A HSC visszaszerezné az elhullajtott pontjait

   

Két hete két értékes pontot szerzett a Miskolc Csíkszeredában, vasárnap este a visszavágó jön. A csíkiak felkészülése meglehetősen zaklatott volt a túrájukra, ennek ellenére biztosnak mondható győzelmet arattak pénteken Újpesten. A miskolciak is hullajtottak el nem tervezett pontot, így nem nagyon van hibázásra újabb lehetőségük. Ráadásul a vesztett pontokat tekintve a Miskolc, a Csíkszereda és a Brassó most pontosan ugyanúgy áll. Vasárnap este hatkor tehát nagyon fontos mérkőzésre kerül sor a miskolci csarnokban, remélhetőleg teli lelátók előtt.

“A legutóbbi mérkőzésünkön az eredménnyel újra elégedett lehettem, de a mutatott játékkal nem annyira – mondta blogunknak Tim Kehler, a miskolciak edzője. – A HSC Csíkszereda az egyik legjobb csapat a ligában, nagyon fontos teszt előtt állunk tehát. Ezen a mérkőzésen csak akkor érhetünk el jó eredményt, ha jól is játszunk. Rafaj továbbra is sérült, Atkinsonnak viszont letelt az eltiltása, így ő újra játszani fog.”

“Úgy készültünk a túrára, hogy szeretnénk hat pontot hazavinni, aztán egy kicsit megnehezedett a dolgunk az ismert események miatt – fogalmazott Antal Előd, a HSC Csíkszereda másodedzője. – Továbbra is tarjuk a célkitűzésünket, szeretnénk visszaszerezni a Miskolc ellen otthon elhullajtott pontjainkat. A csapat morálisan egyben van, remélem, hogy az a négy játékos, aki visszaigazolt hozzánk, meg szeretné mutatni, hogy ide tartozik. Az UTE elleni keretből ki fog maradni Bors Huba, aki agyrázkódást szenvedett, jelenleg is kórházban van. Csatlakozhat viszont a négy játékos, akit visszaigazoltunk az ISK-ból”

Miskolc–HSC 3-4

   

Visszaszerezte az otthon elszórt pontokat a Csíkszereda. Az igazolási problémák miatt korábban nagyon nehéz helyzetbe került szeredaiak immár négy visszaigazolt játékosukkal kiegészülve szoros küzdelemben, egy góllal verték a Miskolcot idegenben. Dubek szerzett vezetést a hazaiaknak a 10. percben, amit Hurtaj egyenlített ki a 17. percben. A második harmad legelején Novak váltott gólra egy emberelőnyt, majd a 45. percben Tranca már kétgólosra növelte a kék-fehérek előnyét. Innen Saluga öt percen belül lőtt duplájával még egyenlítettek a borsodiak, azonban Nagy Gergő kiállítását négy perccel a vége előtt kihasználta a HSC. Molnár Szabolcs gólja egyben a végeredményt is jelentette, értékes pontokat szerzett a Csíkszereda.

fotó: Miskolci Jegesmedvék, Jezoviczki Máté

Tim Kehler,Miskolci Jegesmedvék:  Ha a harmadik harmadban egyenlő létszámban játszhattunk volna, megnyerjük a mérkőzést. Sajnos az érzelmek kerekedtek felül, fegyelmezetlenné váltunk, és a túl sok büntetés miatt kikaptunk.

Timo Lahtinen, HSC Csíkszereda: Nagyon rosszul kezdtük a mérkőzést, talán túlságosan tiszteltük a Miskolcot. Aztán lépésről lépésre javult a teljesítményünk, és végül nagy küzdelemben győztünk.

MOL Liga, Miskolci Jégcsarnok, 1000 néző. Játékvezetők: Kovács, Haszonits, Vas, Juhász.
Budai K.: 88,6% (Gyenes)
K
Kozuch: 92,1% (Ruczuj)
Láda, Hegyi, Saluga, Czuba, Nagy Gergő
1
Papp, Góga, Novák, Hurtaj, Mihály
Atkinson, Szirányi, Wéber, Dubek, Fodor
2
Kósa, Molnár Sz., Bíró O., Tranca, Becze
Gőz, Bobcek, Popovics, Szilágyi, Sijka
3
Péter, Molnár Zsombor, Molnár Zsolt, Moldován, Szőcs
Budai R., Orosz, Nagy K., Miskolczi, Ritó
4
Bálint
Kehler Tim
E
Lahtinen Timo, Nagy Béla
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 09:33 MIS Dubek Fodor Saluga
1-1 16:06 SCC Hurtaj Novák Góga
1-2 20:33 SCC PP Novák Hurtaj
1-3 44:40 SCC Tranca
2-3 46:55 MIS Saluga Dubek Fodor
3-3 51:07 MIS PP Saluga Czuba Atkinson
3-4 56:00 SCC PP Molnár Sz. Novák Mihály
38 Kapura lövések száma 35
88 Kiállításpercek 10
Cimkék: , , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
január 18., szerda
U20 16:50 KMHMIS 5-1VÉGE
U20 19:30 MACZEG 10-1VÉGE
január 19., csütörtök
U18 15:30 DHKPEF 6-1VÉGE
U18 16:00 AVSUTE 3-4 HVÉGE
U18 16:00 ETOMIS 2-3 HVÉGE
EBYSL 18:00 AVSVIC 5-1VÉGE
MOL 18:00 DABBRA 3-4 HVÉGE
U18 18:10 VASMAC 1-4VÉGE
január 20., péntek
U20 14:30 DHKAVS 
MOL 18:00 UTEBRA 
MOL 18:30 TITSCC 
EBJL 18:40 HKBMAC 
MOL 19:00 FTCGAL 
EBEL 19:15 G99AVS 
január 21., szombat
NHL 01:05 BOSCHI 
    • SPÍLER TV
EBJL 12:40 HKBVIC 
EBYSL 14:30 RBSHKB 
EBJL 15:00 UTEEHL 
EBJL 16:10 MACOHC 
EBYSL 17:00 DMJOLL 
EBYSL 17:10 VASMZA 
EBYSL 18:00 EHLMAC 
EBJL 18:30 MRBDMJ 
EBJL 18:55 VSVAVS 
MOL 19:00 MACGAL 
MOL 19:00 MISSCC 
NHL 21:05 WINSTL 
    • SPÍLER TV
január 22., vasárnap
EBJL   ZASVAS 
NHL 04:00 CGYEDM 
    • SPÍLER TV
EBYSL 12:00 RBSMAC 
EBJL 15:30 RBSETO 
EBYSL 15:40 VASTRK 
EBYSL 15:40 ZNOHKB 
EBYSL 17:30 SLLAVS 
MOL 18:00 BEOTIT 
MOL 18:00 FTCBRA 
EBEL 18:15 AVSVSV 
    • M4 SPORT
MOL 18:30 MACUTE 
NHL 21:05 PITBOS 
    • SPÍLER TV
január 23., hétfő
MOL 18:00 BEODAB 
MOL 18:00 DHKSCC 
    • M4 SPORT
MOL 18:30 MISGAL 
január 24., kedd
U20 18:40 AVSKMH 
január 25., szerda
MK   MACDHK 
MK   MISDAB 
U20   DHKMAC 
U20 18:40 KMHVAS 
január 26., csütörtök
EBJL   UTEMAC 
U18   DHKTVS 
U18   KMHMIS 
U18   PEFAVS 
U18   VASETO 
EBYSL 18:10 AVSDMJ 
január 27., péntek
U20   MACMIS 
MOL 18:00 SCCBEO 
EBEL 19:15 AVSOLL 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk