Új csapatot kell építeni Székesfehérváron

   

Az új vezetőedző kinevezése után sok hír látott napvilágot a Sapa Fehérvár AV19 következő évi játékoskeretéről, többek között, hogy Sofron István most már tényleg külföldre igazol. Összegezni próbálunk, hozzátéve a Jégkorongblog információit.

Ocskay Gábor szakosztály-igazgató a klubhonlapnak elmondta, mindenkinek lejárt a szerződése az előző évi keretből, itt az ideje egy új csapat alapjait lerakni. Cél egy fiatal, harapós, hajtós csapat kialakítása, 2 és 2+1 éves szerződéseket kívánnak kötni. A szezont a Fehérvárnál befejező magyar játékosok nagy részével számolnak a továbbiakban is. A Sapa Fehérvár AV19 25 fős játékoskeret kialakításán fáradozik, Marty Raymond vezetőedző egyik komoly feladatául kapja, hogy évente 2-3 fiatal játékost építsem be a csapatba.

A szakosztály eddig 8 játékossal tárgyalt, ugyanakkor Vas Márton a megyei lapnak elmondta, még sehonnan sem kapott ajánlatot, várakozó állásponton van. Horváth András a Jégkorongblognak adott interjújában jelezte, nem az EBEL-ben folytatja pályafutását. Korábban Sille Tamás úgy nyilatkozott, a most záruló szezonja az utolsó, de a világbajnokság után hivatalosan még nem erősítette meg visszavonulási szándékát. Őt ismerve egyáltalán nem kizárt, hogy még egy évet lehúz, de amíg nem szólal meg, addig semmit sem lehet kijelenteni.

A hírek szerint Sofron István külföldre távozik, ezt sejttette Ocskay Gábor nyilatkozata is. Miként az Amerikából hazatért Hetényi Zoltán is külföldön kaphat szerződést, tehát a magyar kapusok közül elsősorban Bálizs Bencével és Rajna Miklóssal számolhat a Fehérvár.

A külföldön játszó magyarok közül hárman is ajánlatot kapnak, Bartalis István, Kóger Dániel és Vas János is a Fehérvár kívánságlistáján szerepel. Közülük Bartalis István péntek reggel a Digi Sporton elmondta, imponáló ajánlatot kapott a Fehérvártól.

Az idegenlégiósokkal kapcsolatos kérdések a legegyértelműbbek, Ocskay Gábor több helyen kijelentette, közülük egyedül Frank Banham kap ajánlatot a 2013/14-es szezonra. Ez azt jelenti, hogy Adam Munro, Harlan Pratt, Juraj Durco, Kyle Bailey és Filip Novak távozik Székesfehérvárról. Mint a sportvezető az nso.hu-nak elmondta, 5-6 légióst kívánnak hozni, és már vannak is elképzelések e tekintetben.

Ocskay Gábor a Sportklub Tv-ben:

 

Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum