshut Cannibals–Krefeld Pinguine 5-3, Sofron nem szerzett pontot
augusztus 17., 19:00 Graz (AUT)–Krefeld Pinguine (Landshut) 4-3 (b.), Sofron nem szerzett pontot
augusztus 24., Geneve-Servette HC (SUI)–Krefeld Pinguine (Dordrecht)
augusztus 25., helyosztó 15:00/18:30 (Dordrecht)
augusztus 30., 19:00 EHC Lausitzer Füchse (DEL 2)–Krefeld Pinguine
szeptember 1., 16:00 Krefeld Pinguine–Malmö Redhawks (SWE)
szeptember 6., 17:00 Straubing Tigers–Krefeld Pinguine (Bremerhaven)
szeptember 7., 16:00/20:00 helyosztó (Bremerhaven)
1. bajnoki mérkőzés: szeptember 13., 19:30 Krefeld–Düsseldorf

Szélig Viktor (Briancon, Ligue Magnus, FRA-1.)
augusztus 15., Szariarka Karaganda (KAZ)–Briancon 4-2
augusztus 22., 19:30 Jesenice (INL)–Briancon (Rudi Hiti Emléktorna), 1-6, Szélig gólpasszt adott
augusztus 23., 16:00 Olimpija (EBEL)–Briancon (Rudi Hiti Emléktorna)
augusztus 24., 16:00 Stavanger Oilers (NOR)–Briancon (Rudi Hiti Emléktorna)
augusztus 30., 20:45 Chamonix–Briancon
szeptember 1., Briancon–Chamonix
Szuperkupa-döntő: szeptember 7. Briancon–Rouen (Brest)
szeptember 11., Briancon–Villard de Lans, Francia Ligakupa 1. forduló
1. bajnoki mérkőzés: szeptember 14.

Vas János (Rouen, Ligue Magnus, FRA-1.)
felkészülés kezdete: augusztus 12.
augusztus 21., 19:00 Caen–Rouen, 1-6, Vas két asszisztot adott
augusztus 27., 20:00 Rouen–Amiens
augusztus 29., Angers–Rouen
augusztus 31., 20:00 Rouen–Angers
szeptember 3. Amiens–Rouen
szeptember 5. Brest–Rouen
Szuperkupa-döntő: szeptember 7. Briancon–Rouen (Brest)
szeptember 10., Rouen–Angers, Francia Ligakupa 1. forduló
1. bajnoki mérkőzés: szeptember 14.

Vas Márton (Löwen Frankfurt, Oberliga West, GER-3.)
felkészülés kezdete: augusztus 15.
augusztus 23., 19:30 Löwen Frankfurt–ETC Crimmitschau (DEL 2) (Diez)
augusztus 25., 16:00 Schwenninger Wild Wings (DEL)–Löwen Frankfurt
augusztus 30., 19:30 Bietigheim Steelers (DEL 2)–Löwen Frankfurt
szeptember 3., 19:30 Löwen Frankfurt–Heilbronner Falken (DEL 2)
szeptember 6., 19:30 Heilbronner Falken (DEL 2)–Löwen Frankfurt
szeptember 17., 19:30 Füchse Duisburg–Löwen Frankfurt
szeptember 22., 18:00 Schweinfurt Mighty Dogs–Löwen Frankfurt
szeptember 29., 18:30 Löwen Frankfurt–Füchse Duisburg
Hessencup 2013, szeptember 8., 16:00 Löwen Frankfurt–Kassel Huskies
1. bajnoki mérkőzés: október 4., 20:00 Herner EV–Löwen Frankfurt

Cimkék: , , , , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
augusztus 3., csütörtök
U20   HUN20USA18 
augusztus 10., csütörtök
PRE   ZILSCC 
PRE 18:00 MISMIC 
PRE 18:00 NZÁFTC 
augusztus 11., péntek
PRE   POPSCC 
PRE 17:00 TOPFTC 
augusztus 12., szombat
PRE 19:00 MACVIC 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk