Vay Ádám a 32 védése mellett gólpasszt is jegyzett

 

A poprádiak kapusa kiváló formában érkezik a budapesti olimpiai selejtezőtornára.

Karol Csányiék vasárnap a Slovan Bratislavát fogadták. A zólyomiak 3-1-re nyertek a szebb napokat is látott korábbi KHL-csapat ellen, Csányi kevesebb mint öt és fél percnyi jégidőt kapott.

A poprádiak Vay Ádámmal a vasak között léptek jégre Kassán. A vendégek 3-2-es sikernek örülhettek, a győztes gólnál Vay asszisztot jegyzett, valamint 34 lövésből 32-t védett. A tátraiak kihasználták az iglóiak vereségét, így ötpontos előnnyel pihenhetnek a tabella élén a nemzetközi szünet alatt.

Kevin Wehrsék visszavágtak a Manchesternek a szombati vereségért. A Fife 4-1-re győzött, Wehrs közel 22 perc alatt ötször lőtt kapura, valamint két kisbüntetést kapott.

Sebők Balázsra és az Iserlohnra az Ingolstadt várt. A hazaiak büntetőkkel 3-2-re alulmaradtak, Sebők a 17 percnyi jégideje során egyszer próbálkozott gólszerzéssel. A sereghajtó Roosters riválisa, az Augsburg túlórában győzni tudott, a Panther így jelenleg egy ponttal előzi Sebőkéket a bennmaradásért folytatott harcban.

Kánya Tamás csapata, a Crimmitschau 4-1-re nyert az Eisbären Regensburggal szemben. Kánya hat korongbedobásból hármat elhozott.

Majoross Gergely vezetőedző együttese Péter Donátékhoz látogatott. Kettejük közül a csatár örülhetett, a Selber Wölfe 4-1-re verte a játéknap előtt még dobogós Ravensburgot. Péter 9/16-os bulimutatóval zárt. A Wölfe feljött a playoff-kvalifikációt érő tizedik helyre, míg Majoross klubja Kánya együttese, a Crimmitscahu mögé csúszott a negyedik helyre.

Magyar légiósok a magasabban jegyzett ligákban, 2023/24:

Név Csapat Liga H M G A P
Bálizs Bence Sparta Sarpsborg EHL (NOR-1.) 4. (10) 36 71 847 92,3
Karol Csányi HKM Zvolen Extraliga (SVK-1.) 7. (12) 41 4 5 9
Erdély Csanád Esbjerg Energy Metal Ligaen (DEN-1.) 4. (9) 41 15 20 35
Galló Vilmos  Linköping HC SHL (SWE-1.) 6. (14) 39 5 2 7
Garát Zsombor Worcester Railers ECHL 8. (14) 37 0 6 6
Hadobás Zétény Västeras Allsvenskan (SWE-2.) 5. (14) 7 0 0 0
Halász Béni Northern Michigan U. NCAA 20 60 524 89,7
Horváth Bálint Briancon Ligue Magnus (FRA-1.) 12. (12) 34 8 14 22
Horváth Milán Briancon Ligue Magnus (FRA-1.) 12. (12) 34 4 9 13
Kánya Tamás Eispiraten Crimmitschau DEL2 (GER-2.) 3. (14) 42 0 1 1
Orosz Gergely Univ. of Alaska-Anchorage NCAA 4 17 127 88,2
Ortenszky Tamás HCV Martigny Swiss League (SUI-2.) 9. (10) 41 3 4 7
Papp Kristóf Northern Michigan U. NCAA 26 5 11 16
Péter Donát Selber Wölfe DEL2 (GER-2.) 10. (14) 45 6 7 13
Sebők Balázs Iserlohn Roosters DEL (GER-1.) 14. (14) 41 9 7 16
Szabad Kevin Kitzbühel Alpesi Liga (AUT-2.) 8. (16) 15 3 3 6
Varga Balázs JYP Liiga (FIN-1.) 13. (15) 4 0 0 0
KeuPa Mestis (FIN-2.) 8. (13) 1 0 1 1
Vay Ádám HK Poprad Extraliga (SVK-1.) 1. (12) 36 71 928 92,9
Kevin Wehrs Fife Flyers EIHL (GBR-1.) 9. (10) 10 0 4 4

 

Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. Dőlt betűs név=már nem légiós. Kapusok esetében az G jelű oszlop a kapott gólok számát, az A a hárított lövésekét, a P pedig a a védési hatékonyságot, százalékban kifejezve.

Cimkék: , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN 0-4VÉGE
    • Duna World/M4 Sport+
május 10., péntek
VB 16:20 SUINOR 
VB 16:20 SVKGER 
    • SPORT 2
VB 20:20 CZEFIN 
    • SPORT 2
VB 20:20 SWEUSA 
május 11., szombat
VB 12:20 FRAKAZ 
VB 12:20 GBRCAN 
VB 16:20 AUTDEN 
VB 16:20 POLLAT 
VB 20:20 NORCZE 
VB 20:20 USAGER 
Partnerünk
Archívum