A 40 perc kevés, 60 percen át kell így dolgozni

 

Énekes Lajos, a Sapa Fehérvár AV19 edzője értékelte a magyar EBEL-csapat vasárnapi mérkőzését: “Nagy esélyünk volt megszerezni a két pontot, így közelebb kerülhettünk volna a playoffot jelentő 6. helyhez. A harmadik harmadban azonban nem úgy teljesítettünk, mint addig, így végül távolodtunk célunktól. Nem adjuk fel, a lehetőség továbbra is adott.

Nehéz első harmadunk volt Linzben, nem mentek jól a lábak az elején, de jól védekeztünk, és mindent megtettünk, hogy jó eredménnyel zárjuk ezt a húsz percet. A második harmadban kiegyenesedtünk, veszélyes támadásokat vezettünk, és jól használtuk ki, hogy a Linz csreekapusának hidegen kellett beállnia, gyorsan lőttünk neki két gólt. Innen kívánunk jobbulást LeNeveu-nek, aki egy igen erős Johansson-lövés után vált harcképtelenné. A modulatokból úgy látszott, vagy a korong, vagy a rostély egy darabja fúródott a szemébe.

Ha úgy játszunk tovább, mint az első két harmadban tettük, akkor megnyerjük a meccset, de sajnos a harmadik játékrészben olyan nagyon bosszantó, elsősorban egyéni hibákat követtünk el, amiket általában megbosszulnak az EBEL-ben. Emiatt nem sikerült két ponttal távoznunk a bajnok otthonából. A helyzeteink még ekkor is megvoltak szép számmal, de ezeket kihagytuk, ami ugyanolyan hiba, mint ha a védekezésben fegyelmezetlen valaki.

A 40 perc kevés, 60 percen át kell úgy dolgozni, ahogy a meccs 2/3-ában tettük. Szomorúak és bosszúsak vagyunk most is, amikor már videón is visszanéztük az eseményeket, mert sokat tettünk a győzelemért, de a végét elrontottuk.

Bízunk benne, hogy sérültjeink a hétvégére rendbe jönnek, mert Durco és Tokaji rutinjának hiányát érezzük a meccseken. Ettől függetelenül a hiányzásuk óta lehetőséghez jutó fiatal védőnk, Varga Arnold ezúttal is végigjátszotta a meccset, kapott gólnál nem volt jégen, jól oldotta meg a feladatait. Amíg csak ennyit hibázik, addig maradandó teljesítményt nyújt, egyelőre azt mondhatom, pozitív benyomást tesz a szakvezetésre.”

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
augusztus 3., csütörtök
U20   HUN20USA18 
augusztus 10., csütörtök
PRE   ZILSCC 
PRE 18:00 MISMIC 
PRE 18:00 NZÁFTC 
augusztus 11., péntek
PRE   POPSCC 
PRE 17:00 TOPFTC 
augusztus 12., szombat
PRE 19:00 MACVIC 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk