Fölényes magyar sikerekkel ért véget az EWHL-alapszakasz
Két magyar csapat lesz ott a rájátszásban, de a BJA is bravúrral fejezte be szereplését.
EWHL
A Hokiklub Budapest biztosan nyerte meg utolsó két mérkőzését az alapszakaszban. A Sabres St. Pölten ellen végig fölényben játszott a címvédő, de az utolsó harmadban jöttek a gólok, a vége 3-0 lett. Dabasi Réka, Strobl Lara és Hayley Williams talált be, a kapuban pedig Tóth Zsófia nyújtott hibátlan teljesítményt. Egy nappal később a Neuberg Highlanderst 12-1-re ütötték ki az újbudaiak. Már bő negyedóra után négy volt az előny, és az osztrákok szépítése után is sorra jöttek a gólok, emberhátrányban is kettő. Lucia Halusková négyszer talált be három assziszt mellett, Mayer Fruzsina duplázott, valamint Williams, Szamosfalvi Petra, Józsa Orsolya, Dabasi Réka, Lindsey Donovan és Báhiczki-Tóth Boglárka is eredményes volt.
A MAC Budapest is két sikerrel zárta a hetet. Mátyásföldön a BJA még vezetést szerzett, de aztán gyorsan megfordította az állást a hazai csapat, majd a második harmadban folyamatosan elhúzott. A 6-1-es diadalból Losonci Zsófia két góllal, Simon Bíborka, Olivia Atkinson, Sophia Vandale és Huszák Alexandra egy-egy találattal vette ki a részét. A MAC a Neuberg ellen is remekelt, 8-2 lett a vége. Már öt perc után kettő volt a hazai előny, de a hajrára is maradtak gólok. Gondos Tamara és Bieke van Nes szerzett két gólt, Pártos Réka, Losonci, Atkinson és Huszák pedig egyszer talált be.
A BJA bravúrral zárta az alapszakaszt, bár a playoffba már nem tudott bejutni. Az akadémiai csapat szétlövésben 2-1-re nyert a második helyezett SKP Bratislava ellen. A győztes büntetőt Jordan Kulbida szerezte, Milibák Helga pedig 98%-kal zárt a kapuban.
A HKB egy vereséggel lett az első, és a negyeddöntőben a Kärnten Lakersszel találkozik majd. A MAC az ötödik helyen végzett, ellenfele pedig a kazah Ajszulu Almati lesz. Az SKP és a Graz, valamint a Katowice és a St. Pölten került még össze a rájátszásban.
DEBL
Az osztrák ligában az Angels 3-1-re verte a KAC-ot, aztán nagy csatában, utolsó perces góllal 4-3-ra kapott ki Villachban. Börcsök Dóra a két meccsen három gólt szerzett. Az FTC 4-1-gyel maradt alul a Capitalsszel szemben.
Az utolsó játékhét előtt a veszprémi Rampage a második, az FTC az ötödik, az Angels a hetedik, a MAC Marilyn pedig a nyolcadik helyen áll.
U25
Az A osztályban elkezdődött az elődöntő, a Rampage az Angels, míg a HKB a MAC ellen került előnybe. A B osztályban a negyeddöntő zajlik, az első meccsek után az FTC, a DHK és a Szombathely jutott vezetéshez.
Fotó: AdrenalinFotó
További cikkek
- Szombaton a BJA, vasárnap a MAC látja vendégül a Salzburgot
- Nem pont így terveztem az OST előtti szezont, de sajnos az élet közbeszólt
- Kreisz Emma két meccset követően 1+1 ponttal áll az NCAA-ben
- Két lengyelországi győzelemmel rajtolt a MAC az EWHL-ben
- Szombaton a MAC is megkezdi az EWHL-szereplését
- Bieke van Nes a MAC Budapest kapitánya
- Elkerülte egymást az EWHL EuroCup-elődöntőben a MAC és a HKB
- A MAC és a HKB is ott lesz az EWHL EuroCup Final Fourban
- Hétvégén rajtol az EWHL EuroCup