Csapatként teljesítettünk nagyot a mumus otthonában

   

4-1-re nyert Linzben az átalakított Sapa Fehérvár AV19. Négy év és négy nap után sikerült újra hatvan perc alatt győzni Linzben, hat év alatt másodszor. Fegyelmezettség, alázat, kemény munka kellett ehhez.Linzben eddig 14 EBEL-meccset játszott a Volán, ebből kettőt nyert meg, egyszer pedig büntetőkkel vesztett. Pontot is nagyon ritkán szerzünk tehát náluk, ezért is fantasztikus a vasárnapi győzelem. Még soha nem kaptunk tőlük ilyen kevés gólt.

“A fegyelmezett, alázatos, kemény munka gyümölcse volt a vasárnapi győzelmünk – mondta Énekes Lajos edző a Jégkorongblognak. – Ezen az úton jártunk az előző meccsen is, de Dornbirnban nem volt szerencsénk. Linzben végre 5 az 5 ellen is eredményesek voltunk, mégpedig nem is akármennyire, az összes találatot így szereztük, ami végre egy kicsit meghozhatja az önbizalmunkat.

Úgy tűnik, hogy a sorok közötti módosítások is eredményre vezettek, az első három sor jobb lett, és a Metcalfe-féle negydik sorunk már az ez előtti találkozón is kifejezetten jól teljesített. Bálizs Bence fantasztikus teljesítménye is kellett a linzi bravúrhoz.

Nagy különbség volt a kapura lövések száma között, de nem akkora, mint a hivatalos jegyzőkönyvben. A mi méréseink szerint 46:28 volt  ez az adat a Linz javára. Fontos kiegészítés, hogy a 46-ból 18-at emberelőnyben lőtt a Linz, ez megnyomja az adatot.

Ugyanakkor a számokon soha nem látszik, mi van mögöttük. Ezen a meccsen a veszélyes helyekről nekünk volt több lövésünk, ők sokat lőttek a kék vonal környékéről, ezek ezen az estén nem voltak igazán produktívak. Közelebbről mi voltunk aktívabbak, több veszélyes helyzetet alakítottunk ki, mint ellenfelünk.

Természetesen el kell mondani, hogy minden sorunk jól dolgozott, nem csak azok, amelyek a gólokat lőtték. Csapatként teljesítettünk nagyot, nem akadtak lefelé kilógó produkciók.

Ez egy meccs volt, túl sokat egyelőre nem kell e mögé gondolni. Egy győzelem a linzi is, 2 pontot ért. Ezt meg kell becsülni, éppen ilyen elszántan és fegyelmezetten kell tovább dolgoznunk ahhoz, hogy megtalálhasson minket is a szerencse és gólokat tudjunk lőni, ezáltal nehéz ellenfeleket megverni.”

A szép gólok itt tekinthetők meg.

Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)

Cimkék: , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
március 25., szombat
U20 12:15 DHKAVS 5-7VÉGE
U20 18:00 MACVAS 4-0VÉGE
március 26., vasárnap
ROM 17:30 SCCBRA 3-4VÉGE
U16 18:00 AVSMAC 3-1VÉGE
március 27., hétfő
U18 18:10 UTESCC 3-2 HVÉGE
március 28., kedd
U18 18:40 SCCUTE 3-8VÉGE
március 29., szerda
KHL 18:00 LOKSZK 
    • SPORT 2
március 30., csütörtök
U14   UTEAVS 
NHL 02:05 PITCHI 
    • SPÍLER TV
KHL 18:00 AKBMMG 
    • SPORT 2
március 31., péntek
NHL 02:05 NSHTOR 
    • SPÍLER TV
ROC 15:40 VSVAVS 
ROC 16:10 MISVIC 
április 1., szombat
NHL 01:05 NYRPIT 
    • SPÍLER TV
ROC 15:40 MÜNAVS 
ROC 16:10 MISSLL 
április 2., vasárnap
NHL 01:05 TBLMTL 
    • SPÍLER TV
NHL 04:00 EDMANA 
    • SPÍLER TV
ROC 10:10 OLLAVS 
ROC 13:10 MISRIT 
NHL 21:05 BUFNYI 
    • SPÍLER TV
április 3., hétfő
U14   AVSUTE 
NHL 00:05 CBJWSH 
    • SPÍLER TV
U18 15:30 HUNSLO 
VÁL 19:00 HUNSWE 
április 4., kedd
U18 13:10 HUNSLO 
április 5., szerda
U14   UTEAVS 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk