Kiváló magyar hétvége az EWHL-ben

   

A megszerezhető 15 pontból 14-et gyűjtöttek be a magyar csapatok, ráadásul idegenben.

EWHL

A Hokiklub Budapest két győzelemmel zárta ausztriai túráját, így már biztos, hogy az alapszakaszt az első helyen fejezi be. A címvédő a Graz ellen 6-1-re győzött úgy, hogy a 39. percig 1-1 volt az állás. Báhiczki-Tóth Boglárka duplázni tudott, rajta kívül Hayley Williams, Dabasi Réka, Ungár Rebeka és Madeline Leidt talált be. Egy nappal később a Kärnten Lakerst még nagyobb különbséggel, 8-1-re verte a magyar csapat. Ezúttal nem az utolsó harmadra maradt a döntés, már a 17. percben 5-0-ra vezetett Szilágyi Levente együttese. Leidt ezúttal mesterhármast szerzett, Dabasi, Báhiczki-Tóth és Ungár újra eredményes volt, de Szamosfalvi, és a MAC-tól érkezett Józsa Orsolya is betalált.

A MAC Budapest a Slazburg otthonából tért haza 8-1-es sikerrel. A magyar alakulat nem sok kérdést hagyott, negyedóra sem kellett a háromgólos vezetéshez. Huszák Alexandra és Bieke van Nes duplázott, Olivia Atkinson, Horváth Imola, Rónai Alexandra és Gondos Tamara szerzett még gólt.

A BJA is eredményes hetet zárt, két meccsen öt pontot gyűjtve. A Salzburg ellen 5-1-re nyert az akadémiai együttes, végig magabiztosan játszva. Gergely Dalma kezdte a gólgyártást, aztán Nancy Loh duplázott, Romana Haluskova és Jordan Kulbida is eredményes volt. A Bolzano otthonában hosszabbítás után nyert 3-2-re a BJA, úgy, hogy a házigazdának volt több helyzete. Mindhárom gólt légiós szerezte, a győztest Kulbida érte el 61:19-nél.

DEBL

A tabellán második Rampage 6-2-re nyert Klagenfurtban, majd 7-2-re kapott ki az éllovas Villachtól. A forduló magyar rangadóján az FTC győzött: hátrányból fordított 3-2-re az Angels ellen. Az ifjúsági olimpiai bajnok Bátyi Boróka két góljával elhúzott az újvárosi csapat, de Gottlibet Zóra vezetésével nyertek a zöld-fehérek.

U25

Az A osztályban egy meccset rendeztek, az Angels 2-1-re verte a HKB-t, ezzel megelőzte ellenfelét a tabellán és a második. A B osztályban a középszakasz küzdelmeinél tart, az algyői fordulót az FTC zárta két sikerrel.

mac_sabres

Fotó: MAC Budapest

Cimkék: , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum