Nem lehetnek rossz napjaink, gyenge teljesítményeink

   

A középszakasz kezdődik kedden az EBEL-ben. A Fehérvár 2 bónuszponttal kezdi a 10 mérkőzéses etapot. Znojmo, Salzburg, Fehérvár, Ljubljana, Dornbirn, Innsbruck a sorrend: az első két helyen kell végezni a rájátszáshoz. Mielőtt végképp mumusunkká válna a szlovén zöld-fehér csapat, fontos legyőzni kedden. Mindkét csapatban vannak betegek, sérültek, de a Fehérvárnál jobb a helyzet.

“A főpróbánk nem úgy jött össze, ahogy szerettük volna, de az előadásnak már muszáj jól sikerülnie – mondta Énekes Lajos, a Sapa Fehérvár AV19 edzője a Jégkorongblognak az EBEL-középszakasz első meccs előtt. – Klagenfurtban sok elfogadhatatlan teljesítményt láttunk, nem tartozott ezek közé a 17 éves újonc Kocsis Ferencé, aki megfelelően mutatkozott be a csapatban, reményt keltő játékot nyújtott.

Szeretnénk mindvégig rájátszást érő hely közelében maradni a középszakasz során. Nem csak a Ljubljana, de az összes csapat olyan játékerőt képvisel, hogy ha nem figyelünk oda maximálisan, akkor pórul járunk ellenük. Mostantól kezdve nem lehetnek rossz napjaink, gyenge teljesítményeink.

Nem szabad azzal foglalkozni, eddig mi volt. Hogy valakit megvertünk többször is, az nem jelenti azt, hogy most is magától megy ez. Fordítva is igaz ez, nem szabad megijednünk azoktól, akik eddig jobban vagy eredményesebben játszottak nálunk. Ezt a tíz mérkőzést is úgy kell kezelni, mintha már playoffot játszanánk, csak ekkor van esélyünk. Minden meccsnek hatalmas tétje van. A vereség benne van a pakliban, bravúr kell a nyolc közé jutáshoz, de nekünk és a játékosoknak az a lényeg a jelenlegi helyzetben, hogy tegyünk meg mindent a győzelemért, és ha mindent megtettünk, akkor emelt fővel jöhetünk le a jégről, az eredménytől függetlenül.

Építenünk kell arra, hogy az utolsó mérkőzést leszámítva – amikor tartalékosan álltunk fel – stabil a védelmünk az utóbbi hetekben. Ha az egyéni hibákat jó százalékkal kiküszöböljük, lesz győzelmi esélyünk rendszeresen. De ehhez a helyzetkihasználásban is javulnunk kell. Vannak kisebb sérültjeink, betegeink, de úgy tűnik, mindenki vállalja a játékot, de lehet, csak délután derül ki véglegesen a kezdő csapat.”

A sorokat átvariálták a magyar csapat szakvezetői, Sofron István visszatér Vas Márton mellé, és ha Kovács Csaba vállalja  a játékot, akkor ő lesz a harmadik ebben a csatársorban. A Banham, Sikorcin, Novak hármassal nem volt különösebb gond Klagenfurtban, maradnak együtt, míg az év meglepetés sora, a Bank, Bailey, Magosi trió is visszaáll, miután utóbbi felépült sérüléséből. Ha nem változik a helyzet, akkor egy fiatal csatár lehet a keretben kedden, és ez minden bizonnyal Németh Attila lesz, aki Metcalfe és Mihály oldalán szaladhat. A védelemből jó eséllyel mindenki felépül, ha ez így lesz, akkor Varga Arnold pihen ezen a meccsen. A kapuban ismét Munro kap bizalmat.

Az Olimpija Ljubljana szurkolóinak jó hír, hogy visszatérhet a kapuba a csapat oszlopa, a Dornbirnban verekedő és ezért 3 meccses eltiltással sújtott amerikai Jerry Kuhn. Más örömük aligha lehet, hiszen a legutóbbi találkozásunk óta az NHL-be távozott Jan Mursak, az EBEL-szezon talán legjobb játékosa – nem mellesleg a két karácsonyi meccsen kis túlzással szinte egyedül vert meg minket – , és a hétvégén hazautazott Michael Ratchuk is. Nem áll jól a védelem amúgy sem. Botjan Groznikot kilőtték az előző meccsen, hat öltéssel varrták az arcát, Ziga Grahut hátsérülést szenvedett, némi gyógyír, hogy Damian Dervaric hosszú kihagyás után visszatérhet, mert még így is előfordulhat, hogy csak öt hátvéd áll Bojan Zajc edző rendelkezésére.

