

Ez a szezon legjobb része
Máris közelednek a MOL Liga-elődöntők második meccsei. Csíkszeredában magyarországi idő szerint fél ötkor, Dunaújvárosban hatkor dobják be a korongot. Mindkét párban a hazaiak vezetnek 1-0-ra. Somogyi Balázs és Nagy Gergő értékelte a szombati eseményeket, majd előre tekintett.
“Nagyon jó mérkőzés volt, igazi pörgős, kaparós playoff meccs – értékelte a szombati 7-2-t Somogyi Balázs, a Dab.Docler fiatal csatára. – Az utóbbi hetek vereségei miatt sokan leírtak minket, vagy legalábbis megkérdőjelezték erőnket. Biztos lazsálunk vagy fogadunk a meccsekre, ilyeneket hallottam. Ez nem így volt, egyszerűen rossz formában voltunk, hiányzott a tét és a tempó, közben pedig kemény fizikai munkát is végeztünk. De szombaton mindenki akart, mi diktáltuk a tempót, és a szurkolók óriási löketet adtak a csapatnak, amit meg kellett hálálni.
Szerencsére vasárnap új meccs jön. Ez a szezon legjobb része. Ki kell élvezni. Még semmi nem dőlt el. Biztos vagyok benne, hogy a Miskolc háromszor nagyobb tempót fog diktálni a második meccsen. Nagyon jó kis csapat, bebizonyították már párszor, kemény párharcok lesznek még az idei MOL Ligában.”
Fotó: Mudra László (dabdocler.hu)
“Az utolsó pillanatig küzdeni fogunk – egyértelműsítette a Miskolc hozzáállását Nagy Gergő, a Miskolc sérüléséből visszatérő csatára, aki a megszokottnál egyelőre kevesebb jégidőt kapott. – Jelenleg 1-0 oda, teljesen mindegy, mennyire kaptunk ki. Ha hosszabbítás után kaptunk volna ki, akkor is 1-0 lenne. Még egyszer ilyen rosszul biztos nem fogunk játszani, tanulunk az első meccsből. Bíznunk kell egymásban, ez a legfontosabb. És azt kell játszanunk, amit az edzőnk kér, mert szombaton csak egy harmadban tettük ezt.”
Dab.Docler–Miskolc 2-4
Nagyon izgalmas és messze átlag feletti iramú mérkőzésen a Miskolc visszavágott előző napi vereségéért Dunaújvárosban. Tim Kehler csapata teljesen megérdemelten nyert, végig koncentráltan és erőszakosan játszott. A Miskolc története során először győzött Dunaújvárosban.
Az első cserétől fogva gyorsabb és határozottabb hokit mutatott be a Miskolc, és ez az első húsz perc nagy részében így is maradt. Akaratosan hokiztak Dubekék, letámadtak, és aktivitásukat siker is koronázta. Előbb egy szép egyéni akcióból, majd emberelőnyös góllal kétgólos előnybe került a Miskolc az első szünetig.
A DAB ritmust és hangnemet váltott, és előbb egy komoly kapu előtti munka végén gyötört, majd egy szép Galanisz-passz után lőtt góllal egyenlített a hazai együttes. Benne volt a meccsben, hogy a vezetést is átveszi a Dab.Docler, de a legjobbkor találta el tökéletesen Dubek a korongot, fórban ragasztotta a hosszú felsőbe a korongot. Hatalmas lehetőséghez jutott a DAB, egy Láda-Somogyi kontaktot követően utóbbi a jégen maradt, és nem is tudta elhagyni segítség nélkül a játékteret. A térde sérült meg, a meccs után kórházba szállítják, ott állapítják meg, milyen mértékű a sérülés.
Láda Balázs 5+20 perces büntetést kapott, de a hazaiak felállni is alig tudtak, értékelhető lövés is talán csak egyet láthattunk. Szép csöndben lement a második harmad vége, 3-2-es Miskolc-vezetéssel várhattuk a harmadik menetet.
