Garát Zsombor gólt lőtt a Readingnek

 

A magyar hátvéd találata pontot ért a Worcesternek.

Karol Csányiék pénteken játszották a liptószentmiklósiak elleni párharc negyedik mérkőzését. A zólyomaik 5-1-re kikaptak, ezzel 2-2-re áll a playoff-kvalifikációs csata. Csányi több mint 14 perc alatt kétszer lőtt kapura, valamint kapott egy kisbüntetést. A mindent eldöntő ötödik mérkőzést vasárnap rendezik.

Az Esbjerg Erdély Csanáddal a soraiban 2-1-es hátrányból várta az Odensével szembeni negyeddöntő negyedik felvonását. Az Energy egy 88.(!) percben lőtt góllal 3-2-re nyert hazai jégen, amivel egyenlített a párharcban. Erdély egyszer próbálkozott gólszerzéssel.

Vas Márton vezetőedző csapata lejátszotta a harmadik találkozóját a 9-12. helyezetteknek kiírt playout-körben. A Briancon újabb vereséget szenvedett, hazai jégen 2-1-re maradt alul a Chamonix-val szemben, így a csoportkör felénél három pontra van a bennmaradást érő utolsó előtti helytől. Horváth Milán és Horváth Bálint nem szerzett pontot, utóbbi neve mellé egy-egy kapura lövést és kisbüntetést jegyeztek fel.

A DEL2 rájátszásában immáron 2-0-ra vezetnek összesítésben Kánya Tamásék, miután a Crimmitschau 5-3-ra győzött Krefeldben. Kánya három buliból kettőt elhozott.

Majoross Gergely vezetőedző együttese, a Ravensburg 5-1-re alulmaradt a Regensburggal szemben, a párharcuk 1-1-re áll.

A Worcester Garát Zsomborral a soraiban mérte össze erejét a Readinggel. A Railers a szerdai, rendes játékidőben elszenvedett vereség után két nappal szétlövésben maradt alul 2-1-re. A Worcester egyetlen gólját Garát lőtte a 31. percben.

Magyar légiósok a magasabban jegyzett ligákban, 2023/24:

Név Csapat Liga H M G A P
Bálizs Bence Sparta Sarpsborg EHL (NOR-1.) 4. (10) 44 89 1033 92,1
Karol Csányi HKM Zvolen Extraliga (SVK-1.) 7. (12) 50 6 6 12
Erdély Csanád Esbjerg Energy Metal Ligaen (DEN-1.) 4. (9) 52 18 26 44
Galló Vilmos  Linköping HC SHL (SWE-1.) 6. (14) 51 5 2 7
Garát Zsombor Worcester Railers ECHL 9. (14) 48 2 8 10
Hadobás Zétény Västeras Allsvenskan (SWE-2.) 5. (14) 7 0 0 0
Halász Béni Northern Michigan U. NCAA 28 78 685 89,8
Horváth Bálint Briancon Ligue Magnus (FRA-1.) 12. (12) 46 9 19 28
Horváth Milán Briancon Ligue Magnus (FRA-1.) 12. (12) 47 4 11 15
Kánya Tamás Eispiraten Crimmitschau DEL2 (GER-2.) 3. (14) 51 0 2 2
Orosz Gergely Univ. of Alaska-Anchorage NCAA 7 18 195 91,5
Ortenszky Tamás HCV Martigny Swiss League (SUI-2.) 9. (10) 41 3 4 7
Papp Kristóf Northern Michigan U. NCAA 34 6 13 19
Péter Donát Selber Wölfe DEL2 (GER-2.) 12. (14) 52 8 7 15
Sebők Balázs Iserlohn Roosters DEL (GER-1.) 13. (14) 49 10 9 19
Szabad Kevin Kitzbühel Alpesi Liga (AUT-2.) 1. (5) 19 3 3 6
Varga Balázs JYP Liiga (FIN-1.) 13. (15) 17 1 1 2
KeuPa Mestis (FIN-2.) 8. (13) 1 0 1 1
Vay Ádám HK Poprad Extraliga (SVK-1.) 1. (12) 44 89 1161 92,9
Kevin Wehrs Fife Flyers EIHL (GBR-1.) 8. (10) 21 1 8 9

 

Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. Dőlt betűs név=már nem légiós. Kapusok esetében az G jelű oszlop a kapott gólok számát, az A a hárított lövésekét, a P pedig a a védési hatékonyságot, százalékban kifejezve.

Cimkék: , , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN 0-4VÉGE
    • Duna World/M4 Sport+
május 10., péntek
VB 16:20 SUINOR 
VB 16:20 SVKGER 
    • SPORT 2
VB 20:20 CZEFIN 
    • SPORT 2
VB 20:20 SWEUSA 
május 11., szombat
VB 12:20 FRAKAZ 
VB 12:20 GBRCAN 
VB 16:20 AUTDEN 
VB 16:20 POLLAT 
VB 20:20 NORCZE 
VB 20:20 USAGER 
Partnerünk
Archívum