Kialakult a Frozen Four mezőnye

 

Az amerikai egyetemi bajnokság (NCAA) négyes döntőjét április 11-13. között rendezik.

A hétvégén rendezték a regionális finálékat az amerikai egyetemi bajnokságban. Az alsó ágon – ahol a nyugati és az északkeleti csoport van – nem volt meglepetés, ugyanis a két legelső helyen kiemelt gárda jutott a négyes döntőbe: a Boston University Terriers és a Denver Pioneers. A felső ág keleti szekciója sem hozott semmi rendkívüli eredményt, hiszen a Boston College Eagles jutott be, amely ugyanúgy a legmagasabb kiemeléssel rendelkezett. Ugyanez már nem mondható el a negyedik területi döntőről, a középnyugatiról, ahol minden papírforma felborult: a 11. helyre rangsorolt Michigan Wolverines az ősi riválist, az első helyen kiemelt Michigan State Spartanst legyőzve jutott be.

A négyes döntő színhelye ezúttal a Minnesota Wild otthona, az XCEL Energy Center lesz, a jövő hét végén. Az elmúlt évekkel ellentétben a végső győztes kilétét lehetetlen megjósolni, hiszen a négy gárdából hárman a legmagasabb kiemeléssel jutottak be, egyedül a Michigan kvalifikálta magát underdogként. Ami a négy csapat korábbi sikereit illeti, a Denver és a Michigan 9-9 elsőséget szerzett, amivel vezetik az örökranglistát, de a két bostoni egyetemnek sem kell szégyenkeznie, hiszen 5-5 bajnoki címükkel holtversenyben az ötödik helyen állnak.

2024 frozen four

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN ÉLŐ
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum