Horváth Alexék kiharcolták a cseh juniordöntőt

 

A Trinec 0-2-ről fordította meg az elődöntőt, Kassay-Kézi Kende és a Landshut ötödik meccset játszhat a német DNL-ben. Heti utánpótlás légióskörkép.

Csehország, U20 Extraliga

A cseh juniorbajnokság elődöntőjében az első kiemelt Trinec mindkét hazai mérkőzését elbukta a Karlovy Vary ellen, azonban idegenben egy 4-1-es és egy 3-1-es sikerrel sikerült kiharcolni a mindent eldöntő ötödik mérkőzést. Vasárnap este egy rendkívül fordulatos mérkőzésen aztán Horváth Alexék 6-4-re be tudták húzni az összecsapást, és 3-2-es összesítéssel kvalifikálták magukat a döntőbe. Az ötödik mérkőzés záró harmadába 2-2-es állással mentek bele a csapatok, majd a Karlovy Vary szerezte meg újból a vezetést a 44. percben, a Trinec azonban három perc alatt megfordította a találkozót, eldöntve ezzel a szériát. Horváth nem szerzett pontot, de ezúttal is +1-es plusz/mínusz mutatóval zárt. A fináléban a Trinec a második kiemelt Kometa Brnoval csap össze, az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharc kedden kezdődik, és legalább április 14-éig, de akár 21-éig is eltarthat, így Horváth Alex minden bizonnyal nem lehet ott az április 14-én rajtoló dániai U18-as divízió 1/A-s világbajnokságon.

Németország, DNL U20

Kiharcolta a mindent eldöntő ötödik mérkőzést a német juniorbajnokság döntőjében Kassay-Kézi Kende és a Landshut. Az Eisbären Berlin mindkét hazai mérkőzését behúzta a finálé elején, így a Landshut az életben maradásért lépett jégre. Szombaton 6-3-ra, vasárnap büntetőkkel 4-3-ra sikerült nyernie Kassay-Kézi csapatának, így kedden ötödik mérkőzést rendeznek a német fővárosban. A negyedik találkozón a Berlin az 59. percben megszerezte a vezetést, és már elérhető közelségbe került számára a bajnoki cím, de a landshuti Michael Reich 59:18-nál kapuslehozatal mellett egalizált, a túlóra pedig végül a hazaiaknak kedvezett. A harmadik bekkpárban szerepet kapó Kassay-Kézi nem szerzett pontot.

Egyesült Államok, NAHL

A Bismarck Bobcats hazai pályán 4-3-as vereséget szenvedett a divízióelső Minot Minotaurostól, Tóth Tamás 5 másodperccel a vége előtt állította be a végeredményt. Másnap a Minot 4-1-re verte a Bismarckot, csapata egyetlen találatánál Tóth gólpasszos volt. Az NAHL alapszakasza jövő hétvégén zárul, a Bismarck már biztosan rájátszásrésztvevő.

Norvégia, U20

A norvég juniorbajnokság négyes döntőjében a Lillehammer 5-2-re kikapott a Stavanger Oilerstől, így másnap a bronzéremért játszhatott. Végül a harmadik hely sem jött össze Antal Barnabás csapatának, hosszabbítást követően 4-3-as vereséget szenvedtek a Storhamarral szemben. Antal 33 alapszakasz-mérkőzésen 9+10 pontig jutott, a rájátszásban nem iratkozott fel a jegyzőkönyvbe.

Finnország, U20 SM-sarja

Az osztályozócsoportban a TuTo 4-1-re kikapott a RoKi otthonában, majd otthon 3-0-ra verte a Ketterät. Schwartz Gergő mindkét mérkőzésen negyedórát kapott, pontot nem szerzett. A TuTo két fordulóval az osztályozós csoport vége előtt 6 ponttal lemaradva áll a második helyen.

Finnország, U18 SM-sarja

Az ifjúsági osztályozócsoportban a KooKoo hazai pályán büntetőlövéseket követően 2-1-re alulmaradt a KalPával szemben, majd másnap 4-3-ra nyert a SaiPa otthonában. Szongoth Domán játszott, utóbbi találkozón gólpasszos volt. A K-Vantaa Lencsés Dávid gólpasszának is köszönhetően 3-2-re nyert a JYP csarnokában, majd 10-3-ra kiütötte a csoportelső, már biztosan feljutó KalPát, Lencsés ekkor három gólpasszal segítette egyesületét. A hatcsapatos osztályozócsoport második helyén végző K-Vantaa jövőre az első osztály felsőházában játszhat, míg az ötödik KooKoo az alsóházban kezd. A serdülőből feljátszó Szongoth Domán 18 ifimérkőzésen 11 gólt és 6 gólpasszt szerzett, Lencsés Dávidnak hátvédként 45 mérkőzésen 7+17 pont jött össze.

A cseh juniordöntőbe bejutó trineciek ünnepléséről hoztunk egy rövid videót is:

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN ÉLŐ
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum