A bajnok várja az ellenfelét

 

1989 óta először láthatott a Los Angeles-i közönség hetedik mérkőzést, és mint akkor, úgy most sem kellett csalódnia.

Ugyanis nem történt meglepetést, akárcsak a párharc eddig találkozóin, mindig győzött az otthon játszó alakulat, ráadásul az nyerte a mérkőzést, aki az első gólt szerezte. A mérkőzés hőse a Justin Williams, Jonathan Quick páros volt. A téthez mérten biztonságira vették a játékot a csapatok, a Kings három, a Sharks pedig öt kapura lövést regisztrált az első harmadban, így nem történt érdemi esemény ebben a szakaszban.

A második húsz percben aztán aktívabbak lettek a csapatok, és összehoztak egy 11-7-es mutatót, két góllal, ráadásul a hazai szurkolók nagy örömére mindkettőt a Kings szerezte. A játékrész harmadik percében Brent Burns kiállítását Justin Williams váltotta gólra, amikor egy kapu előtti tumultus után begyötörte a korongot. Három perccel később ismét ő volt a hős, egy végletekig kijátszott szituáció után Anze Kopitar álompasszát váltotta gólra.

A kétgólos előny ebben a párharcban hatalmasnak számít, így nem csoda, hogy a bajnok taktikát váltott, beállt védekezni. A záró húsz perc ennek megfelelően 14-4-es lőlapot hozott a vendégek javára. Quick ellenállását végül a 46. percben tudták megtörni, amikor Dan Boyle bombázott a kék vonalról a Kings kapujába. A maradék játékidőben a Sharks mindent megtett az egyenlítésért, ám az ismét parádézó Quick mindent megfogott, így a Los Angeles, ha vért izzadva is, de bejutott a konferencia döntőjébe, ahol a Chicago–Detroit párharc győztesével meccsel az NHL-fináléba jutásért.

2013. május 28.:

Los Angeles–San José 2-1 (videó)
G.: Williams (2) ill. Boyle

Főcsoport-elődöntők:

Keleti főcsoport:
Pittsburgh (1.)–Ottawa (7.) 4-1
Boston (4.)–New York Rangers (6.) 4-1

Nyugati főcsoport:
Chicago (1.)–Detroit (7.) 3-3
Los Angeles (5.)–San José (6.) 4-3

Főcsoport-negyeddöntők:

Keleti főcsoport:
Pittsburgh (1.)–New York Islanders (8.) 4-2
Montreal (2.)–Ottawa (7.) 1-4
Washington (3.)–New York Rangers (6.) 3-4
Boston (4.)–Toronto (5.) 4-3

Nyugati főcsoport:
Chicago (1.)–Minnesota (8.) 4-1
Anaheim (2.)–Detroit (7.) 3-4
Vancouver (3.)–San José (6.) 0-4
St. Louis (4.)–Los Angeles (5.) 2-4

NHL

sorsolás
tabella
kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
augusztus 3., csütörtök
U20 19:30 HUN20USA18 
augusztus 10., csütörtök
PRE   ZILSCC 
PRE 18:00 MISMIC 
PRE 18:00 NZÁFTC 
augusztus 11., péntek
PRE   POPSCC 
PRE 17:00 TOPFTC 
augusztus 12., szombat
PRE 19:00 MACVIC 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk