Hazai EBEL-búcsú újoncavatással

   

A Fehérvár az Innsbruckot fogadja, tét nincs, legfeljebb erkölcsi: az első hazai középszakaszpontért és az utolsó hely elkerüléséért megy a csapatunk a keddi tévés meccsen. 5-ből 4-szer vertük őket eddig, de hát a Salzburggal is ez volt a helyzet.

“Az utolsó hazai EBEL-mérkőzésünk következik, ahol szeretnénk kellemes emlékekkel búcsúzni egy nem túl sikeres szezon végén a székesfehérvári közönségtől – mondta Énekes Lajos, a Sapa Fehérvár AV19 edzője a Jégkorongblognak. – Ehhez olyan teljesítményre lenne szükség, mint amilyet éppen Innsbruckban nyújtottunk a középszakaszban. Akkor meg tudjuk mutatni, hogy jó játékkal jó meccset vagyunk képesek játszani, és tudunk nyerni az EBEL-ben. Ez a cél kedden.

Ehhez két fontos összetevőben kell javulnunk: a helyzetkihasználást a megfelelő szintre kell emelnünk, és a védekező harmadban minimalizálnunk kell az egyéni hibák számát. Csodák nincsenek, a csapat alapvetően ugyanaz marad, mint eddig volt, de ez a csapat sokszor bizonyította már, hogy képes a jó teljesítményre. Ebben a szezonban sokszor nem sikerült megoldani a feladatot, de mindenképpen szeretnénk pozitívan búcsúzni.

Pozsgai Tamás nem épült fel, helyette újra Varga Arnold került a keretbe. Egy újabb újoncot is kipróbálunk, a junior EBEL-csapat edzői szerint a jelenleg legjobb formában lévő játékos, a saját nevelésű Tóth Gergő kap bizonyítási lehetőséget. (Az 1993-ban született csatár – a Miskolcra távozott Tóth Adrián öccse – 40 junior EBEL-meccsen 53 (27+26) pontot szerzett, a legtöbbet a Fehérvárban – F. K.). A kapuban ismét Adam Munro áll, annak ellenére, hogy Rajna Miklóssal maximálisan elégedettek voltunk az előző meccsen. Úgy gondoljuk, hogy Munny sokszor nagy lehetőséget biztosított a csapat számára a szezonban kiváló védéseivel, megérdemli, hogy ő védjen az utolsó hazai mérkőzésen.”

A meccset a Sportklub Tv élőben közvetíti.

Sapa Fehérvár AV19 19:15

HC Innsburck

Székesfehérvár, 2013. február 19. Játékvezetők: Erd, Jelinek, Freier, Ettlmayr.
Munro (Rajna) K Machreich (Tragust)
Sille, Orbán, Benk, Bailey, Magosi 1 Pittl, Insana, Echtler, Lemieux, Mössmer
Durco, Pratt, Banham, Sikorcin, Novak 2 Switzer, Manavian, Schennach, Bartlett, Höller
Horváth, Hetényi P., Kovács Cs., Vas M., Sofron 3 Stern, Pedevilla, Hörtnagl, Fox, McGregor
Tokaji, Varga, Mihály Á., Metcalfe, Tóth G. 4 Schennach, Steiner
Jan Neliba E Daniel Naud

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., szombat
NVB 16:30 HUNDEN 3-0VÉGE
VB18 19:00 HUNROM 5-0VÉGE
április 15., vasárnap
VB18 19:00 HUNITA 4-0VÉGE
április 16., hétfő
NU16 11:05 HUNCZE 2-4VÉGE
NU16 16:05 HUNFIN 0-2VÉGE
VÁL 18:00 POLUKR 4-2VÉGE
április 17., kedd
NU16 14:20 HUNJPN 1-0VÉGE
VÁL 18:00 POLJPN 5-2VÉGE
VB18 19:00 HUNUKR 3-4VÉGE
NU16 19:20 HUNAUT 0-1 BVÉGE
április 18., szerda
NU16 13:00 HUNNOR 5-2VÉGE
VB18 15:30 HUNJPN 2-3 BVÉGE
VÁL 17:30 HUNUKR 5-4 BVÉGE
    • SPORT 1
április 19., csütörtök
NU16 09:30 HUNGER 0-4VÉGE
április 20., péntek
VB18 15:30 HUNAUT 
KHL 18:30 CSZAKB 
    • SPORT 2
április 22., vasárnap
VB 12:30 GBRSLO 
VB 16:00 HUNKAZ 
    • SPORT 1
VB 19:30 POLITA 
április 23., hétfő
VB 16:00 SLOPOL 
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAHUN 
    • SPORT 1
április 24., kedd
VB 16:00 KAZGBR 
    • SPORT 1
április 25., szerda
VB 12:30 ITAKAZ 
    • SPORT 1
VB 16:00 GBRPOL 
    • SPORT 1
VB 19:30 SLOHUN 
    • SPORT 1
április 26., csütörtök
VB 19:00 POLHUN 
    • SPORT 1
április 27., péntek
VB 16:00 KAZSLO 
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAGBR 
    • SPORT 1
Partnerünk