Megvan az első magyar gól a PWHL-ben

   

Garát-Gasparics Fannit választották a New York elleni meccs legjobbjának.

Fontos találkozót nyert meg az Ottawa a PWHL-ben: a kanadai csapat 4-2-re verte a New York hazai pályán, több mint 6 ezer néző előtt. A második gólt Garát-Gasparics Fanni szerezte: a 31. percben emberhátrányban egy ellentámadásnál az első próbálkozás még kijött a kapusról, de a kipattanót már be tudta lőni a magyar csatár. Ez volt az első magyar gól az új női ligában. Ezzel a találattal egyébként ki is egészült az Ottawa a PWHL-es szabályoknak köszönhetően. Később a New York 2-2-re kiegyenlített, de a kanadai gárda bírta jobban a hajrát.

Garát-Gasparics Fannit a meccs legjobbjának választották, és a három sztár közé is bekerült. Összesen 6:50 percet volt a jégen. A New Yorkban kezdőként szerepelt Taylor Baker, +1-es mutatóval és 16:41 perccel zárt.

A sikerrel az Ottawa feljött az 5. helyre, és megelőzte a vele azonos pontszámú New Yorkot. Gasparicsék szombaton a Toronto ellen folytatják, a New York pedig vasárnap a Minnesota ellen játszik majd.

Közben bejelentették, hogy a hatcsapatos bajnokságból az első négy jut majd a playoffba. Az első helyezett választhat majd magának ellenfelet az elődöntőre. A rájátszás párharcai három győzelemig tartanak majd.

gasparics motm

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum