Példa nélküli büntetés az EBEL-ben

   

Az EBEL fegyelmi tanácsa öt mérkőzésre tiltotta el Mario Richert, a Graz vezetőedzőjét. Betelt a pohár. Mario Richer a következő öt mérkőzésen nem irányíthatja a kispadról a csapatát. A  kanadai edző bűnlajstroma igen hosszú, úgy tűnik, most telt be a pohár. Az ítélet alapja, hogy Richer magatartásával kárt okozott a ligának, amelyhez számos videoanyagot, bírói és ellenőri jelentést használtak fel bizonyítékul, ez a DOPS és a PSC szerint elegendő alapot adott a büntetéshez. A nem teljeskörű lista, amely a büntetés kiszabásához vezetett:

A liga érdekeit sértő cselekedetek és szóhasználat.
Verbális kirohanások a játékvezetők ellen a 2012. október 28-i mérkőzésen.
Sértő megjegyzések a mérkőzés hivatalos személyeire, több mérkőzésen már az idény korábbi szakaszában is.
A hivatalos személyek szabályértelmezésének megkérdőjelezése és nem megengedhető kritikával illetése.
Sértő szóhasználat a sajtó képviselőivel szemben.

A büntetés kiszabásánál figyelembe vették, hogy a vezetőedző felelős a csapata viselkedéséért is. Mindeddig a graziaktól egy játékos kapott végleges fegyelmit, egy pedig végleges kiállítást a hivatalos személyek elleni sportszerűtlen viselkedésért.

Mindezek mellett az EBEL Jogi Bizottsága is kivizsgálja az esetet, és amennyiben szükségesnek tartja, további szankciókról fog dönteni, ami megfejelheti az azonnal letöltendő ötmeccses eltiltást. A dolgok jelenlegi állása mellett Richer legközelebb november 18-án a Znojmo ellen állhat újra a cserepadnál.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 22., vasárnap
VB 12:30 GBRSLO 3-1VÉGE
VB 16:00 HUNKAZ 0-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 POLITA 1-3VÉGE
április 23., hétfő
VB 16:00 SLOPOL 2-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAHUN 2-3VÉGE
    • SPORT 1
április 24., kedd
VB 16:00 KAZGBR 6-1VÉGE
    • SPORT 1
április 25., szerda
VB 12:30 ITAKAZ 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 GBRPOL 5-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 SLOHUN 4-1VÉGE
    • SPORT 1
április 26., csütörtök
VB 19:00 POLHUN 
    • SPORT 1
április 27., péntek
VB 16:00 KAZSLO 
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAGBR 
    • SPORT 1
április 28., szombat
VB 12:30 KAZPOL 
VB 16:00 SLOITA 
VB 19:30 HUNGBR 
    • SPORT 1
Partnerünk