Ugyanakkor minimálisan sem vehető lazábbra a meccs, tavaly óta egyértelmű, akármilyen tartalékos felállásban is veszélyes ránk ez a szlovén csapat. Ráadásul elég végigfutni az összeállításukat, és megállapítható, mind a négy sorukban van olyan játékos, aki képes eldönteni egy Fehérvárral játszott meccset. Jó kis meccsre van kilátás ismét, amelyet a Sportklub Tv élőben közvetít.

Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)

Sapa Fehérvár AV19 19:15

Olimpija Ljubjana

Székesfehérvár, 2013. január 22. Játékvezetők: Erd, Smetana, Németh M., Smeibidlo.
Munro (Bálizs) K Kuhn (Boh)
Sille, Orbán, Benk, Bailey, Magosi 1 Thomas, Coulombe, D’Alvise, McBride, De Vergilio
Durco, Pratt, Kovács Cs., Vas M., Sofron 2 Erman, Cvetek, Z. Pance, Verlic, Hebar
Tokaji, Pozsgai, Banham, Sikorcin, Novak 3 Dervaric, Krivic, E. Pance, Hocevar, Ankerst
Horváth, Hetényi P., Mihály Á., Metcalfe, Németh A. 4 Ograjensek, Pesjak, Music, Ropret
Jan Neliba E Bojan Zajc

Cimkék: , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
január 17., kedd
MOL 17:00 GALSCC 2-3VÉGE
MOL 18:30 MISFTC 7-4VÉGE
január 18., szerda
U20 16:50 KMHMIS 5-1VÉGE
U20 19:30 MACZEG 10-1VÉGE
január 19., csütörtök
U18 15:30 DHKPEF 6-1VÉGE
U18 16:00 AVSUTE 3-4 HVÉGE
U18 16:00 ETOMIS 2-3 HVÉGE
EBYSL 18:00 AVSVIC 5-1VÉGE
MOL 18:00 DABBRA 3-4 HVÉGE
U18 18:10 VASMAC 1-4VÉGE
január 20., péntek
NHL 01:05 CBJOTT 
    • SPÍLER TV
U20 14:30 DHKAVS 
MOL 18:00 UTEBRA 
MOL 18:30 TITSCC 
EBJL 18:40 HKBMAC 
MOL 19:00 FTCGAL 
EBEL 19:15 G99AVS 
január 21., szombat
NHL 01:05 BOSCHI 
    • SPÍLER TV
EBJL 12:40 HKBVIC 
EBYSL 14:30 RBSHKB 
EBJL 15:00 UTEEHL 
EBJL 16:10 MACOHC 
EBYSL 17:00 DMJOLL 
EBYSL 17:10 VASMZA 
EBYSL 18:00 EHLMAC 
EBJL 18:30 MRBDMJ 
EBJL 18:55 VSVAVS 
MOL 19:00 MACGAL 
MOL 19:00 MISSCC 
NHL 21:05 WINSTL 
    • SPÍLER TV
január 22., vasárnap
EBJL   ZASVAS 
NHL 04:00 CGYEDM 
    • SPÍLER TV
EBYSL 12:00 RBSMAC 
EBJL 15:30 RBSETO 
EBYSL 15:40 VASTRK 
EBYSL 15:40 ZNOHKB 
EBYSL 17:30 SLLAVS 
MOL 18:00 BEOTIT 
MOL 18:00 FTCBRA 
EBEL 18:15 AVSVSV 
    • M4 SPORT
MOL 18:30 MACUTE 
NHL 21:05 PITBOS 
    • SPÍLER TV
január 23., hétfő
MOL 18:00 BEODAB 
MOL 18:00 DHKSCC 
    • M4 SPORT
MOL 18:30 MISGAL 
január 24., kedd
U20 18:40 AVSKMH 
január 25., szerda
MK   MACDHK 
MK   MISDAB 
U20   DHKMAC 
U20 18:40 KMHVAS 
január 26., csütörtök
EBJL   UTEMAC 
U18   DHKTVS 
U18   KMHMIS 
U18   PEFAVS 
U18   VASETO 
EBYSL 18:10 AVSDMJ 
január 27., péntek
U20   MACMIS 
MOL 18:00 SCCBEO 
EBEL 19:15 AVSOLL 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk