A Dinamo Moszkva magabiztosan nyert

 

A másik három magasabban rangsorolt csapat viszont szenvedett.

Az SZKA és a CSZKA győzelmében közös vonások találhatóak, mindkét csapat csak a hosszabbításban tudott nyerni emberelőnyös góllal. A szentpéterváriak mérkőzésén csak a ráadásban esett gól Patrick Thoresen révén, míg a CSZKA hiába vezetett kétszer is a Lev ellen, a csehek kétszer is egyenlítettek, ám a ráadásban a második emberhátrányt már nem tudták kivédekezni, a 75. percben dőlt el a meccs.

A Dinamo Moszkva viszont már az első perctől fogva nyomást gyakorolt a Slovanra, a címvédő győzelme nem érdemel sok magyarázatot, Jakub Petruzalek duplázni tudott.

A Lokomotiv nagy lehetőséget szalasztott el, már a mérkőzés 31. másodpercében Gyenyisz Kazionov öt plusz véglegest kapott, ám az ötpercnyi tiszta előnyből csak egy gólt tudtak lőni a hazaiak. De a nagyobb problémájuk az, hogy a későbbiekben egyáltalán nem is tudtak. Ezt kihasználta a Szeversztal, a csapat ásza, Vagyim Sipacsov előbb gólpasszt adott, majd pedig megszerezte a győztes gólt is, így sikerült idegenben nyerniük a cserepovecieknek.

SZKA (1.)

1-0 (0-0, 0-0, 0-0, 1-0)

Atlant (8.)

KHL. Szentpétervár, 12200 néző.
Gólok Idő Típus Gól Passz Passz
1-0 63:42 PP Thoresen Prucha
37 Kapura lövések száma 16
4 Kiállításpercek 6
Jezsov Kapusok Galimov

 

CSZKA (2.)

3-2 (1-0, 0-1, 1-1, 1-0)

Lev (7.)

KHL. Moszkva, LDSZ CSZKA, 3219 néző.
Gólok Idő Típus Gól Passz Passz
1-0 11:28 PP I. Radulov Rilov A. Radulov
1-1 24:00 PP Vrána Birner Repík
2-1 45:57 PP Kvasa Gyenyiszov Morrisonn
2-2 55:17 Repík Birner Oystrick
3-2 74:34 PP Rilov A. Radulov
33 Kapura lövések száma 38
18 Kiállításpercek 22
Stana Kapusok Pöpperle

 

Dinamo Moszkva (3.)

5-1 (2-0, 1-1, 2-0)

Slovan (6.)

KHL. Moszkva, Luzsnyiki, 5212 néző.
Gólok Idő Típus Gól Passz Passz
1-0 08:29 PP Cvetkov Kokarjev Petruzalek
2-0 17:51 Moszaljov Kvapil
2-1 26:39 PP Vondrka Miklik Tabacek
3-1 33:41 Derljuk Szojin Konykov
4-1 47:14 Petruzalek Szolovjov Kvapil
5-1 50:56 Petruzalek Cvetkov Kokarjev
31 Kapura lövések száma 29
8 Kiállításpercek 8
Jerjomenko Kapusok Janus

 

Lokomotiv (4.)

1-2 (1-0, 0-1, 0-1)

Szeversztal (5.)

KHL. Jaroszlavl, 8911 néző.
Gólok Idő Típus Gól Passz Passz
1-0 01:26 PP Kaljuzsnij Kronwall Guszkov
1-1 26:22 Sztoljarov Jegorsev Sipacsov
1-2 54:20 Sipacsov Kiszelevics Sztoljarov
32 Kapura lövések száma 32
12 Kiállításpercek 51
Sanford Kapusok Kosecskin

 

Nyugati-főcsoport, negyeddöntők
SZKA (1.)?Atlant (8.) 1-0
1-0 02. 21 02. 24 02. 25 02. 28 03. 02  03. 04
CSZKA (2.)?Lev (7.) 1-0
3-2 02. 21 02. 24 02. 25 02. 28 03. 02  03. 04
Dinamo Moszkva (3.)?Slovan (6.) 1-0
5-1 02. 21 02. 24 02. 25 02. 28 03. 02  03. 04
Lokomotiv (4.)?Szeversztal (5.) 0-1
1-2 02. 21 02. 24 02. 25 02. 28 03. 02  03. 04
Nyugati-főcsoport, elődöntők
 03. 07 03. 08 03. 11 03. 12 03. 15 03. 17  03. 19
 03. 07 03. 08 03. 11 03. 12 03. 15 03. 17  03. 19
Nyugati-főcsoport, döntő
 03. 22 03. 23 03. 26 03. 27 03. 30 04. 01  03. 03
Keleti-főcsoport, negyeddöntők
Ak Barsz (1.)?Nyeftyehimik (8.) 0-0
 02. 21 02. 22 02. 25 02. 26 03. 01 03. 03  03. 05
Avangard (2.)?Szibir (7.) 0-0
 02. 21 02. 22 02. 25 02. 26 03. 01 03. 03  03. 05
Traktor (3.)?Barisz (6.) 0-0
 02. 21 02. 22 02. 25 02. 26 03. 01 03. 03  03. 05
Metallurg Magnyitogorszk (4.)?Szalavat Julajev (5.) 0-0
 02. 21 02. 22 02. 25 02. 26 03. 01 03. 03  03. 05
Keleti-főcsoport, elődöntők
 03. 08 03. 09 03. 12 03. 13 03. 16 03. 18  03. 20
 03. 08 03. 09 03. 12 03. 13 03. 16 03. 18  03. 20
Keleti-főcsoport, döntő
 03. 23 03. 24 03. 27 03. 28 03. 31 04. 02  04. 04
Gagarin-kupa, döntő
 04. 07 04. 08 04. 11 04. 12 04. 15 04. 17  04. 19

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN ÉLŐ
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum