Ljubljana–Fehérvár 3-2

   

Hiába volt jóval aktívabb a Fehérvár ezúttal is, mint az Olimpija Ljubljana, kettejük csatáját újra a helyzeteivel jobban gazdálkodó szlovén csapat nyerte. Mindkét csapat komolyan vette a tét nélküli meccset, látszott, hogy a győzelemre játszanak, a hazaiaknál még két, előzetesen sérültnek jelzett légióst is összedrótoztak. Korán szerezte meg a vezetést a Ljubljana a bántóan üres Tivoli csarnokban, a 4. perc végén D’Alvise lőtte be De Vergilio átadását. Három perc múlva érkezzett a válasz. Pesjak kiállítása miatt 5 a 4 ellen játszhattunk, Banham passzát Sikorcin váltotta gólra. A fehérváriak aktívak voltak ezt követően is, de a szünetig egy Horváth András-kiállítás került már csak be a jegyzőkönyvbe, amelyet sikeresen kibekkelt a csapat. Kiegyenlítettebb lett a játék a második 20 percre, a harmad derekán azonban ismét a hazai első sor villant meg, ezúttal Music szerzett gólt.

A harmadik harmad közepén sikerült az újabb egyenlítés, Bailey értékesítette Magosi és Benk passzát. Sajnos 5 perc múlva harmadszor is visszavette a vezetést az Olimpija. Hebar lőtt be egy helyzetet, majd újra Pesjak kapott kis büntetést, de az első harmadban történtekkel ellentétben ezúttal nem sikerült élni az emberelőnnyel. Az utolsó másfél percre Rajna kapus is lejött, helyzetekig sikerült is eljutnia a Fehérvárnak, de az egyenlítő gól nem született meg, maradt a 3-2-es ljubljanai győzelem.

Ezzel befejeződött az EBEL 2012/13-as szezonja a  fehérváriak számára, végeredményben a 11. helyet sikerült megszerezni. A klub vezetőinek nem marad más hátra, mint levonni a tanulságokat, a játékosokra viszont még vár a Magyar Kupa március végi döntője, a válogatott kerettagokra pedig egy egy hónapos extra felkészülés az áprilisi budapesti világbajnokságra.

Olimpija Ljubjana 3-2 (1-1, 1-0, 1-1)

Sapa Fehérvár AV19

Ljubljana, 1000 néző. Játékvezetők: Gebei, Trilar, Hribar, Kovács B.
Kuhn (Boh) K Rajna (Munro)
Thomas, Dervaric, De Vergilio, Music, D’Alvise 1 Sille, Orbán, Benk, Bailey, Magosi
Cvetek, Erman, Z. Pance, Verlic, Hebar 2 Durco, Pratt, Banham, Sikorcin, Novak
Groznik, Grahut, E. Pance, Ankerst, Pesjak 3 Horváth, Hetényi P., Kovács Cs., Vas M., Sofron
Ograjensek, Hocevar, Ropret 4 Tokaji, Rusk, Mihály Á., Metcalfe, Tóth G.
Bojan Zajc E Jan Neliba
Gólok Idő Típus Gól Passz Passz
1-0 03:46 D’Alvise De Vergilio
1-1 06:58 PP Sikorcin Banham
2-1 34:18 Music De Vergilio
2-2 48:42 Bailey Magosi Benk
3-2 53:01 Hebar Erman Z. Pance
35 Kapura lövések száma 38
4 Kiállításpercek 4

Cimkék: ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
március 23., csütörtök
U18 16:40 KMHPEF 3-5VÉGE
március 24., péntek
ROM 17:30 BRASCC 5-4VÉGE
U16 19:40 MACAVS 1-4VÉGE
március 25., szombat
U20 12:15 DHKAVS 5-7VÉGE
U20 18:00 MACVAS 4-0VÉGE
március 26., vasárnap
ROM 17:30 SCCBRA 3-4VÉGE
U16 18:00 AVSMAC 3-1VÉGE
március 27., hétfő
U18 18:10 UTESCC INFO
március 28., kedd
U18 18:40 SCCUTE 
március 29., szerda
KHL 18:00 LOKSZK 
    • SPORT 2
március 30., csütörtök
KHL 18:00 AKBMMG 
    • SPORT 2
március 31., péntek
ROC 16:10 MISVIC 
április 1., szombat
ROC 16:10 MISSLL 
április 2., vasárnap
ROC 13:10 MISRIT 
április 3., hétfő
VÁL 19:00 HUNSWE 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk