Edzőt cserélt a Klagenfurt

 

A sokszoros bajnok KAC utóbbi időkben mutatott mélyrepülése nem múlt el következmények nélkül. Hétfőn a klub vezetői kezdeményeztek beszélgetést Weber edzővel. “Úgy kell játszanunk, mint a play-offban az elmúlt szezonban – mondta Hellmuth Reichel alelnök egy interjúban, amelyben a Weber által alkalmazott taktikát és a játékrendszert is megkérdőjelezte –, de ettől messze vagyunk. Annyi jó játékosunk van most is, nem létezik, hogy csak ennyi jön ki belőlük.”

Kedden aztán a klubvezetők kereszttüzében álló Christian Weber vezetőedző jelezte, hogy felesége súlyos beteg, ezért kéri, időlegesen mentsék fel vezetőedzői teendői alól. “Ebben a nehéz helyzetben a KAC-család összezár, ilyenkor sokkal fontosabb dolgok is vannak, mint a jégkorong” – reagált Klaus Resei menedzser. A svájci edző köszönetet mondott a felmentésért, és jelezte, feltétlenül visszatér a klubhoz. Ideiglenesen Christer Olsson – Svédországgal játékosként világbajnokságot nyert, nyárig a Leksandot irányította a svéd másodosztályban –, az eddigi másodedző és Manny Viveiros – klubmenedzser, nem mellesleg osztrák szövetségi kapitány, 2009-ben EBEL-győzelemre vezette a KAC-ot – veszi át a csapatot Webertől.

Hozzá kell tenni, a Klagenfurtot brutális sérüléshullám sújtja idén, jelenleg 10 játékos nem áll az edzők rendelkezésére, nagy részük meghatározó alapember.

Cimkék: , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
május 18., csütörtök
VB 16:15 RUSCZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:15 USAFIN 0-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:15 CANGER 2-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:15 SUISWE 1-3VÉGE
    • SPORT 1 (23:30)
május 20., szombat
INL 09:00 MSKPHC 5-3VÉGE
INL 10:00 PHCMAC 3-7VÉGE
INL 11:00 MACMSK 2-5VÉGE
INL 12:15 ETOSZE 12-1VÉGE
INL 13:05 SZEROK 0-17VÉGE
INL 13:40 ROKETO 1-3VÉGE
VB 15:15 CANRUS 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:15 SWEFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
május 21., vasárnap
VB 16:15 RUSFIN 5-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:45 CANSWE 1-2 BVÉGE
    • C8 (SPORT 2 22:00)
május 24., szerda
NHL 02:05 OTTPIT 
    • SPÍLER TV
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk