A hét gólja és játékosa is miskolci lett
Előbbi elismerést Berdnyikov, utóbbit megosztva Voris és Vosvrda érdemelte ki.
Rendhagyó módon tripláztak a jó formába lendülő DVTK Jegesmedvék hokisai a hét legjobbjai virtuális díjkiosztón. Az előző Erste Liga-játékhét legjobbjának ugyanis megosztva Janis Vorist és Tomás Vosvrdát kiáltották ki – a két kapus az indoklás szerint elévülhetetlen érdemeket szerzett a miskolciak három múlt heti győzelmében -, valamint a legszebb találat is egy DVTK-játékos, Roman Berdnyikov nevéhez fűződött – az orosz légiós egy BJAHC elleni mintaszerű kontratámadást fejezett be góllal.
Voris a ligahonlapon elmondta, egymást motiválják új kollégájával, a cseh és szlovák Extraligában edződött Vosvrdával, míg a rutinos cseh hálóőr (aki a Poprádtól 15 kilométerre lévő MHK Kežmarok csapatánál kapusedzőként dolgozik az utánpótlásban, emellett a szlovák harmadosztályban szereplő felnőttcsapat másodedzője) így nyilatkozott: “Nagyon örültem a DVTK hívásának, a csapatot ismertem már a szlovák bajnokságból, Miskolc pedig 200 kilométerre fekszik Poprádtól, ahol élek. Sokszor jártam ebben a csarnokban, mindig is élveztem itt játszani, kifejezetten szeretem ezt a pályát. A vezetőedzőt nem ismertem korábbról, de mind ő, mind a csapat tagjai szeretettel fogadtak. Hogy mi a szerepem most ebben a keretben? Tenni akarom a dolgot, segíteni szeretném a csapatot a győzelmek megszerzésében, emellett szeretnék példa is lenni a fiatalabbak számára akár a meccseken, akár az edzéseken. Természetesen alig várom a rájátszást”.
A négymeccses sikerszériában lévő DVTK kedd este a sereghajtó, a rájátszásról már biztosan lemaradó FEHA19 otthonában folytathatja a menetelést, a BJAHC–Brassó meccs eredményétől függően akár meg is előzheti a rossz formában lévő káposztásmegyerieket.
További cikkek
- Négy fiatallal biztosan számolnak ősztől Dunaújvárosban
- Kiss Patrik újpesti marad
- Travis Ewanyk elhagyja az UTE-t
- Tóth Gergely visszatér a szülővárosába
- Pozsgai Tamás a tizedik budapesti szezonjára készülhet
- Tóth Gergő a hetedik ferencvárosi szezonjába vág bele
- Szeles Martin továbbra is a DEAC-ban
- Szilassy ősztől nem vezetőedző lesz, hanem az ICEHL-re készíti fel a GYHK-t
- Praták lesz Vosvrda váltótársa