Nem esett neki ellenfelének az Újváros, a Miskolc pedig nem lassította tudatosan a játékot, így nagyjából azt a játékot hozta ez a szakasz, mint az előző. A vendégek becsületesen küzdöttek, végig letámadtak, és ez láthatóan jelentősen megnehezítette a DAB támadásépítését. Az utolsó tíz percben súlyos fegyelmezetlenségek nehezítették a hátrányból egyenlíteni kívánó házigazda dolgát, előbb Kiss Ákos, majd Kiss Dániel állíttatta ki magát ki nem kényszerített módon. Utóbbi különösen fájó, hiszen a játékvezető már jelezte, hogy Nagy Krisztián szabálytalansága miatt DAB-előny következik, ám Kiss Dániel ráugrott ellenfelére, így ehelyett azonos létszámmal folytatták a csapatok. A végefelé Nagy Gergő ünnepelte meg igazi visszatérését, egy lepattanó korongot lőtt a kint álló Sevela mögött a hálóba. Ezzel lett 4-2, amin már a kapuslehozatal sem segített, így két meccs után 1-1-re áll a három győzelemig tartó párharc.
Ezért is fantasztikus játék a mi kedvenc sportágunk, egy nap alatt is nem várt fordulatokra képes. A következő találkozóra szerdán kerül sor, és most már biztos, hogy csütörtökön is lesz meccs Miskolcon.
Fotó: Mudra László (dabdocler.hu)
Stephan Lundh, Dab.Docler: “Ahogy a tegnapi, ez is tipikus playoff-meccs volt, ám a felszabadult játék helyett, ma nagyon görcsösen, sok hibával teljesítettünk. Túl lazán kezdtük el a meccset, talán a tegnapi sima győzelem miatt, de tény, hogy mentálisan nem úgy vágtunk bele a találkozóba, ahogy kellett volna, s ez megbosszulta magát. Az ötperces emberelőnyben sem azt játszottuk, amit kellett volna, nagyon kevés volt a mozgás, az volt a meccs egyik fordulópontja. Tudtuk, hogy nem lesz ez könnyű párharc, nagyon össze kell kapnunk magunkat ahhoz, hogy egy meccset elhozzunk tőlük, a mainál lényegesen jobb teljesítményt kell nyújtanunk. Reméljük, hogy Somogyi Balázs sérülése nem súlyos, mert fontos láncszeme a csapatunknak.”
Tim Kehler, Miskolci Jegesmedvék: “Tegnaphoz képest kissé átszerveztem a csapatot, mely az egész mérkőzésen kiváló csapatmunkát nyújtva szerezte meg a mai győzelmet. Gyenes remekül védett, komoly stabilitást adott a csapatnak, egy lépéssel közelebb vagyunk a céljainkhoz, ám ehhez otthon is hasonló mentalitással kell játszanunk.”
Erste Liga, Dunaújvárosi Jégcsarnok, 2000 néző. Játékvezetők: Druga, Kovács, Scensny, Vas. |
Sevela: 89,5% (Kiss T.) | K |
Gyenes: 93,5% (Budai K.) |
Lindgren, Kiss D., Kiss Á., Galanisz, Szappanos | 1 |
Hegyi Á., Szirányi, Fodor, Nagy Gergő, Miskolczi |
Hüffner, Nagy R., Somogyi, Azari, Mihálik | 2 |
Cowan, Atkinson, Dubek, Saluga, Tóth |
Chvatal, Tőkési, Peterdi, Gröschl, Vaszjunyin | 3 |
Gőz, Láda, Nagy K., Szilágyi, Smith |
Szabados, Strenk, Pavuk, Virág, Papp V. | 4 |
Orosz, Popovics, Ritó, Rafaj |
Stephan Lundh, Szilassy Zoltán | E |
Tim Kehler |
Gólok | Idő | Csapat | Típus | Gól | Passz | Passz |
0-1 | 11:23 | MIS | Smith | Nagy K. | ||
0-2 | 19:02 | MIS | PP | Dubek | Cowan | |
1-2 | 25:04 | DAB | PP | Azari | Mihálik | Somogyi |
2-2 | 27:08 | DAB | PP | Szappanos | Galanisz | |
2-3 | 28:42 | MIS | PP | Smith | Atkinson | Saluga |
2-4 | 53:44 | MIS | Nagy Gergő | Szirányi | Popovics |
31 | Kapura lövések száma | 38 |
12 | Kiállításpercek | 33 |
További cikkek
- Lehet, hogy a srácok terhet tettek magukra
- A második harmadunk katasztrofális volt
- Ez egy jó '53-as londoni focieredmény Szeredában
- BJAHC–UTE 1-4
- DVTK Jegesmedvék–DEAC 5-2
- FEHA19–Dunaújvárosi Acélbikák 2-6
- SC Csíkszereda–Gyergyói HK 3-6
- Négy rangadóval rajtol az Erste Liga 2023/24-es szezonja
- Az első után egyből a második bajnoki címére tör a Gyergyó