Villámkapus Anaheimben

   

Nagy bajban volt az Anaheim a Minnesota elleni mérkőzés előtt. A sérült Viktor Fasth helyét Jonas Hiller foglalta el a kapuban, ami alapból nem jelentett problémát. A gond akkor kezdődött, amikor a Fasth helyére az ECHL-ből felhívott Jeff DeLauriers nem érkezett meg a kezdésre a Wild csarnokába.

Mit lehet ilyenkor tenni? Igazolni kell egy kapust villámgyorsan. A Kacsák megkeresték Zach Sikichet, a ProHybrid kapusiskola 32 éves alapítóját, hogy ha nincs jobb dolga, ugorjon már be legalább a kispadra. Sikich természetesen soha nem játszott az NHL-ben, néhány évet lehúzott az NCAA harmadik vonalában, megfordult egy-két alsóbb alsóbb ligában, pályafutása csúcsa mindössze hét mérkőzés az ECHL-ből.

Sikich a mérkőzés után röviden így foglalta össze élete legnagyobb kalandját: “A legjobb az egészben az volt, hogy bementem az öltözőbe, elkezdtem átöltözni, és közben ott lógott a mezem, a botom, a komplett szerelésem. Mint egy NHL-mérkőzésen. Néhány játékos barátilag üdvözölt, volt, akikkel korábbról ismertük egymást. Ami történt velem, azt elképzelni sem tudtam volna korábban. Ez mindennél több, amit valaha is akartam… és ezt a sztorit bármikor elmesélhetem most már egész életemben.”

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
augusztus 3., csütörtök
U20   HUN20USA18 
augusztus 10., csütörtök
PRE   ZILSCC 
PRE 18:00 MISMIC 
PRE 18:00 NZÁFTC 
augusztus 11., péntek
PRE   POPSCC 
PRE 17:00 TOPFTC 
augusztus 12., szombat
PRE 19:00 MACVIC 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk