Csupa hazai győzelem a rájátszásban

   

Három mérkőzéssel elkezdődtek a rájátszás küzdelmei, legelőször az alapszakaszgyőztes otthonában, Chicagóban, ahol a Minnesota lépett jégre.

A Wildnak nem is kezdődhetett volna rosszabbul a mérkőzés, Niklas Backström a bemelegítés során megsérült, így a tartalék Josh
Hardingnak kellett a kapuba állnia, aki január 30-án volt kezdő utoljára. A csere nem zavarta meg a Minnesotát, sőt Cal Clutterbuck révén az ötödik perc végén meg is szerezte a vezetést. A Blackhawks a gól után átvette a mérkőzés irányítását és végig nyomás alatt tartotta a Wild védelmét és Harding kapuját. A presszió végül a második harmad elején érett góllá, amikor Patrick Kane csodás passzát Marian Hossa vágta be emberelőnyben. A folytatásban a hazaiak nem vettek vissza a tempóból, Harding remekül tartotta meccsben a csapatát, hosszabbításra mentette a mérkőzést, ahol ugye már bármi megtörténhetett volna. A hosszabbítás végül a Chicagónak hozta meg a boldogságot, a 17. percben Bryan Bickell egy az egy ellen nem hibázott, bevette a vendégek kapuját. Harding végül 35 védéssel zárt és nem rajta múlt, hogy a Wild elvesztette a párharc első mérkőzést. Folytatás pénteken ugyanott, Chicagóban.

A St. Louis a Los Angelest fogadta, ahol a hazaiaknál 764 alapszakasz-mérkőzés után pályafutása során először lépett a jégre a rájátszásban Jay Bouwmeester. A Blues alaposan belehúzott az első húsz percben, több mint kétszer annyit lőtt kapura, mint az ellenfele, aminek meg is lett az eredménye, Alexander Steen szerezte meg a Zenészeknek a vezetést a tizedik percben. A folytatásban a
Bluesnak volt több kapura lövése, de a Los Angeles támadott veszélyesebben, ám képtelenek voltak túljárni a remekül védő Brian Elliott eszén, egészen az utolsó percig. Ekkor a Kings lehozta kapusát, a létszámfölényt pedig Justin Williams használta ki, hosszabbításra mentve a széria első mérkőzését. A ráadás jó előjel lehetett a volt bajnok számára, tavaly ugyanis négyből négyet nyertek. Sőt megvolt a lehetőségük a sorozat folytatására is, mert Kevin Shattenkirk szabálytalansága miatt négy percre emberelőnybe kerültek. Ám a tavalyi hős, a playoff legértékesebb játékosának választott hálóőr, Jonathan Quick a kapu mögött hibázott, amit Alex Steen azonnal büntetett, megszerezve a győztes találatot. Folytatás csütörtökön, ugyanitt.

A Ducksnál végre eldőlt a kapuskérdés, Boudreau mester Jonas Hiller mellett tette le a voksát, ő kezdett a Detroit ellen, ahol a speciális egységek góljai döntötték el a mérkőzést. A gólgyártást az első rájátszásbeli gólját szerző Nick Bonino kezdte a 11. percben, aki Jordin Tootoo szabálytalanságát büntette meg emberelőnyben. A Red Wings nem sokáig maradt hátrányban, öt és fél perccel később Daniel Cleary egalizált szintén előnyben. A második harmadban Jimmy Howard tartotta meccsben a vendégeket, de a harmadik harmad elején már ő is tehetetlen volt. Teemu Selanne emberelőnyös bombagólja ismét a Kacsák vezetését jelentette, ami egészen a mérkőzés végéig kitartott. Francois Beauchemin üres kapus gólja már csak hab volt a tortán.

2013. április 30.:

Chicago–Minnesota 2-1 (videó)
G.: Hossa, Bickell ill. Clutterbuck

St. Louis–Los Angeles 2-1 (videó)
G.: Steen (2) ill. Williams

Anaheim–Detroit 3-1 (videó)
G.: Bonino, Selanne, Beauchemin ill. Cleary

A főcsoport-negyeddöntők állása:

Keleti főcsoport:
Pittsburgh (1.)–New York Islanders (8.) 0-0
Montreal (2.)–Ottawa (7.) 0-0
Washington (3.)–New York Rangers (6.) 0-0
Boston (4.)–Toronto (5.) 0-0

Nyugati főcsoport:
Chicago (1.)–Minnesota (8.) 1-0
Anaheim (2.)–Detroit (7.) 1-0
Vancouver (3.)–San José (6.) 0-0
St. Louis (4.)–Los Angeles (5.) 1-0

NHL

sorsolás
tabella
kanadai táblázat

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
október 18., szerda
MK 16:00 KMHFTC 1-6VÉGE
U18 17:35 GEPSCC 1-40VÉGE
MK 18:00 DABUTE 3-5VÉGE
MK 19:30 MACTIT 3-0VÉGE
október 19., csütörtök
U18 14:45 DHKMAC 2-3 BVÉGE
U18 16:00 PEFMIS 4-2VÉGE
U18 17:05 GEPVAS 0-15VÉGE
U20 17:20 ETOAVS 5-7VÉGE
U18 17:40 AVSSCC 6-0VÉGE
U18 18:00 ZEGUTE 1-5VÉGE
U18 19:00 SZDETO 0-12VÉGE
U20 19:00 UTEVAS 1-2VÉGE
október 20., péntek
KK 13:30 TXUMIS 0-5VÉGE
U20 16:50 SLLKMH 2-3VÉGE
KK 17:30 BRACZB 8-4VÉGE
EL 18:00 DABMAC 1-6ÉLŐ
EL 18:00 UTEVC2 3-0ÉLŐ
EBEL 18:30 ZNOAVS 2-2ÉLŐ
EL 18:30 TITFTC 1-1ÉLŐ
U20 20:00 HDJMAC 
október 21., szombat
U18 12:30 ZNOAVS 
U20 12:40 VSVKMH 
KK 13:30 MISCZB 
U20 14:45 G99DHK 
U20 15:50 SLLMAC 
EWHL 17:30 SKPKMH 
KK 17:30 BRATXU 
U18 18:00 ETOKMH 
U18 18:30 MACMIS 
U18 19:00 UTEVAS 
U18 19:00 UTEVAS 
október 22., vasárnap
U20 09:40 VSVMAC 
U18 12:45 VSVKMH 
U20 12:50 HDJKMH 
EWHL 13:00 KMHNEH 
KK 13:30 CZBTXU 
KK 17:30 MISBRA 
EBEL 17:45 AVSEHL 
    • M4 SPORT
EL 17:50 VC2DAB 
EL 18:00 FTCMAC 
U20 18:00 VICVAS 
EL 18:30 UTETIT 
október 24., kedd
U18   AVSMAC 
október 25., szerda
MK 18:00 FTCTIT 
MK 18:40 VASMIS 
október 26., csütörtök
U18   MISVSV 
U18   PEFDHK 
U18   SZDGEP 
U20   UTEAVS 
U20   ZNOMAC 
U20 19:25 KMHDHK 
október 27., péntek
U18 15:40 VASOKR 
U18 17:10 KMHVIC 
EL 17:50 VC2BRA 
EL 18:00 FTCUTE 
EL 18:30 TITMIS 
EL 19:00 MACSCC 
U18 19:10 UTEKAC 
   H I R D E T É S
Partnerünk